Cikkünk folyamatosan frissül
A tavalyi elődöntős AS Roma a portugál bajnok FC Portót látja vendégül.
21:40
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Újra itt a Bajnokok Ligája

Köszöntjük kedves olvasóinkat. Kedden este két nyolcad döntőt rendeznek a Bajnokok Ligájában: az Ole Gunnar Solksjaer irányításával veretlen és önbizalomtól duzzadó Manchester United a több meghatározó játékosát is nélkülözni kénytelen Paris Saint-Germaint fogadja az Old Traffordon, míg a portugál bajnoki címvédő FC Porto az előző kiírásban elődöntős AS Roma vendége lesz a Stadio Olimpicóban.

21:43
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Solksjaer a mágus

A 45 éves Solksjaer decemberi kinevezése óta az MU minden versenysorozatot figyelembe véve tíz győzelemnél és egy döntetlennél jár, a norvég szakember pedig arra készül, hogy az Old Traffordon ők erőltetik majd rá saját játékukat a francia bajnoki címvédőre.

Ole Gunnar Solskjaer csodát tett a Manchester Uniteddal Forrás: AFP/Oli Scarff

"Visszatértünk ahhoz a futballhoz, amely a Manchester Unitedre mindig is jellemző volt, és nem hiszem, hogy túl sok olyan csapat van, amelynek kellemes az estéje, ha saját közönségünk előtt játsszuk a játékunkat" - nyilatkozta Solksjaer, hozzátéve, hogy amikor a legendás Sir Alex Ferguson irányította a Vörös Ördögöket, akkor is a támadófutball sebessége volt az eredményesség kulcsa.

21:46
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Rashford a gólfelelős

Solksjaer érkezésének Marcus Rashford az egyik legnagyobb nyertese Forrás: AFP/Ben Stansall

"Van három kiváló csatárom, Rashford, Martial és Lukaku, mellettük pedig Alexis Sanchez és Lingard is képes komoly kihívások elé állítani a PSG védelmét" - jelentette ki a vezetőedző. Solksjaer - aki az 1999-es BL-döntőben az MU győztes gólját szerezte a Bayern München ellen - hangsúlyozta, hogy játékosként a BL-mérkőzések estéi voltak számára a legemlékezetesebbek, és alig várta, hogy ezeken az összecsapásokon pályára léphessen.

21:48
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

A United a legerősebb kezdővel rohamoz

21:49
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Melegítenek a párizsiak

Gianluigi Buffon és Kylian Mbappé készülnek a mérkőzésre Forrás: AFP/Franck Fife
21:50
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Hiányzik a PSG két legjobbja

A Thomas Tuchel vezette párizsi sztárcsapat ugyanakkor nincs könnyű helyzetben. Különösen úgy, hogy a brazil Neymar bokasérülés miatt nem játszhat, az uruguayi Edinson Cavani pedig csípősérülést szenvedett az együttes szombati bajnoki meccsén, és szerepeltetésére a szakmai stáb nem lát komoly esélyt. A PSG félelmetes támadótriójából így csak a francia világbajnok Kylian Mbappé fogható hadra, ráadásul a belga vb-bronzérmes hátvéd, Thomas Meunier is egyhetes kényszerpihenőjét tölti agyrázkódás miatt.

Neymar nélkül pokolian nehéz párharc vár a párizsi csapatra Forrás: AFP/Franck Fife

"Cavani esetében a következő napokban látjuk majd, hogy pontosan mi a helyzet a sérülésével, ezeken az információkon múlik, hogy mennyit kell kihagynia, és milyen kezelésre lesz szüksége" - nyilatkozta Tuchel, hozzátéve, hogy némi remény van az uruguayi futballista keddi játékára, de az első vizsgálatok alapján erre azért kicsi az esély.

21:52
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Dani Alves játszik Neymar helyén?

21:53
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Azért Rómában is lesz egy meccs

A nyolcaddöntős párharcok másik kedd este sorra kerülő első mérkőzésén a portugál bajnoki címvédő FC Porto utazik az előző kiírásban elődöntős AS Romához. A házigazda olaszok a Serie A-ban 23 forduló után a hatodik helyen állnak, a csoportkörből a Real Madrid mögött másodikként jutottak tovább a legjobb 16 közé, esedékes bajnoki meccsüket pedig már múlt pénteken lejátszották, és 3-0-ra győztek a sereghajtó Chievo vendégeként. A rómaiak minden versenysorozatot figyelembe véve egymás után hat találkozójukon maradtak veretlenek a Stadio Olimpicóban, de vélhetően nem lesz egyszerű feladatuk a Portóval szemben.

