Az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Iowa Hawkey sorozatban ötödik győzelmét arathatta volna hétvégén az egyetemi bajnokság első kiemeltje, a Michigan Wolverines ellen, ezért az X-Golf nevezetű bár azt a felhívást tette közzé a szurkolónak, hogy ingyen sört kap mindenki, aki a meccs alatt kipróbálja a bárban található golfszimulátort, az ajánlat pedig egészen addig tart, amig a város egyetemi csapata meg nem szerzi első pontjait. Mivel a Cedar Rapids-i együttes szombaton nagyon sima, 26-0-s vereséget szenvedett, így a promóció továbbra is érvényben van.
Közel három órával a szombati meccs kezdése után az ESPN arról számolt be, hogy az X-Golf „eddig körülbelül 100 sört osztott ki a szurkolóknak ingyen". Az X-golf személyzete szerint ez nagyjából 500 dolláros (175 ezer forint) mínuszt jelentett, de hozzátették, hogy egyáltalán nem bánják.
Úgy gondolom, hogy jó dolog a helyi közösségért tenni"
– mondta Destinee Briner vezérigazgató, aki hozzátette, hogy az egész szezonra megtartották ezt a promóciót.