Cikkünk folyamatosan frissül
A 17 fős magyar csapatból hat egyéni számban 11-en indultak a berlini Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek a nyitónapján, hárman rögtön az esti döntőben voltak érdekeltek. Hosszú Katinka aranyérmes, Verrasztó Evelyn hatodik lett 400 vegyesen, Kis Gergő nyolcadik helyen végzett a 400 gyors döntőjében. Gyurta Dániel a negyedik helyen jutott be a 100 mell fináléjába.
19:50
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú a 400 vegyesre koncentrál

Hosszú Katinka 400 m vegyesen egyből a döntőbe jutott délelőtt, méghozzá a legjobb idővel, és 200 háton is biztosan került be az esti elődöntőbe. Előbbi számban látványosan könnyed úszással, 4:31.53 perces Európa-bajnoki csúccsal ért célba. Rajta kívül a selejtezős mezőnyben ott volt még Verrasztó Evelyn és György Réka is, előbbi ötödikként (4:41.15) lépett tovább a nyolcas döntőbe, míg utóbbi összesítésben a kilencedik lett (4:44.23). "Jólesett az úszás, a 200 hát is tetszett, de este a 400 vegyesre fókuszálok" - összegzett Hosszú Katinka az MTI-nek. Kétszáz háton a negyedik pozíció birtokosaként, 2:11.09 perccel került be a 16-os elődöntőbe.

19:55
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Kis Gergő kiúszta magát délelőtt

Kis Gergő 400 m gyorson verekedte be magát a legjobb nyolc közé, Hosszú és Verrasztó mellett ő lesz a harmadik magyar, aki döntőben próbálkozhat. Az ajkai úszó 3:50.35 perces idejével nyolcadikként még éppen befért a finalisták közé. "Rettenetesen kiúsztam magam, de hát mennem kellett teljes erőből, azt viszont nem tudom, hogy mi lesz este. Nyolc órám van, hogy kipihenjem magam" - mondta Kis a délelőtti futam után.

19:59
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Így úszott délelőtt Gyurta és Cseh

Gyurta Dániel 200 m mellen most nem indul, 100-on erőlködés nélkül, 1:00.13 perc alatt - a második legjobb idővel - teljesítette a távot, s lépett tovább az elődöntőbe. Az olimpiai ezüstérmes Cseh László - a 100 m pillangó és a 200 m vegyes előtt - az első napon 50 m pillangón úszott, és a 10. hely tulajdonosaként (23.73 mp) lett elődöntős. Ugyanebben a számban Holoda Péter, Pulai Bence és Takács Krisztián nem járt sikerrel: Takács a teljes rangsorban a 23. (24.27), Pulai a 29. (24.41), Holoda pedig a 39. (24.66) lett. Bernek Péter 100 m háton 55.46-tal a 14. helyen jutott tovább a legjobb 16-ba, ugyanitt Balog Gábor 55.09 másodperccel a 11. helyen ment tovább az elődöntőbe hétfő délelőtt.

20:10
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Kis Gergőék elrajtoltak

Kis Gergő 400 gyorson elrajtolt a 8-as pályáról, nem sikerült túl jól az indulása. Ötven méter után a harmadik helyen fordult, bravó!

20:11
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Stjepanovic durván bekezdett

Stjepanovic elképesztően bekezdett, a hetesen úszó versenyző 2,77-et vert Lelliottra 150-nél. 200-nál már Kis a nyolcadik volt csak.

20:14
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Szerb siker 400 gyorson, Kis utolsó

A 21 éves szerb még 300-nál is két testhosszal vezetett, aztán 3:45.66-tal, óriási fölénnyel megnyerte az Eb-t. Kis Gergő nyolcadik, azaz utolsó lett a döntőben.

 

20:21
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

"Ma nem volt igazán esélyem"

"Amikor beugrottam, már éreztem, hogy ez nem lesz jó" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Kis Gergőt a futam után. "Délelőtt eléggé kiúsztam magam, itt a mezőny rögtön elment az elején, egyszerűen most nem vagyok annyira gyors, hogy ezt a tempót végig bírjam, így ma nem volt igazán esélyem."

