Vágólapra másolva!
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel saját mércéje szerint is jó idővel nyerte meg a 200 méteres mellúszást a győri országos bajnokságon, de, mint elmondta, az igazi élesítés csak ezután következik. Jakabos Zsuzsanna harmadik lett, mégis aranyat kapott; Cseh László egyedül ledolgozta klubja 7 másodperces hátrányát az ezüstéremért.

A vb-re készülő, ebben a számban 50-es medencében 2009 óta veretlen klasszis versenyző az ob csütörtöki napján eleve abszolút esélyesként rajtolt, esetében csupán az volt a kérdés, milyen időt ér el. Végül 2:10 perc alá került, 2:09.84-gyel nyerte meg a finálét. Az időeredményével elmaradt ugyan idei legjobbjától (2:08.58), amivel negyedik a világranglistán, ám Gyurta így is elégedetten nyilatkozott.

"Mondhatom,

az lenne a gond, ha már százötvenig jól menne most - mondta a verseny után.

"Augusztus első hetében kell csúcsformában lenni, addig még jön egy újabb kemény edzőtábor, aztán a frissítés, a gyorsítás, a technikázás, azaz akkorra lesz kész az úszásom, amikorra kell."

Hozzáfűzte, annak örül, hogy így év közben már volt egy 2:08, most egy 2:09 perces eredménye, ráadásul úgy, hogy "azért nem szorongattak meg, márpedig én akkor tudok igazán extrát nyújtani, ha éles a helyzet".

Elégedettek lehettek a hazaiak is: Jakabos Zsuzsanna újabb aranya mellett szintén magyar bajnok lett a hónapok óta itt készülő Balog Gábor, aki 200 méter háton a riói olimpiai induláshoz szükséges A szintet is teljesítette.

A győri színeket képviselő

Jakabos két olasz vetélytárs mögött érkezett a célba 100 méter gyorson,

a magyar bajnoki arany azonban az ő nyakába került.

Balog 200 méter háton elég sokáig szorongatta a táv európai egyeduralkodóját, a lengyel Radoslaw Kaweckit, aki rövidpályán már világbajnok is volt. Végül második lett az idei évtől a városban edző, de még dunaferresként regisztrált klasszis, aki a magyar elsőség mellett olimpiai A szintet is produkált.

"Fáj mindenem" - mondta a tavaly Eb-bronzot szerzett Balog. "Egy izomcsomó már korábban is nagyon kínzott a hátamban. Most

nem maradt semmi sem a végére, de annak nagyon örülök, hogy megvan az olimpiai A szint ezen a távon is. Abban pedig nagyon bízom, hogy az utolsó hónapot úgy tudjuk végigcsinálni, hogy a világbajnokságon is a lehető legjobb formában úszhassak."

Női 200 méter mellen az ukrán Ganna Dzerkal érte el elsőként a falat, itt a "hazai dobogó" tetejére a mögötte csupán 37 századdal lemaradó Sztankovics Anna állhatott fel.

A nap zárószámát, a 4x200-as gyorsváltót a Kőbánya SC nyerte.

Igazi feltűnést az olimpiai ezüstérmes, sokszoros vb- és Eb-győztes exkőbányás Cseh László keltett,

aki az egriek befejezőembereként elképesztő sebességre felpörögve, 7 másodperces hátrányt dolgozott le, és a második helyre hozta be új klubjának kvartettjét. Mindezt nem sokkal azután, hogy 50 méter gyorson és 100 méter pillangón is kiharcolta a döntőbe jutást.

Az ob csütörtöki bajnokai:
férfiak:
200 méter hát: Balog Gábor (Dunaferr) 1:57.76 p
200 méter mell: Gyurta Dániel (UTE) 2:09.84
4x200 méter gyors: Kőbánya SC (Reményi Ármin, Telegdy Ádám, Drigán Zoltán, Szabó Norbert) 7:31.76

nők:
100 méter gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 55.30 mp
200 méter mell: Sztankovics Anna (UTE) 2:29.19