Öt magyar is Eb-aranyért úszhat

Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel, úszás, Netánja, rövidpályás úszó Európa-bajnokság
Netánja, 2015. december 3. Gyurta Dániel a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság férfi 200 méteres mellúszásának előfutamában 2015. december 3-án. (MTI/EPA/Abir Szultan)
Cikkünk folyamatosan frissül
Három arany- és két ezüstéremmel zárta a szerdai napot a magyar úszóválogatott: Hosszú Katinka (100 hát), Verrasztó Dávid (400 vegyes) és Cseh László (100 pillangó) legyőzhetetlen volt ma, Gyurta Dániel (200 mell) és Kapás Boglárka (800 gyors) pedig ezüsttel zárt a netanyai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. 
16:27
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Bernek beteg, visszalépett

A kontinensviadal második, szerda versenynapja rosszul indult magyar szempontból, miután a szerdán 400 méter gyorson aranyérmes Bernek Péter kénytelen volt visszalépni a 200 méter gyorstól, mert egy fertőzés következtében végighányta az éjszakát.

Bernek Péternek vissza kellett lépnie Forrás: MTI/Kovács Anikó

A BVSC sportolója később az 1500 méter gyorson sem tudta vállalni a szereplést.

16:28
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Gyurta becsúszott a döntőbe

Gyurta Dániel nem parádézott délelőtt, kicsit kényelmesen úszott futamában, melyben harmadik helyen csapott célba, 2:06.37 perces ideje még éppen elég volt a fináléhoz.

Gyurta Dániel a férfi 200 méteres mellúszás előfutamában Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Az olimpiai és többszörös világbajnok, címvédő sztár a nyolcadik eredményt érte csak el, egy kizárás után pedig végül hetedikként került döntőbe.

16:34
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztó simán vette az akadályt

Férfi 400 méter vegyesen az idei nagymedencés világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávidért egy pillanatig sem kellett izgulni, ugyanis nagyon okos versenyzéssel, szinte végig vezetve megnyerte délelőtti futamát, és 4:06.13 perccel a harmadik eredmény lett az övé a mezőnyben.

Verrasztó Dávid simán jutott a döntőbe Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan


Ebben a számban Grátz Benjámin (4:09.17 p) kifejezetten peches volt, mivel kilencedik lett, mindössze három századdal elmaradva az utolsó, nyolcadik finálés pozíciót megszerző spanyol Joan Luis Pons Ramontól. Sós Dániel (4:15.23 p) a 17. helyen zárt.

16:36
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszú nem hibázott

Hosszú Katinka - aki a szerdai nyitónapon világcsúcsot úszott délelőtt, majd hatalmas fölénnyel nyert a 400 méteres vegyesúszás döntőjében - csütörtökön előbb 100 méter gyorson bizonyította, hogy kiváló formában van: 52.41 másodperccel a harmadik legjobb volt a mezőnyben, majd nem sokkal későb 100 méter vegyesen is remekelt, 57.52 másodperccel toronymagasan emelkedett ki a vegyesúszók közül.

100 méter gyorson a verseny eddigi talán legkellemesebb magyar meglepetését szolgáltatta Molnár Flóra, aki megnyerte futamát, és láthatóan alig hitte el, hogy 53.96 másodpercet úszott. Márpedig ezzel az idővel a 14. lett, ami elődöntőt ért számára.

16:40
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Jakabos is visszalépett

A többi magyar közül a szerdán 200 méter háton hatodik helyen végzett Földházi Dávid a szám 100 méteres távján 25. lett (52.58 mp), és nem jutott tovább, csakúgy mint 200 méter gyorson Mészáros Márk (1:45.86 p, 16.), 50 méter pillangón Szokol Szonja (26.97 mp, 22.), 100 méter gyorson Joó Sára (55.07 mp, 30.) és 100 méter vegyesen György Réka (1:02.89 p, 29.)

