Cikkünk folyamatosan frissül
Csütörtökön este hat órától Párizsban rendezik a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös szezonjának sorsolását. A magyar válogatott ezúttal is kerülhet halálcsoportba, de kis szerencsével egy viszonylag könnyebb négyes is összejöhet Szoboszlai Dominikék számára. Kövessék velünk percről percre tudósításunkban a sorsolás legfontosabb pillanatait.
18:50
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Szoboszlaiék halálcsoportba kerülhetnek

 

A magyar válogatott, miután bennmaradt az A ligában, ezúttal is a legerősebb divízióban szerepel, és mivel jelenleg a 8. legerősebbként rangsorolt európai csapat az NL-ben, a második kalapból húzzák ki a sorsoláson.

18:53
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Dánia, Portugália és Belgium kilőve

Ugyanebben a kalapban van Dánia, Portugália és Belgium is, így velük biztosan nem kerülhet egy csoportba Marco Rossi együttese. Ugyanakkor akár az is előfordulhat, hogy az Európa-bajnokságra már kisorsolt csoportellenfeleink közül kettővel is összesorsolnak minket: a 3. kalapban szereplő Svájccal vagy Németországgal, illetve a 4. kalapban lévő Skóciával.

Szoboszlaiék halálcsoportba kerülhetnek a Nemzetek Ligájában Fotó: Csudai Sándor - Origo
18:55
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

A sorsolás menete

 

A sorsolás a D liga csapataival kezdődik, majd a C, a B és végül az A liga következik. Az A liga esetében először az 1. kalapban szereplő csapatok kapnak csoportot: az elsőként kihúzott válogatott az 1. csoportba, a másodikként kihúzott a 2. csoportba kerül és így tovább. Ez követően ugyanezen metódus mentén kapnak csoportot a 2. kalapban szereplő együttesek, így a magyar válogatott is.

18:58
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Az A liga kalapbeosztása:

 

1. kalap: Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Hollandia


2. kalap: Dánia, Portugália, Belgium, MAGYARORSZÁG


3. kalap: Svájc, Németország, Lengyelország, Franciaország


4. kalap: Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia

19:02
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Ezért a trófeáért küzdenek majd a csapatok

19:06
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Szalai Ádám csodagóljáról is megemlékezett az UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség a hivatalos közösségi oldalán Szalai Ádám németek ellen szerzett fantasztikus sarkazós góljával hangolt a sorsolásra.

19:08
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

A legemlékezetesebb pillanatok

A Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásának legjobb pillanatait mutatják be jelenleg.

19:10
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Az UEFA elnöke megdöbbentő bejelentést tett

Meglepetésre nem indul az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért a 2027-es választáson a szervezetet 2016 szeptembere óta irányító Aleksander Ceferin.

19:12
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a sorsolás

A sorsolás házigazdája, Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkárhelyettese a szokásoknak megfelelően ismertette a sorsolás menetét.

19:18
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Először a D ligát sorsolják

A korábbi lett válogatott csatár, Marians Pahars közreműködésével veszi kezdetét a húzás.

19:18
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Bombahír az NB I-ből: megvan az Újpest edzője

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a menesztett Nebojsa Vignjevics helyét a csapat egykori sikeredzője, Mészöly Géza veszi át a kispadon. További részletek a linkre kattintva olvashatók. 

19:22
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Íme, a D osztály csoportjai

Első csoport: Litvánia/Giblaltár, San Marino, Liechtenstein

Második csoport: Moldova, Málta, Andorra

19:24
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Jöhet a C liga sorsolása

Ebben a görögök Európa-bajnok legendája, Jorgosz Karagunisz fog segédkezni. 

