Vágólapra másolva!
A Tradewise Gibraltar Masters viadal izgalmas rájátszás után az örmény Levon Aronjan ért véget. A 10 fordulós versenyen 274-en ültek asztalhoz, közülük heten végeztek az élen, végső a sorrendet pedig a performance-pontszám döntötte el. Zárásként négyen szereztek jogot, hogy megküzdjenek az első helyért, az amerikai Hikaru Nakamura, a francia Maxime Vachier-Lagrave, Levon Aronjan és a magyar nagymester, Rapport Richárd. A 10-10 perces, lépésenként 5-5 másodperces párharcokban Aronjan 2-0-ra legyőzte Rapportot, Vachier-Lagrave 2,5-1,5-re Nakamurát. A döntőben Aronjan 2,5-1,5-re nyert a francia sakkozó ellen.

A rajtlista első három helyezettje és a 12. helyre rangsorolt Rapport Richárd külön csatájával ért véget a hagyományos viadal. A négyszeres győztes, címvédőként játszó Hikaru Nakamura ötös nyerősorozatával alaposan feladta a leckét riválisainak, de a rangsort vezető Levon Aronjan és a második Maxime Vachier-Lagrave higgadtan, fölösleges kalandok nélkül játszották partijaikat,

a felkínált esélyeket pedig könyörtelenül kihasználták.

A svájci rendszerre jellemzően hullámzott a mezőny, sakkozóink közül sokáig legfiatalabb nagymesterünk, a 18 esztndőd Gledura Benjámin helyzete volt a kedvezőbb.

Gledura Benjámin megállta a helyét Gibraltáron Forrás: Tradewise Gibraltar Master/Sophie Triay, John Saunders

A párosítási szisztéma a magasabb Élő-pontosokat preferálta, rangadókra - meglepő módon - csak a hajrában került sor, taktikai döntetlenek mellett alig dőltek el az egyenlő erők küzdelmében megvívott ütközetek. A viharos kezdés után Nakamura is „behúzta" a féket, sorban remizett,

Aronjan, Vachier-Lagrave és nagy örömünkre Rapport is egyre jobban megközelítette az éllovast,

a gyengébb Élő-pontosok a hajrát már kevéssé bírták. Rapport két fontos győzelem után utolsó két partiját sötéttel játszotta Nakamura, majd Vachier-Lagrave ellen, a döntetlenek is javították performance-pontszámát.

Rapport Richárddal sötéttel sem jött zavarba a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni partin Forrás: Tradewise Gibraltar Master/Sophie Triay, John Saunders

A 10. forduló után heten osztoztak az első helyen, a sorrendet végül a TPR pontszám alapján állapították meg, ez alapján pedig Nakamura, Rapport, Vachier-Lagrave és Aronjan végzett az első négy helyen, és folytathatta a küzdelmet az első helyért, és nem mellékesen a 25 ezer fontos első díjért. A továbbiakban a holtversenyben végzettek között osztották a díjakat.

Jöjjenek az izgalmak!

Rapport a háromszoros olimpia bajnok, ötszörös világbajnokjelölt, kétszeres Világkupa-győztes Aronjannal csatázott az elődöntőben, világossal játszotta az első partit,

és nyerőesélyes állást ért el, majd rontotta vesztésre.

A második játszmában már nem volt esélye, Aronjan 2-0-s győzelemmel lépett tovább. Vachier-Lagrave és Nakamura párharcában a francia sakkozó visszavágott a két évvel korábbi vereségéért, 2,5-1,5-tel várhatta a döntőt. A tavalyi Világkupa elődöntőjében Aronjan és Vachier-Lagrave emlékezetes nagy csatát vívott, a világbajnok-jelölti cím is tétje volt összecsapásuknak.

Levon Aronjan hidegvérű profiként játszotta végig a gibraltári tornát Forrás: Tradewise Gibraltar Master/Sophie Triay, John Saunders

Az a küzdelem végül a „hirtelen halál" partiban dőlt el, MVL a döntetlenhez vezető folytatás helyett vesztőt húzott. Gibraltári csatájuk feszültségét is Aronjan bírta jobban, három döntetlent követően a negyedik játszma megnyerése után győztesként ünnepelhették.

Az örmény felkészülésnek szánta a tornát a március 10-én kezdődő berlini világbajnok-jelölti döntőre – jól sikerült a felkészülés, ezt leszögezhetjük.

Rapport a viadalon megőrizte veretlenségét,

kerülte a túlzottan extrém nyitásokat, viszont vállalta az elméleti párbajokat, és lendületes támadás és pozíciós játék vezetés is jellemezte a partijait. Szerzett 9 Élő-pontot, versenyről versenyre javítja pozícióját a világranglistán, nagyon sajnálhatja, hogy könnyelmű játékkal eltékozolta a 2752-es pontszámát. Gledura Benjámin sorban kapta a nehéz ellenfeleket, az orosz Nyikita Vityjukov ellen vesztette el veretlenségét.

