Vágólapra másolva!
Hosszabbítás után, drámai meccsen a Kansas City Chiefs nyerte az 58. Super Bowlt a San Francisco 49ers ellen, így 19 év után lett újra címvédés az NFL-ben. A Chiefs sokszor volt hátrányban a meccsen, de Mahomes vezetésével többször is visszajött a meccsbe, végül pedig az utolsó akció döntött.

A meccs előtt az volt a kérdés, hogy a Kansas City Chiefs címet véd-e, amire ezt megelőzően nyolc csapat volt képes, de 19 éve nem volt példa ilyesmire. A Chiefs jó ismerős volt az utóbbi évek Super Bowljaiban, ugyanis öt éven belül negyedszer léphetett pályára a sportág legnagyobb színpadán, de a San Francisco 49ers is szerepelt négy éve a fináléban, amikor éppen a Chiefstől kapott ki, 31-20-ra.

A meccs kezdésére sok szurkoló megnyugodhatott, ugyanis megérkezett a lelátóra Taylor Swift Grammy-díjas énekesnő is, aki az Eras-turnéjának tokiói állomásáról repült a kaszinóvárosba, hogy élőben lássa párját, a Chiefsben szereplő Travis Kelce-t, minden idők egyik legjobb tight endjét, aki két hete csúcstartóvá vált elkapások számában a rájátszásokat tekintve.

Super Bowl LVIII - San Francisco 49ers v Kansas City Chiefs
Tayor Swift is időben megérkezett a nagy meccsre
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

A pénzfeldobást a Chiefs nyerte, amely átadta a támadás jogát a 49ersnek, de a Brock Purdy vezette támadósor pár perc elteltével egy labdaeladással zárta az első labdabirtoklását. A Chiefs nem tudott élni a lehetőséggel, az első negyedben a védőegységek villogtak, Patrick Mahomest egy labdabirtokláson belül kétszer is sackelték a kaliforniaiak.

Super Bowl LVIII - San Francisco 49ers v Kansas City Chiefs
A meccs első szakaszában a védelmek domináltak
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

A folytatásban is gyakran cserélték egymást a pályán a csapatok, pont pedig az egész első negyedben nem született, miközben a Chiefs támadósora alig volt a pályán.

A második negyed elején Jake Moody döntött rekordot azzal, hogy 55 yardról értékesített egy field goalt, ilyen messziről még soha nem szereztek pontot Super Bowlon. Ezzel 3-0-ra a 49ers vezetett.

Super Bowl LVIII - San Francisco 49ers v Kansas City Chiefs
Patrick Mahomes többször is a földre került az első játékrészben
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

A következő akcióban Mahomes villant, Mecole Hardman kapott el egy 58 yardos passzt, amivel közel került a 49ers endzone-jához a Chiefs, de Isiah Pacheco a következő játékban a 10 yardos vonalnál elejtette a labdát, így újra a 49ers jöhetett.

Az első touchdownt négy és fél perccel a második negyed vége előtt láthattuk, és nem is akármilyet.

A 49ers mutatott be egy trükkös játékot: Jauan Jennings kapta a labdát Purdytől és az elkapó is passzolt még egyet a túloldalra, ahol Christian McCaffrey vitte touchdownig a labdát, amit követően már 10-0-ra vezetett a 49ers.

A második negyed végén hosszasan támadhatott a Chiefs, de csak egy field goalig jutottak, Harrison Butker 28 yardról célzott jól, ezzel a Chiefs első pontjait szerezte 10-3-mal fordultak a csapatok.

Kelce az első félidőben a saját edzőjének is nekiment dühében:

A halftime show-ban Usher szórakoztatta a közönséget, ezt ITT nézheti meg.

