Vb-aranyat jelenthet az álom beteljesülése

Cseh László, úszás
Kazany, 2015. augusztus 4. Cseh László a 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 4-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Cseh László bombaformában van, nagyon sok esze van az úszáshoz és Kazanyban nemcsak az Európa-csúcsot döntheti meg, de világbajnok is lehet, nyilatkozta Plagányi Zsolt, a magyar klasszis edzője.

"Pontosan tudom, hogy Laci mennyire lehet képes 200 pillangón, amit most természetesen nem árulhatok el. Azt viszont igen, hogy van még hova javulnia szerda délutánig. Minden rendben van körülötte, és minden amellett szól, hogy a 200 pillangó döntőjében a legszebb közös álmunk is megvalósulhasson. Ha ő már ki mondta, nekem is könnyebb kimondani: az álom beteljesülése világbajnoki győzelmet is jelenthet" - mondta Plagányi Zsolt, aki tavaly decemberben vette át Cseh László felkészülésének az irányítását.

A Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó szakember a várt siker motivációs tényezőit is felsorolta.

"Furcsa, de az elképzelt kazanyi tortára a hab már akkor felkerült, amikor Laci érmet nyert az 50 pillangón, és a döntőbe vezető úton kétszer is országos csúcsot javított. Kedden élete legjobb délelőtti előfutamát úszta, amellyel azonnal az idei világranglista első helyére került. Ha még ez sem elég, máris súrolta az Európa-csúcsot, amit szerintem itt Kazanyban meg is tud dönteni. És ami talán a leginkább biztató: okos, a megbeszélteket mesterien megvalósító taktikával, a legjobb idővel került a döntőbe, ahol szerintem minden rendben lesz."

Cseh László esélyes 200 pillangón Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ami a mesterien megvalósított taktikát illeti: Plagányi elárulta, hogy Cseh Lászlónak a harmadik hossz utolsó 15 méterén kellett beleerősítenie, és mozgósítania az energiatartalékait. Az egri klub edzője még azt is elmondta, hogy a nagy sikerekhez nem csak akarás és összpontosítás, hanem könnyedség is kell, és kedden este ez utóbbit látta a 10 világbajnoki éremmel büszkélkedő versenyzőjében.

"Minden a fejben fog eldőlni szerdán, és Lacinak nagyon sok esze van az úszáshoz" - tette hozzá Plagányi Zsolt.

A kazanyi vb kulisszatitkairól itt olvashat.