20:27
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Bernek távol a döntőtől

Bernek Péter a 100 méter hát első elődöntőjében 54.93 másodperces eredménnyel hatodik lett, ezzel nem sok esélye van arra, hogy fináléba kerüljön.

20:31
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Balog Berneket másolta

Balog Gábor a 100 hát második elődöntőjében hatodik lett 54.95-tel - tehát majdnem ugyanolyan időt ért el, mint Bernek -, így a magyarok a 11. és a 12. helyen végeztek ebben a számban, és nem döntőzhetnek.

20:35
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Szerb himnusz

Szerb himnusz, a 400 gyors eredményhirdetése a helyszínen.

A végeredmény:
1. Velimir Stjepanovic (szerb) 3:45.66
2. Andrea D'Arrigo (olasz) 3:46.91
3. Jay Lelliott (angol) 3:47.50
...8. Kis Gergő (magyar) 3:53.14

20:40
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

"90 méternél nekiúsztam a kötélnek"

Bernek Péter 100 háton 11. lett. "A szokásos száz, kicsit lassú kezdés, aztán próbáltam technikából megoldani a második hosszt. Ez az egyéni legjobbam, azaz nagyon jól jött a kétszáz előtt, jót tett a lelkemnek. A kétszáz pedig jó lesz, érzem."

Balog Gábor ugyanitt a 12. lett, és szintén nem jutott döntőbe. "Egész jó volt, csak nagyjából 90 méternél nekiúsztam a kötélnek. Ha arra gondolok, hogy 15 század hiányzott a döntőhöz... De ezt már sohasem fogjuk megtudni. Kétségtelen, kicsit nehéz itt a hátúszóknak, a körkörös tetőszerkezet miatt, de nem akarnám erre fogni. Jól esett az úszás, jól ment, most ennyi sikerült" - idézte a MÚSZ Facebook-oldala a magyar úszót.

20:41
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Elrajtolt Hosszú Katinkáék döntője

Hosszú Katinka 50 méter után az első helyen, Verrasztó Evelyn a harmadikon fordult a 400 vegyes döntőjében. A második hossz után Hosszú vezetett, Verrasztó lekerült a dobogóról.

20:43
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú növelte előnyét

Háton megmaradt Hosszú előnye, 2.09 mp-cel vezetett Belmonte előtt 150-nél. 200-ig növelte előnyét, Verrasztó ismét a harmadik helyen úszott.

20:44
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú verhetetlennek tűnik

Mellen 3.54 mp-cel vezetett Hosszú Belmonte előtt 250 méternél, az utolsó 100-ra pedig 3,74-es előnnyel fordult rá, ezúttal már Willmott volt a második.

20:46
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú Katinka Európa-bajnok

A spanyol Belmonte visszavette a második helyet 350 méternél, és meg is tartotta azt a végéig, de ami minket a legjobban érdekelt, hogy Hosszú Katinka 4.31.03 perces idővel, nagy-nagy fölénnyel megnyerte az aranyérmet. A brit Willmott lett a harmadik, Verrasztó Evelyn végül a hatodik helyen csapott célba.

20:51
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Gyurta második az elődöntőben

Gyurta Dániel a 100 mell első elődöntőjében 50 méternél a harmadik helyen fordult, végül 59.58-cal második lett a futamában.

20:55
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Gyurta 4. helyen lett döntős

A második elődöntő után kiderült, hogy Gyurta Dániel ideje ahhoz volt elég, hogy a negyedik helyen jusson be a 100 mell döntőjébe.

20:58
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

"Nagyon fáj mindenem"

Hosszú Katinka levegőért kapkodott a döntő után, miközben már a 200 hát rajtját várta. "A pillangó nem volt annyira erős, viszont a hátat nagyon megnyomtam, meg a mellet is, azért haltam meg ennyire a végére. Azért örülök, csak most nagyon fáj mindenem. De a lényeg, hogy megint sikerült előrelépnem" - idézte úszónőnket a MÚSZ Facebook-oldala.

21:02
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú 200 háton kiesett

Hihetetlen, hogy ennyi pihenővel bevállalta a 200 hátat is Hosszú Katinka. Nem meglepő, hogy az elődöntőben, fél távnál a nyolcadik helyen fordult, aztán óriási hátránnyal utolsó lett.