19:30
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Íme, a C osztály csoportjai

 

1-es csoport
Svédország
Azerbajdzsán
Szlovákia
Észtország

 

2-es csoport:
Románia
Koszovó
Ciprus
Litvánia vagy Gibraltár

 

3-as csoport:
Luxemburg
Bulgária
Észak-Írország
Fehéroroszország

 

4-es csoport:
Örményország
Feröer-szigetek
Észak-Macedónia
Lettország

19:32
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Szoboszlaiék kemény tiltást kaptak

A Premier League-ben szereplő Liverpool nyáron távozó menedzsere, Jürgen Klopp többek között Szoboszlai Dominiknak is megtiltotta, hogy megérintse az ikonikus „This is Anfield" feliratot. A tilalom hamarosan véget érhet, de ahhoz még tennie kell a magyar sztárnak is. A részletekről a linkre kattintva olvashatnak. 

19:34
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Jöhet a B liga sorsolása

Ebben a szerbek legendás focistája, Alekszandar Kolarov segédkezik majd. 

19:40
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Íme, a B osztály csoportjai

 

1-es csoport
Csehország
Ukrajna
Albánia
Georgia

 

2-es csoport:
Anglia
Finnország
Írország
Görögország

 

3-as csoport:
Ausztria
Norvégia
Szlovénia
Kazahsztán

 

4-es csoport:
Wales
Izland
Montenegró
Törökország

19:41
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Jöhetnek végre az izgalmak

Miután kisorsolták a D, a C és a B liga csoportjait, hamarosan jön az A liga, amelyben a magyar válogatott is érintett. 

19:42
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Itt vannak a kalapok és a lehetséges ellenfelek

 

1. kalap: Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Hollandia

 

2. kalap: Dánia, Portugália, Belgium, MAGYARORSZÁG

 

3. kalap: Svájc, Németország, Lengyelország, Franciaország

 

4. kalap: Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia

 

Ami biztos, hogy a dánokkal, a portugálokkal és a belgákkal nem játszhatunk. 

19:43
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Spanyol legenda a színpadon

A spanyolok világ- és Európa-bajnok játékosa, Juan Mata fog segédkezni.

19:45
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Horvátország

 

A vb-bronzérmes horvátok mennek az 1-es csoportba az első kalaból.

19:46
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Olaszország

Az olaszok a 2-es csoportba mennek. 

19:46
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Hollandia

A hollandok a hármasba. 

19:46
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Spanyolország

A spanyolok a négyesbe.

19:47
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Portugália

1-es csoport:
Horvátország
Portugália

19:47
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Belgium

2-es csoport:
Olaszország
Belgium

19:47
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Megkaptuk a hollandokat

A magyar válogatott a holland csapat mellé került a 3-as csoportba.

3-as csoport:
Hollandia
Magyarország

19:48
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Lengyelország

1-es csoport:
Horvátország
Portugália
Lengyelország

19:48
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Franciaország

2-es csoport:
Olaszország
Belgium
Franciaország

19:49
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Halálcsoportban a magyar válogatott

Megkaptuk a németeket is.

3-as csoport:
Hollandia
Magyarország
Németország

19:49
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Svájc

4-es csoport:
Spanyolország
Dánia
Svájc

19:50
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Skócia és Izrael

 

1-es csoport:
Horvátország
Portugália
Lengyelország
Skócia

 

2-es csoport:
Olaszország
Belgium
Franciaország
Izrael

19:50
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Megvan a magyar válogatott utolsó ellenfele is

A hollandok és a németek mellett a bosnyákokat kaptuk.

 

3-as csoport:
Hollandia
Magyarország
Németország
Bosznia és Hercegovina

19:51
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

A szerbekkel zárul a sorsolás

 

4-es csoport:
Spanyolország
Dánia
Svájc
Szerbia

19:52
2024. február 8.
Vágólapra másolva!

Íme, az A osztály csoportjai

1-es csoport:
Horvátország
Portugália
Lengyelország
Skócia

2-es csoport:
Olaszország
Belgium
Franciaország
Izrael

3-as csoport:
Hollandia
MAGYARORSZÁG
Németország
Bosznia és Hercegovina

4-es csoport:
Spanyolország
Dánia
Svájc
Szerbia