Társoldalunk:

Ő lehet a királykategória legendája

2017.05.19. 16:40

Az első menetben különösen pusztító Stipe Miocic lehet a nehézsúly első korszakos alakja a UFC-nél, elsősorban annak köszönhetően, hogy rohamtempóban fejlődik, illetve mindkét vereségéből alaposan okult. Kétszer már megvédte világbajnoki övét, ha harmadszor is összejön neki, rekordot állít fel.

Az ökölvívásról, a kevert harcművészetekről, illetve a küzdősportokról általában elmondható, a súlycsoportokon belül a nehézsúly kiemelt fontossággal bír. A legnagyobb, legfélelmetesebb harcosok terepe ez a kategória, érhető tehát a körülöttük kialakuló rajongás.

Amíg a profi bunyóban nehézsúlyban gyakori a rendkívül népszerű, hosszú győzelmi sorozatokat felhalmozó bajnok, addig a kevert harcművészetekben csak elvétve találni hosszan regnáló bajnokokat. Éppen ezért egyre értékesebb a UFC számára Stipe Miocic, a szervezet jelenlegi nehézsúlyú bajnoka, ugyanis benne minden megvan, hogy az egyik legnagyobb sztárja lehessen.

Stipe Miocic (jobbra) lehet a húzónévForrás: AFP/2016 Getty Images/Rey Del Rio

Miocic egykoron bokszolóként nyert Golden Glovest, emellett ráadásul NCAA I. divíziós birkózó múlttal is rendelkezik. A clevelandi Miocic pályafutása legelejétől kezdve ugyanabban az edzőteremben, a Strong Style Gymben dolgozik, évek óta ugyanazon edzők keze alatt fejlődik.

Még 2011-ben debütált a szervezetben pontozásos győzelemmel. Ellenfele Joey Beltran volt, az első ember karrierje során, akit nem tudott kiütni 15 percen belül. Beltran után Phil De Fries és Shane Del Rosario sem tudta megismételni, ami Beltrannak sikerült, Miocic sorra kiütötte őket.

Karrierje során először az égimeszelő Stefan Struve ellen vívott főmeccset, és el is szenvedte az első vereségét is, midőn a holland a második menet vége felé kiütötte. Ezt követően kétszer is pontozással nyert, a súlycsoport két legendája, Roy Nelson és Gabriel Gonzaga volt az áldozata. Fábio Maldonado ellen visszatért régi szokásához, már az első menet legelején, fél perc alatt kegyetlenül kiütötte a brazilt.

AND STILL.

Stipe Miocic (@stipemiocicufc) által megosztott bejegyzés,

Pályafutása második kudarca Junior Dos Santos ellen érkezett, az egykori nehézsúlyú bajnok volt karrierje legnagyobb tesztje: a végsőkig kiélezett adok-kapokban pontozással maradt alul.

Miocic a vereség után remekül tudott visszatérni, a súlycsoport legnagyobbjai felett aratott győzelmekkel indult be igazán a szekere, most éppen ötös győzelmi sorozatnál tart. Mark Hunt ellen végig dominált, 361 találata a mai napig a szervezet rekordja. Ezután Andrei Arlovskit ütötte ki az első menetben, megkapva ezzel a lehetőséget, hogy övért harcolhasson.

Az akkori bajnok Fabrício Werdum hazai közönség előtt védhetett övet, Miocic 45 000 brazil előtt és ellen szálhatott ringbe tavaly májusban. Werdum megpróbálta lerohanni ellenfelét, azonban Miocic rendkívül összeszedetten hátrált és egy jobbhoroggal földre terítette ellenfelét.

Első címvédésére hazai pályán készülhetett, a UFC 203-as gáláját Clevelandben rendezték meg. Ellenfele a divízió egyik legkiemelkedőbb állóharcosa, a rendkívül dekorált kick-boxos, Alistair Overeem volt. Az első menetben még őt ütötte le a holland, azonban Stipe összeszedte magát, és még ugyanebben a felvonásban lefiniselte ellenfelét.

Második címvédésére a múlt hét végén került sor, a UFC 211-en tudta kiütni ellenfelét, az utolsó embert, aki őt legyőzte a ketrecben: Junior Dos Santost. Miocic rendkívül összeszedett volt, látszott, nem hagyja, hogy ez a bunyó is végigmenjen. Az első menetben precíz, gyors kéztechnikával „fejezte le" a brazilt, ezzel UFC-rekordot állított be, ugyanis eddig a nehézsúlyú övet senki nem tudta két alkalomnál többször megvédeni.

Miocic esetében a legijesztőbb, hogy nála senki nem fejlődik nagyobb ütemben. Bunyóról bunyóra újabb elemekkel bővíti technikáját, abszolút esélyes, hogy ő legyen az első ember, aki három alkalommal is megvédi a küzdősportok egyik legrangosabb övét, a UFC nehézsúlyú bajnoki címét.