Vágólapra másolva!
A legrosszabbkor szakadt meg a New Jersey Nets tíz mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata a playoffban. Az NBA-döntő első találkozóján a Kenyon Martin vezette vendégcsapat csupán az első negyedben bírta tartani a lépést a San Antonióval, végül a Spurs a harmadik szakaszban nyújtott ellenállhatatlan játékának köszönhetően 101-89-re győzött.

A hazai oldalon Tim Duncan 32 pontot szerzett, leszedett 20 lepattanót és hétszer blokkolta az ellenfél dobását. A Netsnél Martin 21 pontig jutott, míg csapattársa, Jason Kidd 17 dobásából mindössze négy bizonyult pontosnak, így a kulcsember szerény tíz ponttal zárt. A második mérkőzésre helyi idő szerint péntek este (tv: Sport1), San Antonióban kerül sor.

Kissé megilletődötten kezdett, aztán fokozatosan belelendült a San Antonio Spurs kosárlabdacsapata a New Jersey Nets elleni NBA-döntő első mérkőzésén a játékba. Az első negyedet remekül kezdte a vendégcsapata, 21-18-ra meg is nyerte, ám ezt a hátrányt a félidőre ledolgozta a Spurs (42-42). A döntő szakasz a harmadik negyed lett, amikor is a hazaiak Tim Duncan vezetésével tizenötöt "tettek közé", a 32-17-es részeredmény gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. Ebben az időszakban Duncan 13, Parker 9 pontot szórt, nem véletlen, hogy ők ketten vezették diadalra az együttest. A végeredmény 101-89 lett, a Spurs élt a hazai pálya előnyével, s pénteken este (magyar idő szerint szombat hajnalban) újra hazai közönség előtt próbálkozhat.

"Sikerült a saját játékunkat játszani, a második félidő már kifejezetten kellemes volt, hiszen megtaláltuk azt a stílust, amit annyira szeretünk. Egyre jobban és jobban játszunk a playoff során" - nyilatkozta a mérkőzést követően a veterán David Robinson, aki mintegy válaszolt ezzel azokra a kritikákra, amelyek azzal vádolták a Spurst, képtelen úgy lejátszani egy összecsapást, hogy minden negyedben egyforma teljesítményt nyújtson.

"Azt hiszem, az első félidőben egyikünk sem játszott jól" - jegyezte meg találóan Tim Duncan, akinek teljesítménye főleg annak fényében kiváló, hogy a Nets kiválósága, Kenyon Martin őrizte. A kétszeres MVP az első félidőben mindössze nyolc pontig jutott, aztán belehúzott, s végül 32 találattal (s mellette 20 lepattanóval és 7 blokkal) zárta az összecsapást.

A vendégeknél Martin 21 pontig és 12 lepattanóig jutott, a sajtó úgy véli, hogyha több támogatást kapott volna csapattársától, Jason Kiddtől, akkor a Nets is szorosabb eredményt ért volna el. Kidd tizenhétszer próbálkozott dobással a mérkőzés során, ebből 13-szor rontott, mindössze 10 ponttal zárt, igaz nyolc lepattanója és 10 asszisztja még így is a jobbak közé sorolja.

Eredmény, NBA-döntő, 1. mérkőzés
San Antonio Spurs - New Jersey Nets 101-89 (18-21, 24-21, 32-17, 27-30)
Ld.:
T. Duncan 32 (20 lep., 7 blokk), T. Parker 16, D. Robinson 14, S. Jackson 12, M. Rose 12, illetve K. Martin 21 (12 lep.), R. Jefferson 15, L. Harris 15, R. Rogers 11, J. Kidd 10 (8 lep., 10 assz.)
az állás: 1-0 a Spurs javára.