Deschamps szerint csak magával szúrt ki a hisztis PSG-sztár

Horizontal
Didier Deschamps már többször behívta Adrien Rabiot-t, a kép még márciusban készült
Vágólapra másolva!
Didier Deschamps világbajnoki keretébe nem fért be a Paris Saint-Germain középpályása, Adrien Rabiot, de a francia kapitány három játékost felkért amolyan tartalék szerepkörre, ami a 23 éves játékosnak nem felelt meg.
Vágólapra másolva!

Rabiot még hétfőn tájékoztatta Deschamps-ot arról, hogy nem akar arra várni, hogy esetleg egy sérülés miatt jut neki hely a vb-keretben, inkább nem tart a csapattal a felkészülés során.

A franciák szerdán kezdték meg a felkészülést, Deschamps pedig gyorsan tisztázta a helyzetet.

Didier Deschamps már többször behívta Adrien Rabiot-t, a kép még márciusban készült Forrás: AFP/Franck Fife

„Nem levelet kaptam a játékostól, emailt írt nekem hétfőn.

Hívtam telefonon, küldtem neki SMS-t, hogy biztos legyek benne, ő írta az üzenetet. Választ nem kaptam,

de megerősítették, hogy ő küldte, így tájékoztattam erről a szövetség és a PSG elnökét is. Meglepődtem, talán meg is értem a hirtelen felindultságát, ezzel a döntéssel azonban kizárta magát. Reméltem, hogy felnőtt módjára reagál és orvosolja a hibáját, de

ez az ő döntése" – mondta Deschamps.

A játékosként világbajnok francia edző szerint nem kizárt, hogy van visszaút a játékos számára, hiszen még csak 23 éves.

A francia szövetség elnöke Noel Le Graet elmondása szerint nem így ismerte meg Rabiot-t, és meglepte a játékos döntése, szerinte a 30-as keretbe is igen megtisztelő bekerülni.

Adrien Rabiot klubkarrierjére is hatással lehetnek a történtek Forrás: AFP/Franck Fife

Rabiot PSG-s szerződéséből egyébként már csak egy év van hátra és olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a történtek után már klubja sem számít a játékosra, a pletykák szerint Unai Emery vinné magával a renitens játékost az Arsenalhoz.