Női 100 méter vegyesen Jakabos Zsuzsanna is nevezve volt, ám az első napon 400 vegyesen a második helyről kizárt úszó visszalépett.

A délelőtti programot záró 1500 méteres gyorsúszó-selejtezőben Gyurta Gergely 14:46.57 perccel csak 10. lett, s nem jutott be a pénteki döntőbe.

16:43
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

A menetrend

17:30       NŐK  50 m pillangó - Elődöntő

17:38       FÉRFIAK  200 m gyors - Döntő

17:45       FÉRFIAK  200 m mell - Döntő (Gyurta Dániel)

17:52       NŐK  100 m gyors - Elődöntő (Hosszú Katinka, Molnár Flóra)

18:06       FÉRFIAK  400 m vegyes - Döntő (Verrasztó Dávid)

18:20       NŐK  100 m hát - Döntő (Hosszú Katinka)

18:25       FÉRFIAK   100 m hát - Elődöntő

18:39       NŐK   100 m vegyes  - Elődöntő  

18:53       FÉRFIAK   100 m pillangó - Döntő (Cseh László)

18:58       NŐK  800 m gyors - Döntő (Kapás Boglárka)

19:10       NŐK  50 m pillangó - Döntő

19:19       VEGYES  4x50 m vegyes - Döntő

16:59
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Az izraeli sajtó is a magyarokkal van tele

17:25
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Előny lehet a rossz pálya

Gyurta Dániel szerint előnyére válhat, hogy a szélen úszik majd a döntőben, mert a riválisok nehezen tudnak majd rá figyelni. Edzője, Virth Balázs úgy gondolja, hogy tanítványának sokkal erősebben kell kezdenie, mint délelőtt, nem fér bele még egy laza úszás. 

17:27
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Méterekkel nyerhet Verrasztó

Molnár Ákos, Verrasztó edzője azt jósolja, hogy 400 méter vegyesen 04:02-es időre lehet képes a tanítványa. Czene Attila, az M4 szakértője szerint ez az idő elég lehet ahhoz, hogy Verrasztó méterekkel verje a mezőnyt. 

17:32
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

9000 forint a belépő

A döntőkre már egyre többen látogatnak ki az uszodába, ahová 120 sékel a belépő ára. 

17:33
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Magyarok nélkül kezdünk

Szokol Szonja nem jutott be a legjobb 16 közé, a 22 helyen zárt, így nélküle rajtol a női 50 pillangó elődöntője, amit Sarah Sjöström klasszishoz méltó fölénnyel nyer. 

17:37
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Di Pietro nyer

Jeanette Ottesen nem tudta megnyerni ezt az elődöntőt, Silvaia Di Pietro jól hajrázott, de mindketten optt lesznek a döntőben női 50 pillangón. 

17:39
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Bernek nélkül a 200 gyors

Mészáros Márk a 16. helyen végzett élete első felnőtt versenyén, így nem lesz itt a férfi 200 méter gyors döntőjében, de jár neki a gratuláció.

Bernek Péter kedden még győzött a netanyai rövidpályás úszó Európa-bajnokság férfi 400 méteres gyorsúszásának döntőjében, aztán lebetegedett Forrás: MTI/AP/Tsafrir Abayov

Bernek Péter betegsége miatt visszalépett a számtól, így magyarok nélkül rajtol majd a futam.

17:49
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Biedermann nyer

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bernd Thissen

Tegnap kikapott a német klasszis a 400 méter gyors döntőjében, ma javítani tudott, és egy izgalmas, végig nagyon szoros futamot nyert meg 200 gyorson.

17:51
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Gyurta második

Az egyes, surranópályán induló Gyurta megnyomta a 200 méter mell elejét, ezúttal nem aludt el, mint délelőtt, de nagy riválisa, a német Koch nemcsak tartani tudta a tempóját, de fokozni is, így végül a német mellúszó nyerte a számot, aki megdöntötte Dani Európa-bajnoki csúcsát is, a világcsúcsot viszont nem tudta elvenni. 