21:54
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Két befejező csatár a Romában

21:57
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Nincs BL Iker Casillas nélkül

21:59
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdés

A csapatok már a pályán, már csak a kezdő sípszóra várunk! 

22:00
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Jöhet a videóbíró

A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában ma este debütál a videobíró technológia.

Kassai elintézte, debütál a videobíró a Bajnokok Ligájában

Kedden este 21.00 órától két nyolcaddöntőt rendeznek a Bajnokok Ligájában. A Manchester United a PSG-t, míg az AS Roma az FC Portót fogadja, ráadásul debütál a sorozatban a videobíró-technológia is. Az UEFA 2018 decemberében határozott úgy, hogy a Bajnokok Ligája 2018/2019-es szezonjának kieséses szakaszában alkalmazni fogja a VAR-t, vagyis a videobíró-technológiát.

22:01
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Gyászszünet

A január 21-én elhunyt Emiliano Sala emlékére egyperces gyászszünettel (tapssal) kezdődik a mérkőzés. 

22:02
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött

A PSG kezdte az Old Traffordon a játéknap rangadóját. 

22:04
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Letámad a United

A Machester United kezdte aktívabban a mérkőzést. Az angolok egészpályás letámadással kezdenek, és már a párizsiak térfelén megpróbálnak labdát szerezni. 

22:04
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Romában is elkezdték

Két perc csúszással az olasz fővárosban is elkezdődött az AS Roma-FC Porto mérkőzés. 

22:07
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Helyzetek nélkül

Egyelőre egyik pályán sem alakult ki komolyabb helyzet. Rómában és Manchesterben is a hazai csapat irányít. 

22:09
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Di Maria villant

A 6. percben a párizsiaké az elsé helyzet. Ángel Di Maria kapott labdát 19 méterre a kaputól, tolt rajta egyet, majd megcélozta a bal felső sarkot, de a labda fél méterrel el kerülte a kaput. 

22:11
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Rashford tüzelt

A 21 éves Marcus Rashford futott el a jobb szélen, majd éles szögből beadás helyett inkább megkínálta egy bombával Gianluigi Buffont, a veterán kapus azonban kibokszolta a labdát. 

22:14
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Az első sárga

A 11. percben Rashford csinált meg egy gyönyörű bokacselt, majd indított volna egy gyors kontrát, Presnel Kimpembe azonban hátulról elkaszálta. A mérkőzés első sárga lapja. Rómában továbbra sincs gól. 

22:15
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Tini titánok

A két tinisztár, Kylian Mbappe és Marcus Rashford párharca Forrás: AFP/Franck Fife
22:17
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-Porto 0-0

Egyelőre nincs gól a másik mérkőzésen. 

22:19
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchester United-PSG 0-0

Pogba futott el a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd középre centerezett, azonban Buffon erre számított és elhalászta a laposn belőtt labdát. 

22:20
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Érik a manchesteri vezetés

Ashley Young jobb oldali beadására Jesse Lingard robbant be középen, azonban az utolsó pillanatban Kimpembe kicsúsztatta előle a labdát. 

22:21
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Draxler is besárgul

A PSG német válogatott középpályása, Julian Draxler hátulról odarúgott Ander Herrerának, ez is sárga lap. 

22:23
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Túl az első 20 percen

A PSG-nek egyelőre csak a statisztaszerep jut az Old Traffordon.

Jesse Lingard és Presnel Kimpembe párharca Forrás: AFP/Franck Fife
22:27
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchester United-PSG 0-0

Thomas Tuchel csapatának ez a szezon eddigi legfontosabb meccse Forrás: AFP/Franck Fife

Továbbra sincs gól az Old Traffordon, de a Manchester United akarta érvényesül. A párizsiak nem tudnak mit kezdeni az angolok letámadásával, és csak másodpercekre tudják birtoklni a labdát. Thomas Tuchel vezetőedző folyamatosan üvöltözik a játékosaival.

22:30
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-Porto 0-0

Az AS Roma-FC porto meccs egyelőre alulmúlja a várkozásokat. A találkozón még egyik csapat sem kísérletezett kapura lövéssel.

22:31
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Mbappé ziccert rontott

Julian Draxler átadása után Kylian Mbappé került ziccerbe (lesről), majd öt méterről estében mellé lőtt. 