Gledura kitűnő teljesítményét jól mutatja a 2711-es performance-pontszám, és a + 12,3 Élő-pont.

Érdeklőféssel figyeltük olimpiai válogatottunk négy tagjának vetélkedését is. Hullámzott a teljesítményük, bravúrok mellett gyengébb partikat is játszották, az elvárható teljesítményt viszont túlteljesítették.

Gara Anita a későbbi győztes, Levon Aronjan ellen is asztalhoz ülhetett Forrás: Tradewise Gibraltar Master/Sophie Triay, John Saunders

A női mezőnyben az 54 esztendős svéd Pia Cramling, női sakkozás kiemelkedő egyénisége nyerte el a 15 ezer fontos díjat az esélyesebb riválisok előtt.

A Tradewise Gibraltar Masters 10, forduló utáni végeredménye:
1.Hikaru Nakamura (amerikai) 7,5 pont (2781, 2822)
2. Rapport Richárd 7,5 (2700, 2763)
3. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 7,5 (2793, 2759)
4. Levon Aronjan (örmény) 7,5 (2797, 2746)
5-6. Nyikita Vityjugov (orosz) 7,5 (2732, 2731) és Michael Adams (angol) 7,5 (2709, 2731)
7. Le Quang Liem (vietnami) 7,5 (2727, 2713)
8. David Howell (angol) 7 (2682, 2760)
9. Abhijeeet Guota (indiai) 7 (2610, 2732)
10. Debashis Das (indiai) 7 (2501, 2728)
11-12. Jan-Krzysztof Duda (lengyel) 7 (2724, 2713) és Grigorij Oparin (orosz) 7 (2607, 2713)

... 27. Gledura Benjámin 6,5 (2612, 2711)
55. Antal Gergely 6 (2522, 2568)
57. Kozák Ádám 6 (2518, 2550)
65. Papp Gábor 6 (2607, 2518)
72. Bánusz Tamás 6 (2641, 2476)
107. Gara Tícia 5,5 (2331, 2410)
140. Papp Petra 5 (2324, 2364)
158. Gara Anita (4,5 (2350, 2459)
165. Lázárné Vajda Szidónia 4,5 (2362, 2362)

Kicsit felborult a világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a február 1-től érvényes világranglistáját. A legjobbak rangsorát alaposan átírta a Wijk aan Zee-i Tata Steel Chess Masters végeredménye. A norvég világbajnok Magnus Carlsen 29 ponttal előzi meg az azerbajdzsáni Sahriayar Mamedgyarovot. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik négy helyezést javított, ismét ott van a szuper elitben. A Wijk aan Zee-i viadal legnagyobb vesztese az amerikai Fabiano Caruna, a berlini torna előtt alaposan megtépázták önbizalmát, négy vereségéért nagy árat fizetett, öt helyezést rontott. Az amerikai Wesley So formája a hullámvölgy után reményei szerint felfelé ível. Pontjait növelte, előrelépett a rangsorban. Viswanathan Anand és Anish Giri ismét a top tízben. A legjobbak rangsorában Rapport Richárd a 42., a Tradewise Gibraltar Masters eredményeit csak a következő listán számolják el. Lékó Péter és Almási Zoltán nem játszott versenyen, Berkes Ferenc javított helyezésén. Hat orosz, négy kínai, három amerikai, két-két azerbajdzsáni és indiai nagymester mellett egy-egy norvég, örmény, francia, holland, bolgár, cseh, vietnami és lengyel sakkozó a legjobb 25-ben.
A világranglista élcsoportja: 1.Magnus Carlsen (norvég) 2843 (+ 9) 2. Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2814 (+ 10) 3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2800 (+ 13) 4. Wesley So (amaerikai) 2799 (+ 7) 5. Levon Aronjan (örmény) 2797 6. Maxime Vachier-Lagrave (franvia) 2793 7. Fabiano Caruana (amerikai) 2784 (- 27) 8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2781 9. Viswanathan Anand (indiai) 2779 (+ 12) 10. Anish Giri (holland) 2777 (+ 25) 11. Ding Liren (kínai) 2769 12. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2767 13. Szergej Karjakin (orosz) 2763 (+ 10) 14. Peter Szvidler (orosz) 2760 (- 8) 15. Yu Yangyi (kínai) 2760 ... 42. Rapport Richárd 2703 (+ 3) 50. Lékó Péter 2792 55. Almási Zoltán 2689 74. Berkes Feren 2669 (+ 7)