Vágólapra másolva!
Major Mária az élő bizonyíték arra, hogy bárkinek lehet jó alakja 40 fölött is, miközben gyereket nevel és dolgozik. De ő nem elégedett meg azzal, hogy formásra edzette magát, színpadra állt, hogy és bizonyította, hogy nincs lehetetlen.

Major Mária egy rosszul sikerült házasság, és két súlyos betegség után kellett, hogy új életet kezdjen: még alig múlt húsz éves, amikor az orvosok szklerózis multiplexet és epilepsziát diagnosztizáltak rajta. Csalódottan, némileg elhízva mégis talpra állt, és úgy döntött: az edzésbe menekül.

Változtatott a táplálkozásán - egyebek mellett lemondott a cukorról és a fehérlisztről - és kőkeményen kezdett edzeni. Annyira szerelmese lett ennek a sportágnak, hogy úgy döntött, személyi edző lesz, de itt nem állt meg, elhatározta, hogy a színpadon is megmutatja az alakját, amiben nagyon sok munka és lemondás van.

Versenyfelkészülését Dávid Petra személyi edzőnél kezdte meg, mert szimpatikussá volt neki az, hogy ő is életmódot váltott, 40 kilót fogyott, és úgy tudott színpadra állni, mint fitneszmodell. Úgy döntöttek, Mária sportmodell kategóriában fog indulni az izomzata miatt, ami jó döntésnek bizonyult: első nemzetközi versenyén, Ausztriában második lett, a MOM Sportban rendezett Fitparádén pedig a 40 év fölöttiek erős mezőnyében pedig bronzéremmel zárt.

"Az ukrán lányok gyönyörűek és jól felkészültek voltak. Boldogan jelentem be, így is sikerült a dobogóra állnom, és a 3. helyezést elhoznom a Fitparádéról - írta közösség oldalán.

"Köszönöm a kis csapatomnak a szurkolást, mindig támogattuk egymást. Nagyon nagy élmény volt ismét sok új kedves emberrel, versenytársakkal megismerkedni. Nagyon színvonalas verseny volt, boldog vagyok, hogy a részese lehettem. Ezen a versenyen hatalmas élmény részt venni! Ne feledjétek, nem számít a kor a fitt életódhoz" - kommentálta a sportolónő a Fitparádén elért eredményét.