Történelmet írt a legnagyobb Cápa

Philadelphia Flyers v San Jose Sharks GettyImageRank3 SPORT ICE HOCKEY National Hockey League
SAN JOSE, CA - OCTOBER 04: Joe Thornton #19 of the San Jose Sharks in action against the Philadelphia Flyers at SAP Center on October 4, 2017 in San Jose, California. Ezra Shaw/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Öt mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Több mint valószínű azonban, hogy nem az eredmények miatt marad emlékezetes az este, hanem két egyéni teljesítmény miatt.

A San José Sharks a tavalyi döntős Nashville Predators csapatát fogadta, a két csapatban az a közös, hogy az egyiket 2016-ban, a másikat 2017-ben győzte le a Pittsburgh Penguins a nagydöntőben. Mindkét együttes hullámzóan kezdte a szezont, ezúttal pedig simán győzött a Sharks, köszönhetően az egyaránt két pontot szerző Joonas Donskoinak és Mikkel Bödkernek. A csapat második találata azonban különleges volt, az egyik gólpasszt ugyanis Joe Thornton adta, aki ezzel 1400. NHL-pontját ünnepelhette, mindössze 20. játékosként a liga több mint százéves történetében.

Vancouverben vendégeskedett a New Jersey Devils. Mindkét csapat felülmúlja eddig a várakozásokat, ráadásul a Devils óriási mentális lökéssel érkezett a meccsre, visszatérthetett ugyanis a két hónappal ezelőtt

leukémiával diagnosztizált veterán játékos, Brian Boyle.

A center még a szezon előtt azt nyilatkozta, nem szeretne egy mérkőzést sem kihagyni, végül csak tizet kellett, ami egyáltalán nem mondható vészesnek. Ráadásul eredényes volt a visszatérése, hiszen csapata 2-0-ra győzött, ezzel 11 összecsapás után már kilenc győzelemmel áll. Boyle nem szerzett pontot, de 15:19 percet volt jégen, egy kapura lövést és két blokkot tett hozzá a nyertes meccshez.

Eredmények:

Chicago Blackhawks – Philadelphia Fylers 3-0
Edmonton Oilers – Pittsburgh Penguins 2-3
Anaheim Ducks – Toronto Maple Leafs 1-3
Vancouver Canucks – New Jersey Devils 0-2
San Jose Sharks – Nashville Predators 4-1