Messi kihagyta a tizenegyest, na és? Attól még ő a legjobb

messi ima
Lionel Messit istenként tisztelik Argentínában (is)
Vágólapra másolva!
Argentína, az egyszemélyes válogatott. Ismerős ez a mondás, igaz? Most végre maguk az argentin szurkolók is megerősítették, hogy hiába övék talán a világ legerősebb támadósora, a sorsuk kizárólag Messitől függ - akinek nem kell világbajnokságot nyernie ahhoz, hogy a valaha volt legjobb futballistaként emlékezzenek rá. Szombaton Moszkvában Izland ellen egyelőre nem úgy kezdte a vb-t, ahogy hívei várták tőle. De ebből még bármi lehet, tényleg bármi.
Vágólapra másolva!

Kiküldött munkatársunk jelenti Moszkvából.

„Messi, Messi, Messi” - ébresztették fel a szentpétervári repülőtéren várakozó utasokat az argentin szurkolók, helyi idő szerint szombat hajnali öt órakor. Hozzám hasonlóan ők is Moszkvába tartottak, hiszen

szombat délután négy órakor Argentína is megkezdte szereplését a világbajnokságon.

Egymással az anyanyelvükön beszéltek, de az kivehető volt, hogy a meccs a téma, mivel egyikük a lehetséges kezdőcsapatot találgatta. „...Banega, Di María, Agüero, Messi”. Mikor utolsóként kimondta Messi nevét, egy argentin mezes kínai srác rohant oda hozzájuk (egy Meza-mez volt rajta, de azt mondta, hogy nem az övé), és kezdte ismételgetni, hogy „Messi, Messi”.

Argentin szurkolók a szentpétervári reptéren Forrás: Origo

Ennyi bőven elég volt, azonnal meglett a közös nyelv, hamar összebarátkoztak, az argentin szurkolók keksszel és teával kínálták őt. „Folyton ezt isszuk, reggel, délben, este” - mondta az egyikük. A keksz nem nagyon fogyott, de közvetlenül ott ültem mellettük, így engem is megkínáltak. Kiderült, hogy egész jól beszélik az angolt, így kifaggattam őket, hogy mi is a helyzet ezzel az argentin válogatottal, amely

hiába ontja a világklasszis játékosokat, nem nyert nagy tornát 1993 óta (Copa Américát).

„Őszintén? Fogalmunk sincs - értetlenkedtek ők is. - Mentálisan van probléma, nem fizikálisan vagy taktikailag. Gondold csak el, hogy milyen terhet cipelnek ezek a srácok.” Rátapintott valamire: az elmúlt öt évben három döntőt is elbukott Argentína, két Copa Américát Chile ellen, és egy világbajnoki döntőt Németország ellen. Mindemellett ott az az állandó (nincs erre jobb szó) bullshit, hogy amíg Messi nem nyer világbajnokságot, addig nem lehet egy lapon emlegetni Maradonával. Ez borzalmas teher lehet neki, még akkor is, ha nem beszél róla.

A moszkvai Szpartak Stadion: Messi in da house Forrás: Origo

Maradonára még visszatérünk majd, mert telefüstölte a Szpartak Stadiont, de még nem tartunk ott, vissza Messihez. A kérdés jogos, ezek után mégis miben reménykedhetnek még az argentinok? „Kizárólag Messiben - vágták rá gyorsan. - Hátul borzasztó gyenge a csapat,

Nem tévedett nagyot: összesen három bajnokit kapott a Chelsea-nél a 2017/2018-as szezonban. Ezzel a háttérrel lett az argentin válogatott kezdőkapusa a 2018-as világbajnokság első mérkőzésén Izland ellen.

Megemlítették még Mascherano nevét, aki a „középpályán olyan, mint egy állat”, de itt ki is fújt. Higuaín neve is csak azért került szóba, mert négy éve a vb-döntőben, 0-0-s állásnál kihagyta a ziccert. Messi már 31 éves, ő is elmondta, hogy ha idén sem sikerül a csúcsra érnie, visszavonul a válogatottól. De most már végérvényesen.

Nem túl biztató a jövőre nézve, ugye?

Messi tizenegyest rontott, Argentína ikszelt Izlanddal Forrás: AGIF/Ale Cabral/AGIF/Ale Cabral

- kérdezték tőlem. „Nem” - csóváltam a fejem. „Én szabadrúgásokat lőni kivinném” - viccelődött az egyikük. Hát, előző este Ronaldo megmutatta, hogy hogyan kell. Messi nem lőtte be a szabadrúgást, se a tizenegyest, de az megint bebizonyosodott, hogy az argentin válogatott egyszemélyes csapat:

Messi 11-szer vette célba a kaput, három gólhelyzetet alakított ki, és csak Mascherano ért nála többször labdához.

Mindemellett 13 csellel próbálkozott, amiből kilenc sikeres volt, vagyis megint tőle várták azt, hogy feltörje a betömörülő védelmet.

