Vágólapra másolva!
A hegyikerékpárosok és vendégeik évbúcsúztató bulit tartanak vasárnap a Duna-parti Pacha klubban. A kerekesek azonban nem szeretnek magukban ünnepelni, így mindenkit szívesen látnak a reggelig tartó buliban.

Mint minden évben, az idén is kiértékelik a hegyikerékpáros sportág versenyzőinek éves teljesítményét. Már magára a sportágra is jellemző a fiatalos lendület, így a díjkiosztó ünnepséget is ebben a szellemben szervezték meg. A mountain bike három szakosztályába (downhill, triál, bmx) tartozó versenyzőket egész éves eredményük alapján egy reggelig tartó buli keretein belül méltatják majd.

A december 29-i, vasárnapi Dirty Bikes est hivatalos programja 18 órakor kezdődik a Pacha klubban (V. kerület Budapest, Vigadó tér 2.). A rendezvényt a downhill, triál és bmx szakágakat bemutató videomixek nyitják, majd rövid riportfilmeket láthatnak a résztvevők. A bulit éjfélkor egy rendhagyó szépségkirálynő-választás is színesíti majd. A jelenlévők szavazatai alapján kiderül, kinek a fejére kerülhet a Miss Bringa 2002 koronája. A zenéről és a jó hangulatról négy DJ: Pedro, Nán-D, Mangó és Palotai felváltva gondoskodnak. A rendezvényre a belépőjegyek 500 forint ellenében a helyszínen kaphatóak.