Habár a Bears az előző fordulóban a játékhét egyik legnagyobb meglepetését okozva legyőzte a Pittsburgh Steelerst, nem sokan fogadtak volna arra, hogy sikerül az ismétlés a Packers ellen. A hazaiak a második félidei fordításnak köszönhetően verték a Cincinnati Bengalst, jó előjelekkel várhatták tehát a meccset. A két csapat eddig 194-szer találkozott, mindkét csapat 94-szer örülhetett, hat döntetlen mellett.
Az első negyed úgy indult, ahogy a Packers megálmodta: gyors vezetés, majd rögtön egy labdaszerzés (Clay Matthews vitte földre Mike Glennon irányítót, ezzel Matthews lett a Green Bay történetének legtöbb sackjét szerző játékosa), amit szintén sikerült touchdownra váltani, így 14-0-val ért véget az nyitó játékrész.
Azt viszont meg kell említeni, hogy a "Sajtfejűek" első számú futója, Ty Montgomery bordatörést szenvedett, így egy ideig nem számíthat rá Mike McCarthy edző.
Ráadásul egy vihar is elérte Green Bay-t ekkorra, és mivel villámlott, emiatt ideiglenesen félbe kellett szakítani a meccset. A kényszerszünet 47 percig tartott.
A második negyed 1-1 TD-t hozott, először a Montgomery helyére beszálló újonc futó, Aaron Jones szerzett egy hatpontost, majd Kendall Wright húzta le a célterületen Mike Glennon átadását a másik oldalon.
Aztán a harmadik negyedben megtörtént az, ami miatt egy ideig sokan fognak emlékezni erre az összecsapásra: egy ártatlan szituációnál, amikor a Bears már nagyon úgy tűnt, hogy kivédekezi a Packers támadását és megússza touchdown nélkül, hiszen Davante Adamset sikerült megállítania az összedolgozó védőknek, érkezett Danny Trevathan és kiütötte a Packers elkapóját, minden ok nélkül.
Adamset kórházba szállították, eszméleténél volt és tudta mozgatni a végtagjait is. Trevathan büntetése mindössze 15 yard volt, de ezzel saját csapatát károsította meg, a Bears pedig itt már tehetetlen volt, Jordy Nelson elkapása után már 28-7 volt az állás.
Sőt, a zárónegyedben Nelson ismét elkapott egy Aaron Rodgers-passzt a célterületen (az irányítónak ez volt a negyedik a meccsen, újabb hibátlan teljesítményt mutatott be), így Jordan Howard rövid futása már csak a kozmetikázásra volt elég.
A vége 35-14 a Packers javára, így a wisconsini csapat 3-1-gyel áll, míg a Bears 1-3-mal. Kíváncsian várjuk, eltiltják-e Trevethant és mikor épülnek fel a Green Bay sérültjei.