Vágólapra másolva!
A francia Vincent Riou (PRB) győzött új rekordot felállítva az ötödik Vendée Globe-on, a világ legnehezebbnek tartott vitorlásviadalán, melyen a résztvevőknek egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megkerülniük a Földet.

A francia hajós szerda éjjel 23 óra 49 perc 55 másodperckor haladt át a célvonalon (átlagsebessége 11,28 csomó/óra - 20,9 km/óra volt), majd nem sokkal később mintegy 40 ezer érdeklődő ovációja közepette kikötött a nyugat-franciaországi Les Sables-d'Olonne-ban. Csúcsa 87 nap 10 óra 47 perc 55 másodperc, a korábbit az előző kiírás győztese, az ugyancsak francia Michel Desjoyaux tartotta 93 nap 03 óra 57 perc 32 másodperccel.

Érdekesség, hogy Riou éppen azzal a hajóval - a PRB-vel - aratta sikerét, amellyel 2001-ben Desjoyeaux diadalmaskodott. A majd hatnapos javulás a Vendée Globe-on először szereplő, 33 éves Riou vitathatatlan navigációs képességei mellett így elsősorban a technika fejlődésével, a meteorológiai előrejelzések, számítások egyre pontosabbá válásával, illetve a körülmények kedvező alakulásával magyarázható. Továbbá azzal, hogy az élen a november 7-i rajtot követően nagyon hamar egy hármas boly alakult ki, melynek tagjai - Riou mellett a 87 nap 17 óra 20 perc 8 másodperces idővel már szintén célba ért, ugyancsak francia Jean Le Cam (Bonduelle), illetve a csütörtökön vélhetően ugyancsak kikötő brit Mike Golding (Ecover) - folyamatos koncentrációra késztették egymást.

"A jól végzett munka örömét érzem. Már csak azért is különösen boldog vagyok, mert végig kiélezett volt a verseny, és ebből én kerültem ki győztesen. A siker akkor igazán édes, amikor meg kell dolgozni érte" - mondta a célba érkezést követően Riou, aki természetesen a felkészítésben segédkező csapatáról sem feledkezett meg a köszönetnyilvánításai során.

Forrás: EPA

A Föld-kerülésnek húsz hajós vágott neki, eddig heten adták fel a versenyt. A sereghajtó Karen Leibovici több mint 6000 mérföldre van a céltól, Dél-Amerika déli részénél hajózik.