22:32
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchesteri sárga

Egy gyors kontratámadás után Mbappé kapott labdát a bal oldalon, lefutotta a jobb hátvéd Ashley Youngot, aki lerántotta a világbajnok támadót.

22:34
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Kapura lövés Rómában

Ezt is megéltük! A 30. percben Fernando lőtt kapura, a Roma kapusa, Mirante azonban könnyedén fogta a bal alsó sarokba tartó lövést. 

22:36
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Elmaradt egy piros?

Luke Shaw futott el a bal oldalon, megtolta a labdát Dani Alves és Kimpembe mellett, utóbbi feltartotta, de a játékvezető megkönyörült, és nem mutatott fel neki újabb sárga lapot.

22:37
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Ez meg narancssárga

A PSG spanyol bal hátvédje, Juan Bernat tartott rá Ashely Young sípcsontjára, ez csak sárga lap...

22:40
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

A United elvesztette a sztárját

A 38. percben a francia Anthony Martial meghúzódott, a helyére Alexis Sánchez érkezik a Manchester Unitedbe. 

22:43
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Di Maria az árokban, kompenzált a bíró

Di Maria szaladt el a bal oldalon, a jobb hátvéd Ashely Young - aki nem mellesleg szintén sárga lapos - kilökte a pályáról az argentint, aki a pálya melletti rekortán árokban landolt. Itt is elmaradt egy második sárga. 

22:45
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchesteri lövés

Lindelöf 25 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de Buffon vetődés közben még a kezét is visszahúzta, mert látta, hogy a labda nem veszélyes a kapura. 

22:48
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Ápolás

Most éppen Jesse Lingardot kell ápolni. Nem lenne szerencsés, ha ő sem tudná folytatni a játékot. 

22:49
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Di Maria esése

22:50
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-Porto 0-0

A félidőben: AS Roma-FC Porto 0-0. Az olaszoknak és a portugáloknak is egy-egy kaput eltaláló lövése volt. 

22:52
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchester United-PSG 0-0

Nem hozott gólt az első félidő, de az iramra és a küzdőszellemre nem lehet panaszunk. Helyzet ugyan nem sok volt, de mindkét oldalon elmaradt egy piros lap. Izgalmas 45 perc vár ránk. 

23:05
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Lingard helyén Sánchez

Anthony Martial végül folytatni tudta a játékot, azonban Jesse Lingard szintén megsérült, így a chilei Alexis Sánchez őt váltotta.

Jesse Lingard a Manchester United egyik legjobbja volt az első félidőben Forrás: AFP/Franck Fife
23:05
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Rómában már elkezdték

Korábban az volt a divat, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga-mérkőzések egyszerre indulnak, de Rómában már elkezdődött a második félidő. 

23:07
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Mata is érkezik

Juan Mata is játékra jelentkezett. A meghúzódott Anthony Martial sem tudja folytatni a játékot. 

23:11
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Di Mariát fütyülik

A korábbi Manchester United-játékost, Ángel Di Mariát folyamatosan fütyülik az Old Traffordon, mintha ő tehetne róla, hogy Young kilökte a pályáról.

Di Maria komoly sérülést is szenvedhetett volna Forrás: AFP/Paul Ellis
23:13
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchesteri sárga

A PSG legnagyobb (egyetlen) fegyvere, hogy Kylian Mbappét futtatják. Most éppen Lindelöf rántotta vissza egy sárga lapért a villámléptű franciát. 

23:16
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

De Gea bravúrja

Ilyen sem volt még a meccsen. A PSG két percen keresztül eldugta a labdát, majd az 53. percben Dani Alves beadása után Mbappé fejelt a bal alsóba, de De Gea bravúrral szögletre mentett. 

23:17
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchester United-PSG 0-1

A szögletből megszerezte a vezetést a PSG. Di Maria középre tett labdájára Presnel Kimpembe érkezett, levállt Maticsról, és négy méterről a léc alá belsőzött. 

23:21
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Dani Alves bombázott

Egy bal oldali szögletet rossz helyre fejeltek ki a hazaiak, Dani Alves érkezett, aki 20 méterről, ráfordulásból visszalőtte a labdát, de Pogba okszival blokkolta a lövést, ami így centikkel elkerülte a kaput. 

23:22
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Akinek pályán sem kéne lennie

A PSG Presnel Kimpembe góljával szerzett vezetést. A fracniának talán pályán sem kéne már lennie.

