Az életmentő Puskás Ferenc emlékét őrzi a moszkvai FIFA-múzeum

rpt
rpt
Vágólapra másolva!
Pénteken a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a magyar és az orosz fociszövetséggel, valamint a Puskás-alapítvánnyal és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséggel Puskás-estet tartott a FIFA ideiglenes moszkvai múzeumában.
Vágólapra másolva!

Kiküldött tudósítónk jelenti Moszkvából.

A „legnagyobb magyar" tiszteletére szervezett eseményen felszólalók kivétel nélkül elmondták, hogy milyen sokat köszönhet a futball Puskásnak, akit nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon tisztelnek és elismernek. Valentyina Jasina, a legendás Aranylabdás szovjet kapus, Lev Jasin özvegye egy nem mindennapi történetet is felidézett.

Puskás-életrajzot osztogattak a bejáratnál Forrás: Origo

„Hadd meséljek el egy történetet. Az 1982-es világbajnokság egyik madridi mérkőzésén a férjem, Lev rosszul lett. Azt mondta, hogy konyakra van szüksége, az majd segít neki.

Megkapta, és azonnal visszasietett a stadionba, hogy odaadja Levnek, aki jobban lett. Sajnos másnap ismét szívrohamot kapott, de akkor este Puskás valószínűleg az életét mentette meg” – mesélte Valentyina Jasina, aki az 1998-as vb ideje alatt együtt vacsorázott Puskással.

A többi meghívottnak is volt egy-egy sztorija a legendás magyar játékosról, Nyikita Szimonjan például (aki játszott a Népstadiont megnyitó Budapest Honvéd–Szpartak Moszkva meccsen, és gólt is szerzett)

fejből felmondta az Aranycsapat összeállítását,

majd azzal folytatta, hogy Puskást csakis olyan kiválóságokkal lehet egy lapon említeni, mint Diego Maradona, Johan Cruyff vagy Pelé.

Puskást választották meg az 1954-es vb legjobb játékosának Forrás: Origo

Keir Radnedge, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) futballbizottságának elnöke arról beszélt, hogy a 6–3-as vereség ellenére (amely Anglia első veresége volt hazai pályán) Puskást imádták, és mind a mai napig imádják Angliában. Daniel Cerejido La Liga-nagykövet még fiatal volt, nem látta sokat játszani Puskást, ezért inkább a Real Madridban elért eredményeit méltatta, majd elmondta, hogy miért nevezték Panchónak Spanyolországban.

Az eseményen levetítették Almási Tamás: Puskás Hungary című filmjéből azt a tízperces részt, amely az 1954-es Magyarország–Nyugat-Németország vb-döntőt elevenítette fel.

Puskás nem volt százszázalékos állapotban, ennek ellenére vállalta a játékot, gólt is szerzett.

Az NSZK ugyan megfordította 0–2-ről a meccset, és világbajnok lett, de a torna legjobb csapatának az Aranycsapatot választották, a legjobb játékosnak pedig Puskást.

A Jules Rimetről, korábbi FIFA-elnökről elnevezett világbajnoki trófeát is kiállították (ez a változat 1970-ig volt használatban) Forrás: Origo

A FIFA-múzeumban egyébként végignézhető a teljes vb-történelem, az 1930-as uruguayitól a 2018-as oroszországiig. Mezek, cipők, labdák, fennmaradt jegyzetek vannak kiállítva.

Arra is van lehetőség, hogy a látogató kipróbálja magát játékvezetőként.

A digitális táblán az idei vb egyes bírói ítéleteit játsszák újra, amiknél mi magunk is eldönthetjük, hogy történt-e szabálytalanság vagy nem, ért-e lapot vagy nem. A program ezután még egyszer megmutatja a jelenetet, lassítva, majd feldobja a helyes megfejtést, és még magyarázatot is ad.

A Puskás-estre teljesen megtelt a FIFA-múzeum, amely továbbra is várja a látogatókat – eddig majdnem százezren voltak már.

A képek Huawei P20 Próval készültek.