Külföldi trénerben bízik 12 vb-csapat

Az, hogy egy ország válogatottját egy külföldi tréner irányítja a világbajnokságon, nem a modernkor "találmánya", hiszen már a legelső vébén is akadt rá példa, és azóta nem volt olyan torna, ahol ne dolgozott volna legalább egy szakember "légiósként". A 2006-os viadal azonban új rekordot hozott ebből a szempontból, hiszen a 32 résztvevő ország közül 12-nek külföldi trénere van.

A magyar válogatott (a legtöbb európai csapathoz hasonlóan) nem szerepelt a legelső, 1930-ban Uruguayban megrendezésre került labdarúgó-világbajnokságon, de ez nem azt jelenti, hogy a tornán nem képviseltettük magunkat. A chilei nemzeti tizenegy kispadján ugyanis az egykori kiváló magyar labdarúgó, Orth György ült, akinek a vezérletével a dél-amerikaiak Mexikó és Franciaország ellen is győzelmet arattak. Nem Orth volt azonban az első olyan edző, aki nem a hazája csapatát irányítva szerepelt világbajnokságon, mert két nappal a chileiek első meccse előtt Peru is bemutatkozott a tornán, és a perui együttest a spanyol Francisco Bru irányította.

Innentől kezdve megszokottá vált, hogy a világbajnokságon szereplő egyik-másik válogatottnál külföldi tréner dolgozik, sőt, az 1934-es viadalon rögtön öt ilyen szakvezető is akadt (köztük a svéd együttest irányító magyar Nagy József), ami azt jelenti, hogy a 16-os mezőny 31 százalékánál dolgozott "légiós" szakember. Ezt a magas arányt a későbbiekben sokáig nem is múlták fölül, de egyetlen olyan vébét sem rendeztek, ahol ne szerepelt volna legalább egy külföldi mester.

A hatvanas és a hetvenes években azért nem volt gyakori a dolog, 1966-ban például csak a portugálokat vezető brazil Otto Glória, 1974-ben a zairei kispadon ülő jugoszláv Blagoje Vidinics (aki négy évvel korábban Marokkót irányította), 1978-ban pedig a holland csapatot irányító osztrák Ernst Happel esett bele ebbe a kategóriába.

A kilencvenes évektől kezdve azonban ismét egyre több külföldi szakember szerepelt a vébéken, ami részben annak is volt köszönhető, hogy felemelték a világbajnokság résztvevőinek számát. Az 1990-es tornán már négy tréner dolgozott külföldi csapatnál, 1994-ben ez a szám már hat volt, 1998-ban pedig új rekord született azzal, hogy összesen tíz válogatott élén dolgozott nem az adott országból származó szakember. A tendencia négy évvel ezelőtt enyhült valamelyest, 2002-ben "csak" hét ilyen mester akadt a vébén, most azonban megint rengeteg külföldi mester ül majd a kispadokon.

Szám szerint 15, vagyis a 32-es mezőny majdnem felét, egészen pontosan 46 százalékát vezeti majd olyan tréner, aki más országban látta meg a napvilágot. A legnépszerűbbek a brazil mesterek, hiszen a címvédőn kívül még négy válogatott kispadján ül majd szambaország egyik fia: Costa Ricában Alexandre Guimaraes (aki félig már Costa Rica-inak számít, olyannyira, hogy az 1990-es vébén szerepelt is az ország válogatottjában), Portugáliában Luiz Felipe Scolari, Japánban Zico, Szaúd-Arábiában pedig Marcos Paqueta a mester.

A braziloktól alig maradnak el a hollandok, nekik az Oranjét vezető Marco van Bastenen kívül három edzőjük lesz ott a vébén: a trinidadiakat vezető Leo Beenhakker, az ausztrálokat irányító Guus Hiddink, illetve a koreaiakat vezénylő Dick Advocaat.

A franciákat a saját mesterükön kívül még két szakember képviseli (Henri Michel Elefántcsontpart, Roger Lemerre pedig Tunézia színeiben), de akad még a saját válogatottat irányító tréner mellett argentin (Ricardo Lavolpe, Mexikó), német (Otto Pfister, Togo), szerb (Ratomir Dujkovic, Ghána) és horvát (Branko Ivankovic, Irán) szövetségi kapitány is.

A legérdekesebb helyzet a kolumbiaiaké és az uruguayiaké, akik nem jutottak ugyan ki a vébére, de egy emberrel mégis képviseltetik magukat: az ecuadori válogatott kispadján a kolumbiai Luis Fernando Suárez ül, Paraguayt pedig az uruguayi Anibal Ruíz irányítja.