Vágólapra másolva!
Két felejthető Fight Night után végre egy igazán erős kártyával tért vissza a UFC 298, amelyen a Facebook-alapító Mark Zuckerberg is főszerepet játszott.

Az előmeccsek sorát a szexi Mackenzie Dern zárta a UFC 298-on, aki pontozással kikapott ugyan Amanda Lemostól, de formás hátsójának köszönhetően a hírek így is róla szóltak.

A főkártya első mérkőzésén Anthony Hernandez nagy meglepetésre simán lefojtotta a dagesztáni Roman Kopylovot, majd Geoff Neal és Ian Garry szoros meccse következett, amit utóbbi nyert - bár csak megosztott pontozással - így megőrizte veretlenségét.

Cejudo-Dvalishvili

Ezután jött az korábbi dupla bajnok - és olimpiai aranyérmes birkózó - Henry Cejudo és Merab Dvalishvili meccse, ami izgalmas volt és utóbbi győzelmével zárult. 

Merab még a közönség soraiban ülő Mark Zuckerbergnek is kiszólt, miközben ellenfelét odavitte elé és egy guillotine-ba fogta.

Whittaker-Costa

Robert Whittaker és Paolo Costa találkozója - amit egyesek a gála "legjóképűbb" meccsének tituláltak - maradéktalanul eleget tett az elvárásoknak. Az első menet végén a brazil egy elképesztő fordulórúgást helyezett el a volt bajnok fején, amitől az meg is tántorodott és szerencséje volt, hogy megmentette a gong. Három menet után azonban végül Whittaker kezét emelték magasba, egyhangú pontozással.

Topuria-Volkanovski

A főmeccs tétje a pehelysúly trónja volt. A kihívó, Ilia Topuria grúz szülők gyermeke, aki Németországban született, de 15 éves kora óta Spanyolországban él. A 27 éves bunyós eddigi 14 profi meccsén volt veretlen és nagyon magabiztosnak, már-már pökhendinek mutatkozott a címmeccs előtti felvezetésben. Közölte, hogy a 36 éves Volkanovski öreg, amibe a bajnok viccesen bele is állt: a sajtótájékoztatóra nagypapának öltözve érkezett és tátott szájjal "elaludt" a kamerák előtt.

UFC 298: Volkanovski v Topuria
Topuria (j) nem kímélte Volkanovskit
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Topuria - akit sokan csak tescós McGregornak tituláltak - megígérte, hogy kiüti a pehelysúly bajnokát. Spoiler: ez sikerült is neki, már a második menetben. 

Volkanovskit - akit nem más, mint Mark Zuckerberg kísért a porondra - a ketrec falához kényszerítette 

és záporozó ütései közül egy jobbos úgy eltalálta a bajnokot, hogy az egyből összecsuklott és leintés után még percekig a földön ücsörgött. A grúz mennybe ment, Volk pedig rövid időn belül második brutális kiütését szenvedte el. 

Topuria a meccs után kihívta Conor McGregort, 

mondván ha az írnek "van még vér a pucájában, akkor ő Spanyolországban várja."

A gálán bejelentették, hogy az elő MMA-legenda, Wanderlei Silva - megérdemelten - bekerül a UFC Hírességek Csarnokába, illetve hogy a UFC 300 főmeccsét a jelenlegi félnehézsúlyú bajnok, Alex Pereira vívja majd az egykori bajnok Jamahal Hill ellen.

Kapcsolódó cikkek