Elvarázsolta a szurkolókat a vizes vb Balatonfüreden

FINA2017, Vizes VB, Light Vizes VB, Balatonfüred: nyíltvízi úszás 10km férfi
Vágólapra másolva!
Pénteken véget értek a vizes világbajnokság nyíltvízi számai Balatonfüreden. Szóval, éppen itt volt az ideje, hogy megkérdezzük a vb egyetlen nem budapesti helyszínére érkező szurkolókat, hogy vajon tetszik-e nekik, amit látnak? 
Vágólapra másolva!

Július közepe, perzselő napsütés, vadásszuk az árnyékot. Aztán csak megembereljük magunkat, és a vízre pillantva, ahol fiúk és lányok azon ügyködnek, hogy leússzanak 25 kilométert a Balatonban, elszánjuk magunkat, és kimerészkedünk a Tagore sétányra, meg a hajókikötő felé.

A molón gyorsan le is szólítjuk az első szembejövő párt. Gábor és Dalma Vas megyéből érkezett, nyaralni jöttek Füredre, de minő szerencse, a nyaralás napjai éppen a vb idejére estek.

A pusztító kánikula sem tartotta otthon a szurkolókat Forrás: Origo

"Tegnap jöttünk, úgyhogy ma pont kapóra jön a 25 kilométeres verseny, megnézzük és szurkolunk a magyaroknak - mondja a csuklójára kötött piros-fehér-zöld sállal lófráló Gábor. - Szép a helyszín, nagyon jól kitalálták ezt füredi nyíltvizi úszást."

A vizes vb nem csak a fiataloknak szól és nem csak őket szólítja.

Minden versenyhelyszínen látni idősebb nézőket, szurkolókat, akik ugyanúgy magukénak érzik a világversenyt,

mint a drukkerek között többségben lévő fiatalok. Nagyon jó példa a három generációs székesfehérvári társaság, akit a sportolói bejárattól a hármas kapuig kísérünk. A nagymama, lánya és unokája trióból előbb a középső veszi a szót.

Mindenütt jó

"Kimondottan erre a versenyre jöttünk Füredre, és nagyon tetszik, amit látunk tapasztalunk. Jó a szervezés, és szép a helyszín. De a lányom, jobban tudja, mert ő volt több eseményen is."

És valóban, a lány (illetve kinek lány, kinek unoka) valóban többfelé járt már, Füred már a harmadik vb-helyszín, amit kipipál.

"Voltam a Városligetben, ahol a szinkronúszást rendezték,

az is nagyon hangulatos volt, de a legjobb hangulat a Margitszigeten volt,

ahol a női pólósok franciák elleni meccsét néztem meg."

Judit és Gábor nem vágyott a lelátóra, de utóbbi sötétzöld, Magyarország feliratú, hímzett mintájú pólója jelezte, hogy itt bizony drukkerrel találkoztunk. És, lám!

Képünk ugyan illusztráció, de a hangulat pont ilyen volt Balatonfüreden Fotó: Mudra László - Origo

"Nagyon tetszik ez a helyszín, ahogy az összes többi is. Igaz, azokat csak a tévében láttam, de a férjem volt kint a szigeten vízílabdameccsen, és az is nagyon tetszett neki."

"Így igaz, az olaszok elleni meccsen voltam kint, szenzációs volt - veszi át a szót megszólított. - Jó volt nyilván a meccs is, meg, hát a helyszín, a Margitsziget.

Szerettem volna még több napon is kimenni, de, már nem lehet jegyet kapni. Jó hírünket viszi a világbajnokság, talán ez a legfontosabb."