Lippi nem kér a primadonnákból

Vágólapra másolva!
Egyetlen "primadonnát" sem kíván a csapatában látni a 2006-os németországi világbajnokságon Marcello Lippi, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Vágólapra másolva!

"Ha valaki túl sokat gondol saját dolgaira és kevesebbet a csapatéra, akkor a legnagyobb hibát követi el" - mondta a szakvezető, akinek irányításával Olaszország sorozatban 12. alkalommal lesz ott a sportági seregszemlén, igaz legutóbb 1982-ben nyerte meg azt.

Lippi mostani kijelentése nem meglepő, hiszen az előző kapitányhoz, Giovanni Trapattonihoz gyakran olyan kéréssel fordultak a sztárok, hogy barátságos mérkőzéseken ne kelljen pályára lépniük.

Ennek meg is lett az eredménye: a 2002-es vb-n a nyolcaddöntőben, míg a 2004-es Eb-n már a csoportkörben kiesett a "Squadra Azzura".

A korábban a Juventust dirigáló tréner vasárnap jelöli ki keretét a két szintén vb-résztvevő gárda, Hollandia és Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésekre, melyekre november 12-én és 16-án kerül sor.