Ha nyernek, készülhet a tetoválás Rakitic homlokára

fbl WC Horizontal
Ivan Rakitic
Vágólapra másolva!
Ivan Rakitic, a horvát válogatott középpályása elmondta, bármit megtenne azért, hogy hazája világbajnoki címet ünnepelhessen.
Vágólapra másolva!

„Egy tetoválás a világbajnoki döntő után? Van szabad hely a homlokomon. Ha isten is úgy akarja, és nyerünk, akkor lesz egy tetoválásom, de előbb azért megkérdezem a feleségemet is” – mondta sajtótájékoztatón Rakitic, a Barcelona középpályása.

Ivan Rakitic Forrás: AFP/Adrian Dennis

„Történelmi meccsre készülünk, mindenki arra készül, aki horvát, négy és fél millióan leszünk a pályán. Egy utolsó erőfeszítés kell még, ez életünk meccse, a motivációval és az állóképességgel sem lesz gond. Felemelt fejjel akarjuk elhagyni a pályát, ha van egy kis szerencsénk, meglehet a vb-cím” – tette hozzá Rakitic.

A 30 éves játékos 71. alkalommal lép pályára majd ebben az idényben a világbajnoki döntőben, ami elképesztő szám.

Horvátország eddigi legjobb világbajnoki szereplése az 1998-as bronzérem volt. Az akkori döntőt éppen a mostani ellenfél, a házigazda Franciaország nyerte.