Vágólapra másolva!
Dustin Brown nem lehet ismeretlen a teniszt követők számára, hiszen a tavalyi wimbledoni Grand Slam-tornán a második fordulóban kiejtette Rafael Nadalt. Most pedig egy varázslatos ütéssel hódította meg az internetet.

A világranglistán 100. helyen álló Brown a héten a bergamói challengerversenyen vett részt, ahol a bosnyák Aldin Setkic volt az ellenfele az első körben.

Setkic három játszmában jutott tovább, de a meccs legnagyobb jelenete Browné volt, aki az első szettben úgy nyert meg egy pontot, hogy a hálónál a háta mögött ütötte meg a labdát a röpténél.