Orbán Viktor: Azt várjuk a horvátoktól, fordítsák meg a futballtörténelmet

Orbán Putyin
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal is a helyszínen, a moszkvai Luzsnyiki Stadionban nézi meg a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. A Nemzeti Sportnak adott interjúban a kormányfő elárulja, hogy a döntőben is a horvátoknak szorít, és amondó, hogy a torna egyik legkisebb országának sikere nekünk, magyaroknak is reményt adhat.
Vágólapra másolva!

„Igen, rokonszenvezek velük, egyrészt szomszédként összeköt bennünket a közös történelem, a közös futballmúlt. Tíz magyarból kilenc nekik szurkol, sokan utaznak most Horvátországba, hogy ott éljék át a döntőt" – fogalmazott Orbán Viktor, aki azt is elmondta, hogy a hét eleji brüsszeli NATO-csúcson azt tapasztalta, hogy a régió többi vezető politikusa is a horvátokkal van, nekik szurkol.

A horvátok sikerének egyik legfontosabb üzenete, hogy, ha nekik, a régió egy négy és fél milliós nemzetének sikerült eljutnia a vb-döntőig, akkor ez másnak sem lehetetlen.

Miközben a futballban egyre távolodnak a legnagyobb klubok a kisebbektől és igazságtalanul osztják el a pénzeket a nagyok javára, Horvátország ilyen sikerre képes, a horvátok megmutatták, hogy a futballban minden lehetséges."

Orbán Viktor Moszkvában Putyin-elnökkel is találkozott Forrás: Origo

Persze a pénz mellett az sem árt, ha vannak tehetségek az adott országban.

"Mert a futballsiker mégiscsak a tehetségre épül. És ha van egy tehetséges nemzedék, pláne kettő egymás után, ahogyan most a horvátoknál, akik húsz éven belül másodszor játszhattak elődöntőt, akkor siker is van."

Orbán Viktor azt nem titkolja, hogy, például, a horvátokhoz képest komoly lemaradásban vagyunk, de ő maga nem lát olyan okot, ami lehetetlenné tenné a felzárkózást. Igaz, ehhez sok munkára, türelemre és időre van szükség.

Amióta 2006-ban az MTK akadémiája után másodikként megalapítottam a Puskás Akadémiát, sok keserűség, csalódás ért, de akkor is úgy gondoltam, húsz évet rá kell szánnunk arra, hogy visszakerüljünk a futballban minket megillető helyre."

A torna egészéről Orbán Viktor, aki elmondása szerint 1970 óta minden világbajnokságot követ, igen lelkesen nyilatkozott. Úgy látja, soha ilyen kicsi nem volt még a különbség a résztvevő csapatok között.

"A régebben a futballban kevésbé sikeres földrészeken is mindent megtanulnak, ami tanulható, a fizikai felkészültség is általánosnak mondható, és mindenütt akadnak már szép számmal olyan férfiak, akik a futballra teszik fel az életüket. A különbséget nem is az jelenti már, hogy jobb vagy rosszabb edző ül a kispadon, már szinte mindenki mindent tud taktikailag.

Ezért vannak a horvátok a döntőben, meg persze a franciák. Az a két csapat, amelynek a leghosszabb a kispadja, amelyben a kispadról is a kezdőcsapat játékosaival szinte egyenértékű futballisták vethetők be."