Vágólapra másolva!
Hajrájához érkezik az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakasza, az izgalmak pedig fokozódnak. A nyugati főcsoportban óriási harc folyik a rájátszást érő helyekért, viszon vannak olyan csapatok, amelyek jó formájukkal igyekeznek meglógni a többi elől. Mint például a Houston Rockets, a Portland Trailblazers és a New Orleans Pelicans.

A texasi együttes zsinórban 16. győzelmét aratta és vezeti a ligát a címvédő Golden State Warriors előtt. A csapat szekerét ezúttal is a James Harden-Chris Paul duó húzta, a hazai pályán játszó Oklahoma City Thundernek egyikőjükre sem volt válasza. Ennek egyébként a Thunder kiscsatára, Carmelo Anthony hangot is adott egy Harden-betörés után:

"Melo" számára nem csak ezért marad emlékezetes a találkozó, az első negyedben bedobott egy triplát, amivel feljött az NBA örök pontlista 20. helyére.

With this bucket, @carmeloanthony passed Jerry West for 20th on the NBA’s ALL-TIME SCORING list!

NBA (@nba) által megosztott bejegyzés,

A New Orleans Pelicans sorozatban 9 sikernél tart és ezúttal is Anthony Davis volt a főszereplő, aki 41 ponttal és 13 lepattanóval terhelte meg a Los Angeles Clipperst. Ráadásul fontos kosarakat is szerzett a végén.

A Portland is menetel, amely legutóbbi 8 meccsén győzött. Damian Lillard volt most is a vezér, 37 pontot, közte 8 triplát szórt be a New York Knicks ellen.

A Miami Heat hosszabbításban szenvedett a Washington Wizardsszal szemben, pedig Dwyane Wade elképesztő dobással egalizált a rendes játékidő végén.

A Denver viszont egy kötelezőnek tűnő meccsek bukott el Dallasban, ahol Yogi Ferrel és Dirk Nowitzki összesen 10 hármast dobott.

Eredmények:
Oklahoma City Thunder-Houston Rockets 112-122
Golden State Warriors-Brooklyn Nets 114-101
Toronto Raptors-Atlanta Hawks 106-90
Charlotte Hornets-Philadelphia 76ers 114-128
Washington Wizards-Miami Heat 117-113 - hosszabbítás után
Dallas Mavericks-Denver Nuggets 118-107
Portland Trail Blazers-New York Knicks 111-87
Los Angeles Clippers-New Orleans Pelicans 116-121