17:53
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Gyurtának Rio a célja

Forrás: AFP/Jack Guez

"Ebben ma ennyi volt, talán egy picit lehetett volna jobb az idő, de már délelőtt is mondtam: nekem ma a második hely lehet a célom. Az olimpiára készülök, a rövidpályás Eb miatt nem akartam megállni, nem akartam rápihenni, puskaport ellőni. Az egész ősszel öt huszonötös edzést csináltunk, azaz egyértelműen nem ez az esemény van a célkeresztben, hanem Rio" - mondta Gyurta Dániel, az ezüstérme után.

17:56
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszú visszalépett

Hosszú Katinka visszalépett a 100 gyors versenyétől, a többi számára koncentrál, ott lesz viszont Molnár Flóra.

Molnár Flóra élete első felnőtt versenyén vesz részt Forrás: Origo
17:59
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Molnár hetedik

Molnár Flóra 54:18-at úszott, amivel egy picit elmaradt a délelőtti idejétől (53:96), de ez még mindig egy másodperccel jobb, mint az Eb előtt tudott. A 7. helyen zárt az előfutamban, így nem lesz ott a döntőben. 

18:02
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Czene optimista

Az M4 szakértője, az olimpiai bajnok Czene Attila szerint Gyurta ideje és eredménye is reménykeltő az olimpiai előtt, nem most kell kirobbanó formában lennie. A szakértő dicsérte Gyurtát azért is, hogy el merte vállalni a gyors kezdést, és sokáig a saját világcsúcsán belül úszott. 

18:06
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Koch kicsit csalódott

A Gyurtát legyőző német Marco Koch örül az Eb-győzelmének és az Eb-rekordnak, viszont egy picit csalódott, hogy a világcsúcs nem sikerült neki. Az olimpia szempontjából szerinte ez a verseny nem mérvadó Gyurtával szemben, a riói elsőséget az addig felkészülés dönti majd el.

Gyurta Dániel (b) és Marco Koch régóta versenyeznek egymással Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
18:07
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Jön Verrasztó

Közelednek a 400 méter férfi vegyes szereplői, köztük Verrasztó Dávid, aki 2010-ben és 2013-ban is megnyerte a számot. 

18:11
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztó egyelőre harmadik

Pillangón még nagyon együtt a mezőny, nem ez Verrasztó erős száma, ehhez képest jó a harmadik hely. 

18:12
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztó és Pavoni csatázik

A két úszó kiemelkedik a mezőnyből, háton Verrasztó teljesen feljött az angol Roberto Pavonira, nyolc század csak a különbség kettőjük között. 

18:13
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztó vezet

42 századmásodperccel vezet Verrasztó Pavoni előtt az utolsó 100 méter gyorsot megelőzően. 

18:14
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztó győzött

Verrasztó Dávid az előzetes tervet pontosan teljesítve 4:02,43-as idővel, nagy csatában megnyerte a 400 vegyest, ezzel megvédte a címét Roberto Pavonival szemben, mindenki más a vert mezőnyben.

Verrasztó Dávid mellen nyerte meg a versenyt Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan
18:19
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Gyurta jön az ezüstért

Férfi 200 mell eredményhirdetése jön, Gyurta mosolyogva veszi át az érmet, Kiss László szövetségi kapitány felállva tapsol neki. A számot Marco Koch nyeri, Andrew Willis a harmadik.

18:22
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszú következik

A következő döntő már a 100 méteres női hátúszás. Katinka a legjobb idővel került a fináléba. 