Reykjavík. Esküvő nem volt, az eső esett, és mindenki nagyon boldog Forrás: AFP/Halldor Kolbeins

Csak egyre nem számított - nemcsak ő, hanem a teljes argentin válogatott sem.

Izland bárki, tényleg bárki ellen lehozza ugyanazt a teljesítményt. Aztán vagy nyer (vagy döntetlent játszik), vagy kikap.

Utóbbiból Izlandon senki sem csinál tragédiát, ellenben szombaton az összes esküvőt elhalasztották a szigetországban, mert mindenki meccset akart nézni. Az anyakönyvvezetők is persze.

Messi egy spanyol bajnoki arannyal a nyakában érkezett a világbajnokságra. Szép, de a Bajnokok Ligáját a Real Madrid nyerte meg. Már az is neki volt köszönhető, hogy a csapat itt lehetett a vébén, mert Argentínának az utolsó selejtezőig kellett várnia arra, hogy egyáltalán elutazhasson Oroszországba.

Ő is Messi Forrás: Sputnik/Alexey Filippov

Bár ez a cikk alapvetően az argentin válogatott zsenijéről szól, ne menjünk el szó nélkül Izland mellett sem. A szövetségi kapitányuk nem véletlenül hangsúlyozta, hogy ennél nehezebb kezdés csak akkor lehetett volna számukra, ha a németekkel vagy a brazilokkal kellett volna játszaniuk. Heimir Hallgrímsson nem nagyképű ember, tisztában van azzal, hol a helyük a futballvilágban. „Nagy mérkőzés volt” - szögezte le az izlandi szövetségi kapitány.

értékelt az izlandi szövetségi kapitány. Arra a felvetésre, hogy szereti-e ezt a fajta játékot, amit a Szpartak Stadionban mutatott a csapata, úgy reagált, lehet, hogy vannak, akik mást játszanak, és nem érnek el semmit.

Lionel Messi összeroppant, de majd talpra áll Forrás: AFP/Francisco Leong

Tök igaza van. Ők tényleg csak azt játszották, amit tudnak. Argentína pedig - 2014-es vb-ezüst ide vagy oda - nem tudott ezzel mit kezdeni.

Természetesen el lehet azon merengeni, hogy mi van akkor, ha bemegy Messi tizenegyese - alighanem győznek a dél-amerikaiak.

Akik most csak egy pontot vesztettek - innen simán lehetnek még világbajnokok. Még akkor is, ha ez most viccesen hangzik.

„Az első félidőben talán kreatívabbak voltunk támadásban, a másodikban viszont lassabban játszottunk. Több variációt kell kidolgoznunk arra, hogyan menjünk előre. Már csak azért is, mert ez egy nagyon kiegyenlített csoport” - ezt Jorge Sampaoli, az argentinok szövetségi kapitánya mondta.

Lionel Messi játékából csak a gól hiányzott Forrás: AFP/Francisco Leong

Messi kihagyott büntetőjével kapcsolatban annyit jegyzett meg, ez is a futball része.

- hangsúlyozta az argentin kapitány.

Messi kapcsán említettük már Maradonát, aki - ha nehezen is, de - megérkezett a Szpartak Stadionba.

A díszpáholy sztárja egyértelműen ő volt, pedig a FIFA elnöke, Gianni Infantino is ott ült tőle nem messze. Maradona - aki a lenti képen inkább egy megfáradt autónepperre, semmint egy világbajnok futballistára hajaz - végigdühöngte és pöfékelte a meccset. Itt van ő.

Diego Maradona ezúttal sem kerülte a feltűnést Forrás: AFP/Juan Mabromata

Tehát akkor foglaljuk össze: az argentin szurkolók is belátták, hogy se kapusuk, se védelmük, se középpályájuk nincs,

Messi vakok között futballozik.

Innen kellene megnyerniük a világbajnokságot, különben a 31 éves sztár otthagyja a válogatottat. (Nagy tétben azért erre ne tessék fogadni.)

Az argentin szurkolók ennél többre számítottak Forrás: Origo

A meccs után a metrón egy izlandi és egy argentin szurkoló kitárgyalta a történéseket, majd megegyeztek abban, hogy 50 év múlva úgyis úgy tekintenek vissza Messire, mint a valaha volt legjobb játékosra.

Akkor is, ha szombaton Moszkvában Izland ellen kihagyta a tizenegyest.

Akkor is, ha már 31 éves, és akkor is, ha úgy vonul vissza, hogy sosem volt világbajnok.

És akkor amíg él, hallgathatja Maradonától (meg az újságíróktól), hogy „de én az voltam” (de ő az volt.)

Ám Messi ezt is túl fogja élni. Meg mi is, akik szeretjük őt.

Szavazzon!

Meddig jut el Messi ezen a világbajnokságon?

A képek Huawei P20 Pro-val készültek.