A Paris Saint-Germain a semmiből szerzett vezetést Forrás: AFP/Franck Fife
23:24
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchester United-PSG 0-2

Padlón a Manchester United. Egy gyors támadás végén Di Maria középre tett labdájára Mbappé érkezett középen, és egy finom mozdulattal a kapuba belsőzött. 

23:26
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-FC Porto 0-0

Az olasz fővárosban továbbra sincs gól, bár a Roma megszerezhette volna a vezetést a 50. percben, de Bryan Cristante lövését Iker Casillas bravúrral védte. 

23:27
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

A PSG eldönthette volna a párharcot

Mbappé kapott remek labdát, állva hagyta a manchesteri védelmet, majd De Gea mellett el akarta nyesni a labdát, de a spanyol kapus parádés reflexmozdulattal belekapott a labdába.

23:28
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Megint De Gea

Ismét egy PSG ziccer. Most az előkészítésben jeleskedő Di Maria lépett ki, majd egy csel után 11 méterről kapura bombázott, azonban De Gea szögletre tolta a bal felsőbe tartó labdát.

23:31
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-Porto 1-0

Megszerezte a vezetést az AS Roma a Porto ellen. Edin Dzeko átadása után a 19 éves szupertehetség, Nicolo Zaniolo 10 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

23:33
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Óriási bajban a United

A Vörös Ördögöknek mindenképpen gólt kellene szerezniük, hogy maradjon esélyük a visszavágóra, de az utóbbi percekben a PSG megmutatta, hogy életveszélyesen kontrázik, így a United játékosai mintha nem mernék elhagyni a pozíciójukat. 

23:36
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Véget ér a Solskjaer-mágia?

Nagyon úgy tűnik, hogy a Manchester United ideiglenesen kinevezett edzője, Ole Gunnar Solskjaer elszenvedi első vereségét. 

23:38
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-FC Porto 2-0

Úgy tűnik, az AS Roma is eldönti a Porto elleni odavágót. A 76. percben ismét Nicolo Zaniolo villant. Edin Dzeko 18 méteres bombája a jobb kapufán csattant, azonban a 19 éves támadó jókor volt jó helyen, és közelről az üres kapuba passzolt

23:40
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-FC Porto 2-1

Korai volt még temetni a portugálokat. A 79. percben Soares rossz kapáslövése után Adrian elé kerüt a labda, aki közelről a jobb alsó sarokba lőtt. 

23:41
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Támad a United

A Manchester Unitednak szűk negyedórája maradt a szépítésre. Az utóbbi percekben az angolok többet birtokolják a labdát, de nagyon komoly helyzetet még nem tudtak kialakítani Bufoon kapuja előtt. 

23:44
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Megvan az új Totti?

Az AS Roma 19 éves támadója, Nicolo Zaniolo duplázott a Bajnokok Ligájában. Egyértelműen ő az olasz foci legnagyobb tehetsége.

Nicolo Zaniolo lesz az új Francesco Totti? Forrás: AFP/Andreas Solaro
23:46
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Közel a kapuhoz

A manchesteri Ander Herrera próbálkozott egy távoli lövéssel, de a 18 méterről leadott kísérlete elkerülte a bal felső sarkot.

23:47
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Érkezik Lukaku

Solskjaer mindent bevet a gólért: Rashford helyére érkezik Lukaku az utolsó öt percre. 

23:50
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Párizsi tiki-taka

A PSG játékosai az utóbbi percekben valósággal eldugják a labdát. 

23:53
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Pogba kihagyja a visszavágót

Paul Pogbát kiállította a játékovezető. A Manchester United francia középpályása talpalásért kapta meg a második sárga lapját. 

23:55
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

AS Roma-Porto 2-1

Az AS Roma végül 2-1-re legyőzte a Porto együttesét, így minimális előnnyel utazhat a visszavágóra.

23:57
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Olléznak a franciák

A hosszabbítás perceiben a PSG játékosai eldugják a labdát, minden passzt egy hangos ollézás követ a lelátón. Csak a párizsi szurkolók hangját lehet hallani. 

23:58
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Manchester United-PSG 0-2

Vége a mérkőzésnek. Az baljós előjelekkel ellentétben a PSG taktikus játékkal, kétgólos győzelmet aratott az Old Traffordon, és kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót. 

23:59
2019. február 12.
Vágólapra másolva!

Jó éjszakát

Köszönjük, hogy velünk tartottak. Tartsanak velünk holnap is.