Vágólapra másolva!
35 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt a korábbi NFL-sztár, Vontae Davis. A holttestére az asszisztense bukkant rá Miami külvárosában, aki azonnal értesítette a rendőrséget.
Indianapolis Colts v Miami Dolphins, Vontae Davis
Meghalt Vontae Davis
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2015 Getty Images

A Guardian beszámolója szerint 35 éves korában meghalt az NFL korábbi cornerbackje, Vontae Davis, aki a 2009-es draft első körös választottja volt. 

A 2018-ban visszavonult játékos holttestére hétfő reggel találtak rá a Southwest Ranches-i házban.

Kizárható a gyilkosság? 

„A rendőrséget az asszisztense hívta ki, aki a tulajdonost holtan találta” – áll a rendőrkapitányság közleményében. 

Megerősíthetjük, hogy az elhunyt a 35 éves Vontae Davis. Az előzetes információk azt sugallják, hogy nem történt gyilkosság.

A 2018-ban visszavonult Davist a Miami Dolphins drafolta még 2009-ben. 2012-ben az Indianapolis Coltshoz került, ahol a legjobb éveit tudhatta maga mögött az NFL-ben, 2014-ben és 2015-ben a Pro Bowlba is bekerült. Utolsó szezonját a Buffalo Billssznél zárta 2018-ban, ahol azzal vált híressé, hogy a visszavonulását a Los Angeles Chargers elleni meccs félidejében jelentette be.