18:24
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztó szerint kövér

"Ez van: aputest... Van rajtam vagy öt kiló, a Világkupa mellett nem lehetett úgy edzeni, hogy ez lemenjen rólam. Ezt csakis megfelelő taktikával lehetett ellensúlyozni, ami működött, bár Pavoni is nagyon okosan versenyzett, nem akart elém menni, mert tudta, hogy szeretek ráúszni az előttem lévőre. Én viszont jól osztottam be az erőmet, ami ennek a testnek a mozgatásához kellett - 4:01.8-at akartam úszni, 4:02 sikerült, itt most a győzelem volt a lényeg, ez megvan, az amerikai verseny után végre jöhetnek a normális edzések" - értékelte az aranyát Verrasztó

18:26
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszú ellenállhatatlan

Hosszú Katinka az első métertől kezdve az utolsóig vezetett, 55:42-es Európa-bajnoki csúccsal nyerte a versenyt, és a 400 vegyes után második aranyát nyerte Netanyában, megszorítani sem tudták. 

18:32
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Molnár jobban fordulna

"Nagyon elfáradtam délelőtt, nem maradt annyi erőm, de azért ez is jó volt. Ez volt az első felnőtt úszásom, örülök annak, amit elértem. A fordulókra próbáltam figyelni, de sajnos még mindig nem az igaziak - értékelte úszását Molnár Flóra. 

18:37
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszúnak hiányérzete van

"Alapvetően nem volt rossz úszás, de pici hiányérzet van bennem... Az a helyzet, hogy nem pihentünk rá erre a versenyre, és a rövidebb távokon ezt érzem is, nem vagyok annyira gyors, mint amikor csúcsformában vagyok. Azért persze örülök, ez mégis a második aranyérmem itt!" - nyilatkozta győzelme után Hosszú Katinka.

18:39
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Verrasztónak szól a himnusz

Verrasztó Dávid harmadszor nyerte meg ezt a számot, nagyon vidáman veszi át az aranyérmét. A himnusz alatt aztán már ő is elérzékenyül, megcsillan egy-két könnycsepp.

18:43
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Újra jön Hosszú

Következnek a 100 méter női vegyesúszás középdöntői, Hosszú a második futamban jön majd, délelőtt Eb-csúcsot úszott, és természetesen ezzel az övé eddig a legjobb idő. 

18:46
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

O'Connor megszorítja Hosszút

Siobhan-Marie O'Connor nyeri az első futamot, és századokra megközelített Hosszú Katinka délelőtt Eb-csúcsát. 

18:50
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszú újra a csúcson

57:49-es idővel, új Európa-csúccsal nyeri a második elődöntőt Hosszú, és a négyes pályán úszhat majd a döntőben. O' Connor lehet az egyetlen ellenfele. 

18:57
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Történelmi magyar himnusz

Hosszú Katinka a dobogó tetején a 100 vegyes eredményhirdetésén, második a lengyel Tchorz, harmadik az izlandi Gustafsdottir. Ez a magyar úszósport 100 rövidpályás érme. 

19:00
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Cseh ajándéka

Cseh László következik 100 méter pillangón, a második legjobb idővel került a döntőbe Matteo Rivolta mögött. A magyar úszó ma ünnepli 30. születésnapját, szép ajándékban reménykedik saját magától. 

19:03
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Cseh zseniális

Cseh László 49:33-as országos csúccsal nyerte a 100 pillangó döntőjét, amelyen talán csak az utolsó tíz méteren vezetett.

Cseh László aranyéremmel köszöntötte magát Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ezt egyelőre csak mi tudjuk, a helyszínen elszállt az időmérés, mindenki csendben várja, hogy mi lett az eredmény, egyelőre Laci sem ünnepel.

19:06
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Cseh Lacit élteti az uszoda

A szervezők mindenre gondolnak, győzelme után a Happy birthday című dallal köszöntötték a magyar versenyzőt, aki ma ünnepli 30. születésnapját, az egész uszoda felállva tapsolt a klasszisnak.

19:09
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Magyarokkal a 800

Kapás Boglárka a legjobb idővel került be a 800 gyors döntőjébe, és ott van a medencében a 17 éves Juhász Adél is. 

