Vágólapra másolva!
Ugyan korábban azt is megszellőztették, hogy lesz visszavágója az augusztusban megrendezett Floyd Mayweather - Conor McGregor bokszmeccsnek, az amerikai ökölvívió azóta többször is kijelentette: örökre szögre akasztotta a kesztyűket. Most úgy néz ki, egy másik legenda viszont örömmel bunyózna a ketrecharcossal: Mayweather legnagyobb riválisa, a 38 éves Manny Pacquiao még mindig aktív ökölvívó, legutóbb pedig azt nyilatkozta, szívesen megméretné magát McGregor ellen. 

"Pacman" legutóbb vitatható körülmények között, pontozással kikapott Joe Horn ellen, a visszavágót pedig le kellett mondania, mivel hazájában, a Fülöp-szigeteken szenátori tisztséget tölt be, ami bizony néha sok munkával jár, ezért nem lett volna ideje felkészülni.

McGregor ellen azonban bizonyára ezt is megoldaná:

- mondta a filippinó legenda. Hozzátette azt is, hogy a két tábor megkezdte már a puhatolózó tárgyalásokat, de semmi konkrétum nem született, csak annyi, hogy a párharcra 2018 áprilisában kerülne sor. Twitteren nemrég üzent is az írnek:

Ez már csak azért is érdekes, mert McGregor UFC-s jövőjét sűrű köd fedi. Ugyan élő szerződése van a szervezettel, de a Mayweather-bunyó óta nem lépett szorítóba, ráadásul egyetlen jövőbeli lefixált meccse sincs.

Dana White, a UFC elnöke szerint lehet, hogy McGregor már sosem áll be a nyolcszögbe:

"Az ember 100 millió dollárt keresett Mayweather ellen! Minek harcolna tovább? Veresse szét az arcát, miközben ennyi pénze csücsül a bankban?"

McGregor augusztus 26-án élete eddigi egyetlen bokszmeccsén technikai KO-val veszített minden idők legnagyobb érdeklődésével várt összecsapásán Floyd Mayweather ellen. Az Egyesült Államokban ez volt a történelem második legnézettem ökölvívó párharca. Mi volt az első? Két évvel korábban rendezték meg a Mayweather - Pacquiao bunyót, amit 200 000-rel több ember látott a tévében.

Mayweather pontozással győzte le Pacquiaót a két legenda egyetlen összecsapásán Forrás: AFP/Al Bello

Pacquiao 58 győzelem mellett 7 vereséggel rendelkezik karrierje során, jelenleg a politkai pálya mellett profi kosarasként tölti az idejét hazája bajnokságában a Kia Picanto csapatában, aminek egyébként ő az edzője is.