Vágólapra másolva!
Noha úgy tűnik, idén minden összeesküdött a K2-t meghódítani vágyó hegymászók ellen, a Mol-K2-expedíció tagjai igyekeznek felvenni az eléjük dobott kesztyűt. A hegyet sújtó, rég nem látott viharos időjárás ellenére a szlovák-magyar-román vegyes csapat tagjai csúcstámadásra készülnek.

A legújabb előrejelzések szerint augusztus 13-16-ig optimálisnak ugyan jóindulattal sem nevezhető, ám az eddigiekhez képest viszonylag tűrhető időjárás köszönt a 8611 méter magas hegyre. Ezt kívánják a hegyen tartózkodó alpinisták kihasználni egy csúcstámadásra, mely az első - és nagy valószínűséggel az utolsó - sikeres kísérlet lehet az idei szezonban.

Az ehhez szükséges összes táborhely már áll, bízzunk benne, hogy ez a néhány nap elegendő lesz a csúcs megmászásához és ahhoz, hogy épségben visszatérjen a csapat az alaptáborba. 16-a után aztán hetekig újra elviselhetetlen lesz a K2 időjárása, legkésőbb 18-án tehát mindenképp, függetlenül az expedíció sikerétől, hazaindul a Mol-K2-expedíció. A tervek szerint augusztus 20-ra már Skarduban lesznek.

Mint Kollár Lajos expedícióvezető a Sportpiacnak elárulta, nagyon kevesen maradtak a K2-n azok, akik még bíznak a sikerben. Az eddigi legkitartóbb csapat, a norvég expedíció tegnap hagyta el a hegy alaptáborát, a mieinken kívül immáron csupán a nemrég érkezett kazah csapat, két lengyel, egy amerikai és egy ausztrál hegymászó várja a csodát.

Sokat elárul a kegyetlen hegy időjárásáról az, amit Kollár Lajos elmondott tegnapi beszámolójában: "Ma egy hónapja vagyunk itt a K2 alaptáborában, és összesen 6-7 nap volt tűrhető. Nem kitűnő vagy jó, csak szolidan tűrhető. Aki két hónapot töltött itt, mint a norvégok, annak sem jutott több." Mára a K2 maradt az egyetlen hegy a Karakorum-Himalájában, melyet nem sikerült senkinek sem megmásznia az idei szezonban. Ha az időjáráson múlik, így is marad.