Vágólapra másolva!
A nepáli hatóságok már nem biztosak abban, hogy létezik az a négy holttest, melyeket egy serpa mentőcsapat vélt látni a hét elején a Mount Everest legmagasabban fekvő, 4-es jelzésű táborában egy sátorban.

Csütörtökön mintegy 30 alpinista mászta meg a világ legmagasabb hegyét, de egyikük sem jelezte, hogy látta volna a holttesteket - mondta az idegenforgalmi minisztérium illetékese. Durga Dutta Dhakal szerint az biztos, hogy a mostani expedíciók tagjai közül senki sem hiányzik, és

ha valóban vannak is holttestek a magasban, akkor a tavalyi szezonban a hegyen járt mászók közül hunyhattak el.

A rejtélyes holtakat látni vélő serpák egy halott szlovák hegymászó holttestéért mentek fel a 7950 méteren fekvő 4-es táborba, és már eljöttek onnan.

Idén már hat halálos áldozatot követelt a világ legmagasabb hegycsúcsa Forrás: Magyar Everest Expedíció 2017/Mohai Balázs

Az idei tavaszi, szokatlanul hideg, szeles és csapadékos mászószezon eddig hat halálos áldozatot követelt a 8848 méteres hegyen, de a tragikus mérleg elérheti a 10-et is, ha a látni vélt halottak valóban léteznek.