Vágólapra másolva!
Kialakult az NFL-ben a két főcsoportdöntő párosítása. Az AFC-ben megismétlődik a tavalyi döntő, a Kansas City Chiefs ellenfele a Cincinnati Bengals lesz, amely a vártnál simábban, 27–10-re ütötte ki a Buffalo Billst. Az NFC-ben a San Francisco 49ers jutott döntőbe, amely két éven belül már másodszor búcsúztatta a Dallas Cowboyst a rájátszásból. A Dallas szurkolói nehezen viselték a kudarcot, előbb a lelátón, majd a stadion parkolójában szabadultak el az indulatok.

Az Amerikai főcsoport (AFC) második elődöntőjében előzetesen nagy csatára lehetett számítani, a Bengals azonban végig uralta a Buffalo Bills otthonában rendezett találkozót. A vendégek az irányító Joe Burrow vezérletével (242 passzolt yard, 2 touchdown) 27 pontig jutottak, a védelmük pedig feltartóztatta a buffalói támadósort, amelyen Josh Allen irányító ezúttal nem tudott segíteni, így mindössze 10 ponttal zártak.

San Franciscóban védőcsatát láthattak a nézők, amelyben a házigazdák teljesítettek jobban. A Dallas Cowboys a második negyed elején még 6-3-ra vezetett egy hosszú támadás végén szerzett touchdownnal, ezt követően viszont a texasiak csupán két mezőnygólig jutottak el, s lényegében képtelenek voltak feltörni a 49ers védelmét. Támadásban a hazaiak sem parádéztak, de a második félidőben produkált két hosszú támadójátékból összesen szerzett 10 pont elég volt számukra a sikerhez (19-12).

A San Francisco legyűrte a Dallast Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Lachlan Cunningham

A Cowboys a hajrában kétszer is támadhatott az egyenlítésért, de esélye sem volt a komoly előrehaladásra.

Az 1996-os Super Bowl-győzelem óta a Cowboys még csak a főcsoportdöntőig sem jutott el, a szurkolók pedig nem is viselték jól az újabb kudarcot.

Egyikük eléggé egyértelműen kifejezte, hogy Prescottot okolja a kiesésért, ezért elégette a játékos mezét.

A San Franciscó-i stadionban előbb a lelátón verekedett össze két szurkoló, majd az elkeseredett drukkerek a stadion parkolójában estek egymásnak.

Vasárnap így az AFC-ben megismétlődik a tavalyi Kansas City Chiefs-Cincinnati Bengals finálé, míg az NFC-döntőben a San Fracisco jelenti az állandóságot, csak most nem a Los Angeles Ramsszel, hanem a Philadelphia Eaglesszel találja szemben magát.

Eredmények, főcsoport-elődöntők:
Amerikai főcsoport:
Buffalo Bills-Cincinnati Bengals 10-27
Nemzeti főcsoport:
San Francisco 49ers-Dallas Cowboys 19-12