Társoldalunk:

Elvette a FIFA Pogba gólját

2018.06.17. 16:55

A francia labdarúgó-válogatott szombati második találatát a nemzetközi szövetség (FIFA) utólag öngólnak minősítette, így annak hivatalosan már nem Paul Pogba a szerzője.

A Manchester United középpályása az Ausztrália elleni, kazanyi összecsapás 81. percében szép egyérintős passzolgatás után 14 méterről, középről pöckölte kapura a labdát, amely Aziz Behich lábán némileg megpattanva a keresztlécet érintve a gólvonal mögé hullott.

Pogba úgy fogalmazott vasárnap, hogy magáénak érzi a gólt, de nem az a fontos, ki szerezte.

„Nagyon örültem, hogy a labda behullott a kapuba, és ezzel megnyertük a mérkőzést. Ez volt a célunk – mondta a TF1 csatornának nyilatkozva. – Az én felfogásom szerint vannak jó és rossz pillanatok. Ezúttal szerencsém volt, hogy eldönthettem a mérkőzést. Azért tudunk ennél jobban is játszani, és kell is jobban játszanunk" – tette hozzá.

A mérkőzést a franciák 2-1-re nyerték, az öngól előtt Antoine Griezmann, majd Mile Jedinak volt eredményes tizenegyesből. A C csoport első fordulójának másik összecsapását Dánia 1-0-ra nyerte Peru ellen.