21:06
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

"Nyolcadik idővel jöttem, hatodik lettem"

"Én nem nagyon szoktam 400 vegyest úszni, kettő egy nap elég megterhelő, nagyon érzem mindenemen. Azért jó volt így, nyolcadik idővel jöttem, hatodik lettem - innen már nem megyek úgy haza, hogy na, megint volt egy rossz versenyem" - nyilatkozta Verrasztó Evelyn, aki 6. lett 400 vegyesen.

21:13
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Cseh nem jutott döntőbe

Cseh László nyolcadik lett az 50 pillangó első elődöntőjében, így nem került fináléba.

21:19
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Gyárfás-puszik Katinkának

A 400 vegyes eredményhirdetésén Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök adja át az aranyérmet Hosszú Katinkának. A berlini közönség aztán a győztessel együtt meghallgathatja a magyar himnuszt.

21:20
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Gyurta: Jó lesz ez

"Jó lesz ez. Még mindig nem hibátlan az úszás, huszonöt és ötven között megint szétestem picit, mint délelőtt, de már kevésbé. Ezen még kell javítanom, és akkor rendben leszek a döntőre" - mondta Gyurta Dániel, aki a 4. legjobb idővel lett döntős 100 mellen.

21:25
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

"Ne kérdezd, hogy mitől volt ilyen"

"Ezt most nem éreztem egyáltalán. Délelőtt jó volt, most olyan semmilyen. De ne kérdezd, hogy mitől volt ilyen - ha tudnám, akkor 50-es úszó lennék. A száz előtt azért ez jó volt így, egyáltalán nem fáradtam el" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Cseh Lászlót, aki 50 pillangón 15. lett, és nem jutott be a döntőbe.

21:29
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Katinka apja nem dorgál

Hosszú István, Katinka édesapja azt mondja, a lánya elkényelmesítette a családot, mert nem volt miért izgulni a 400 vegyes döntőjében, amelyet a világbajnoknő nagy fölénnyel nyert meg.

"A délelőtti nagy úszása után SMS-t váltottunk, azt írta, nem is gondolta, hogy Európa-bajnoki csúcsot úszik. Ez is azt üzente, hogy milyen jó erőben van. Azt gondolom, hogy a döntőben túl erősen kezdett, ezért az utolsó 25 méteren besavasodhatott. Így ugyan elmaradt az Európa-csúcs, de nem is ez volt a fontos, hanem a győzelem. A parádés idő elmaradása miatt nem fogjuk megdorgálni, kezdésnek remek úszást mutatott és ezzel újabb lendületet vett" - idézte a MÚSZ hírlevele a friss Európa-bajnok Hosszú Katinka édesapját.

21:32
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú és az aranyérem

21:49
2014. augusztus 18.
Vágólapra másolva!

Ez lesz holnap

Egy aranyérmet (Hosszú Katinka, 400 vegyes) rögtön szereztek a magyarok, illetve begyűjtöttek egy hatodik (Verrasztó Evelyn, 400 vegyes) és egy nyolcadik helyet is (Kis Gergő, 400 gyors). Folyt. köv. holnap.

A holnapi úszóprogram:
9.30, előfutamok
200 m férfi gyors (Kozma Dominik), 100 m női mell, 200 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid), 100 m női gyors (Hosszú Katinka), 4x100 m vegyes vegyesváltó (magyar válogatott), 1500 m férfi gyors (Gyurta Gergely, Kis Gergő)

18 óra, elődöntők, döntők
50 m férfi pillangó (d), 100 m női gyors (ed), 100 m férfi hát (d), 50 m női pillangó (d), 100 m férfi mell (Gyurta Dániel, d), 100 m női mell (ed), 200 m férfi vegyes (ed), 200 m női hát (d), 200 m férfi gyors (ed), 4x100 m vegyes vegyesváltó (d)

További események:
10 óra, műúszás: férfi 1 méter, selejtező (Bóta Botond)
12 óra, női szinkrontoronyugrás, selejtező (Kormos Villő, Reisinger Zsófia)
14 óra, férfi 1 méter, döntő
16 óra, női szinkrontoronyugrás, döntő