19:12
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Kapás vezet

Teljesen együtt az első három, századmásodpercek is alig vannak a vezető trió között, Kapás is ott úszik közöttük, sőt 250 méternél ő van legelöl. 

19:13
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Elválaszthatatlan a trió

Kapás mellett Jazmin Carlin és Sharon Rouwendaal van az élen, teljesen együtt úsznak, a mezőny sehol. 

19:18
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Carlin robbantott

650 métert úszott együtt a hármas, aztán Jazmin Carlin robbantott, és leszakította vetélytársait. Kapás próbált menni vele, de csak megszorítani tudta, és végül fél testhosszal a másodikra helyre szorlut. Sharon Rouwendaal két testhosszal leszakadva lett a harmadik, Juhász a nyolcadik helyen zárt.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hannibal Hanschke

19:19
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Csehvel még sosem fordult elő ilyen

"Születésnapomon Eb-aranyat nyerni 100 pillangón - ennél szebbet nem is kívánhatnék. Bár kicsit furcsa volt a verseny, még az életemben nem fordult elő ilyen, hogy nem lehet tudni, mi a végeredmény, mert nem működik az eredményjelző. Azért legbelül éreztem, hogy talán én értem először a falhoz, de ilyen távon azért nem mehet az ember biztosra. Nagyon rákészültünk erre a számra, nagyon pontosan végigbeszéltük az edzőmmel, hogy miként kell végigcsinálnom, és ezt sikerült is maradéktalanul betartanom. Természetesen semmi partyzás nincs este, komoly feladatok várnak még a következő napokban" - nyilatkozta Cseh László a győzelmét követően.

Forrás: AFP/Francois Xavier Marit

19:26
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Hosszúra fájt Kapás foga

"Két nagy vetélytárssal úsztam végig, szerintem ez lesz az olimpián is, ezért örülök, hogy az egyiküket meg tudtam verni, és a brit lányt is megszorítottam. Ugyanakkor jobb időt szerettem volna úszni, megdönteni Hosszú Katinka országos csúcsát, illetve nem titkolom, aranyért jöttem az Eb-re, de hát így sikerült" - értékelte úszását Kapás Boglárka.

A britek első aranya az Eb-n:

Kapás Boglárka aranyért jött, ezüst lett belőle Forrás: AFP/Lluis Gene
19:28
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Cseh 63 érme

Cseh László 29. alkalommal áll dobogó legtetején az Európa-bajnokságokon, összességében pedig a 63. érmét nyerte. Az aranyat Gyárfás Tamástól, a magyar úszószövetség elnökétől vehette át. 

19:34
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

4x50 a vége

A mai úszódöntőket a 4x50 méteres vegyesváltók zárják, a magyarok nincsenek itt, de nem azért, mert nem jutottunk be, hanem mert a magyar csapat el sem indult, mert az egyéni számokra koncentráltak a csapattagok. 

19:36
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Az olaszok nyernek

1:38.33-as új Európa-bajnoki rekorddal nyer az olasz csapat, három századdal előzték meg az oroszokat, a harmadikok a fehéroroszok lettek. 

19:40
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Kapás szomorúan kapja az ezüstöt

Kapás Boglárka felkészülése nem volt tökéletes, többször is betegeskedett, így egyáltalán nem rossz eredmény tőle az ezüst, de ő nem tűnik boldognak a dobogón.

19:45
2015. december 3.
Vágólapra másolva!

Öt magyar érem

Három arany- és két ezüstéremmel zárta a szerdai napot a magyar úszóválogatott: Hosszú Katinka (100 hát), Verrasztó Dávid (400 vegyes) és Cseh László (100 pillangó) legyőzhetetlen volt ma, Gyurta Dániel (200 mell) és Kapás Boglárka (800 gyors) pedig ezüsttel zárt. Mára köszönjük a figyelmet, viszlát holnap!