Megkeseríti a mobiltolvajok életét az Android

mobilozás okostelefon utca manhattan new york
Fotó: Moses Vega / Unsplash
Vágólapra másolva!
Az iPhone után már androidos eszközöket sem lesz érdemes ellopni.
Vágólapra másolva!

Jó munkát végzett az elmúlt években bevezetett lopásellenes funkciókkal az Apple, jelen pillanatban lényegében már nem éri meg ellopni az iPhone-okat, hiszen a gyári beállítások melletti szoftveres zárolások miatt nem lehet a használtpiacon újból eladható állapotba hozni azokat, az alkatrészeikért pedig szintén nem éri meg eltulajdonítani a készülékeket.

Most végre az Android is felzárkózik ezen a téren, jelentette be a Google. Az év későbbi részében megjelenő Android 15 gyári alaphelyzetbe való visszaállítás elleni védelemmel érkezik, a művelet elvégzéséhez a rendszer be fogja kérni a készüléken beállított Google-fiók jelszavát. Ezen túlmentően a Készülékkereső kikapcsolása, továbbá a kijelző elalvási idejének meghosszabbítása PIN-es, jelszavas, vagy biometrikus azonosításhoz lesz kötve.

Szerencsére nem csak az Android következő verziója javul, az év végén minden Android 10+ rendszerű mobilra érkezik majd három fontos funkció a Play-szolgáltatások keretrendszer egyik frissítésében.

A Theft Detection Lock jóvoltából a készülékek automatikusan lezárják majd magukat az olyan esetekben, mikor arra utalnak a szenzoros adatok, hogy kikapták őket a gazdájuk kezéből és próbálnak eliszkolni velük. Az Offline Device Lock ezt egészíti ki, lezárja a mobilt az offline állapotba való átkapcsolásakor, ami a „csendes” lopások esetében zárhatja ki a tolvajt a készülékből.

Végül az androidos telefonok ellopásakor használandó Készülékkereső is kap egy új funkciót, az áldozatok a Google-fiókjukba való bejelentkezés helyett képesek lesznek a telefonszámukat megadva és egy biztonsági kérdésre válaszolva távolról zárolni a mobiljaikat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!