Vágólapra másolva!
Két pozitív mérlegű csapat mérkőzésén a Seattle Seahawks 37-30-as győzelmet aratott a Minnesota Vikings ellen az NFL 13. játékhetének hétfő esti mérkőzésén.

A mérkőzés egy-egy rövid touchdownnal kezdődött. A Vikings oldalán Dalvin Cook, a Seahawks részéről pedig Chris Carson futott be a labdával az ellenfél célterületére. A második negyedben Russell Wilson egy felpattanó labdát a földre akart ütni, azonban Anthony Harris kezébe sikerült ütnie azt, így az ellenfél szerzett TD-t. Ennek a hibának köszönhetően a félidőben 17-10-re még a Vikings vezetett.

Nagyszerű mérkőzésen győzött a Seattle Seahawks hétfő este Forrás: AFP/2019 Getty Images/Abbie Parr

A szünet után a Seahawks megfordította a mérkőzést. Az ekkor kialakult 17 pontos hátrányból a Minnesota Laquon Treadwell 58 yardos touchdownjával még le tudott faragni pár pontot, egyenlíteni már nem tudott. A Seattle végül 37-30-ra győzött és átvette a vezetést az NFC nyugati csoportjában.

Az NFC három legjobb csapata egyaránt 10 győzelemmel és 2 vereséggel áll. A Seattle mellett a New Orleans Saints és a San Francisco 49ers is nagyszerű szezont fut ebben a főcsoportban. A hétfő este vereséget szenvedő Minnessota 8 győzelemmel és 4 vereséggel az utolsó rájátszást érő helyen áll.

Amerikai futball, NFL, 13. játéknap
Seattle Seahawks – Minnessota Vikings 37-30