A második félidő is rémálomszerűen indult a Chiefsnek, ugyanis a csapat egyre hátrébb szorult. Ehhez hozzájárult Pacheco fumble-ja is, de sikerült visszaszereznie a labdát, majd Patrick Mahomes dobott egy interceptiont, amit az ellenfél védője, Ji'Ayr Brown kaparintott meg. A negyed második felében Mahomes vállalt főszerepet, több jó futást is bemutatott, de folyamatosan csak szenvedett a Chiefs, Butker 57 yardról kellett, hogy próbálkozzon mezőnygóllal, ami sikeres volt, így el is vette Moody rekordját, a Kansas pedig 10-6-ra zárkózott.

A 49ers támadói minimális időt töltöttek a pályán, majd a negyed vége felé a Chiefs puntja után hatalmasat hibázott a kaliforniai csapat, ugyanis egy védő lábára pattant a labda, és nem lehetett már megmenteni a labdát. 

A Chiefs az ellenfél célterületének közvetlen közeléből jöhetett, Mahomes pedig megoldotta a feladatot, és Marquez Valdes-Scantlingnek adott TD-passzt, 13-10-re fordított a Chiefs.

 

Az utolsó negyed elején a 49ers negyedik és háromnál nem az egyenlítésre és a mezőnygólra ment, hanem TD-re és ez be is jött. Jennings vitte be a labdát, de az extrapontot elhibázták, így 16-13-ra fordítottak.

A Chiefs hosszan támadhatott ezt követően, el is jutott az ellenfél célterülete elé, de hősiesen védekezett a 49ers, így csak mezőnygólig jutottak Mahomesék és 16-16-ra egyenlítettek, így minden az utolsó percekben dőlt csak el.

Két perccel a vége előtt újabb mezőnygólig jutott a 49ers, Moody 53 yardról lőtt a kapufák közé, ezzel pedig 19-16-ra újra visszavette a vezetést. 

Mahomes vezetésével a Chiefs egy utolsó támadásra indult, és gyorsan haladt is előre, tíz másodperccel a vége előtt Kelce vitte el a labdát a 11 yardos vonalig, majd Butker mezőnygóljával 19-19-re egyenlített is.

Három másodperc maradt az órán, ami már semmire nem volt elég, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a 49ers támadhatott először, Purdy pedig majdnem egyből eladta a labdát, de végül maratoni hosszúságú támadássorozat vette kezdetét, ami futásokkal és passzokkal tarkítva kis híján a célterületig jutott, de mezőnygól lett belőle, amit Moody értékesített, 22-19-re a 49ers vezetett.

A szabályok szerint a Chiefs is támadhatott még egyet, így minden ezen múlott. A Chiefs is képes volt hosszú támadás vezetni, folyamatosan mentek előre, negyedik kísérletre is rá kellett menniük, de Pacheco, Mahomes és Kelce segítségével eljutottak a célterület elé, majd Mecole Hardman elkapása győzelmet és címvédést jelentett, 25-22-re nyert a Chiefs, amely 1970, 2020 és 2023 után negyedszer emelhette magasba a Vince Lombardi-trófeát.  

 

Super Bowl LVIII - San Francisco 49ers v Kansas City Chiefs
Patrick Mahomes és Andy Reid harmadszor értek fel a csúcsra a Chiefsszel
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

A meccs legjobbja, a döntő MVP-je Patrick Mahomes lett, amivel Joe Montanát érte utol és már csak Tom Brady van előtte öt Super Bowl MVP-címmel.  Andy Reid vezetőedző és Patrick Mahomes irányító a harmadik diadalával nagyon előretört az örökrangsorban: előbbi utolérte Bill Walsh és Joe Gibbs párosát és csupán a négyszeres bajnok Chuck Noll és a hatszoros győztes Bill Belichick maradt előtte, míg utóbbi Troy Aikmant fogta be, közvetlenül felzárkózva Terry Bradshaw és Joe Montana mögé, egyedül a hét diadalával minden idők legeredményesebb játékosa, Tom Brady-től maradt távol.