Nincs nyomás Szenegálon az afrikaiak gyenge vb-rajtja miatt

Sadio Mané, Szenegál
Sadio Mané élete formájában futballozik
Vágólapra másolva!
Nem került rájuk plusz teher azzal, hogy az első három afrikai bemutatkozó csapat - Egyiptom, Marokkó és Nigéria - vereséggel kezdte az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot - jelentette ki Aliou Cissé, a szenegáliak szövetségi kapitánya.
Vágólapra másolva!

A mindössze 42 éves és ezzel a torna legfiatalabb szakvezetője a lengyelek elleni, keddi mérkőzés előtt arról beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, hogy eleve nem éreznek magukon nyomást, mivel afrikai csapatként amúgy is nehéz továbbjutniuk, így ez nem is feltétlen elvárás.

"Ráadásul az első mérkőzés mindig könnyebb, mint a már meghatározó második vagy harmadik. Persze,

- vélekedett a tréner, aki Szenegál eddigi egyetlen vb-szereplése alkalmával, 2002-ben a negyeddöntőig jutó csapat kapitánya volt.

Aliou Cissé vezetésével Szenegál 16 év után vehet részt ismét világbajnokságon Forrás: AFP/Charly Triballeau

Arra a kérdésre, jelent-e neki valamit, hogy ő a világbajnokság egyetlen színes bőrű szövetségi kapitánya, úgy reagált, helyén való, hogy ezt felvetették, de

"a labdarúgás egyetemes, nincs jelentősége a bőrszínnek".

Hozzátette, hogy az az új generáció, amelynek ő is a tagja, igyekszik eredményes munkát végezni, így szerinte ők is ugyanúgy "nemzetközi edzővé" válhatnak, mint bárki más.

A rendkívül szimpatikusan és udvariasan, végig mosolyogva nyilatkozó Cissé a keddi mérkőzést illetően elmondta, szeretnének jó eredményt elérni a lengyel csapat ellen. Hangsúlyozta: "nagyon eltökéltek vagyunk", majd hozzátette, Robert Lewandowski megállítására nincsen külön tervük, csapatként szeretnének jó teljesítményt nyújtani.

Sadio Mané élete formájában futballozik Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Xaume Olleros

Beszélt Sadio Manéról, a Liverpool támadójáról is, akit

a világ legjobbjai közé sorolt.

"Kivételes játékos, emblematikus klubban játszik, ő az, aki képes eldönteni egy mérkőzést egy váratlan húzással, egy jó csellel, egy ritmusváltással vagy egy lövéssel" - méltatta játékosát, ugyanakkor hozzátette, nem csak rá épül a csapat.

A moszkvai Szpartak Stadionban sorra kerülő Szenegál-Lengyelország mérkőzés mellett kedden rendezik a H-csoport másik találkozóját, a Kolumbia-Japán összecsapást is.