Mi volt a meggyilkolt barátnő fenekén?

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
A barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly februárban lelövő Oscar Pistorius tárgyalásának 28. napján rekordszámú, három tanút is meghallgattak. Szóba került a barátnő fenekén látható seb, a gyomrában talált kaja, és az, hogy a műlábú futó színészkedett-e, amikor a holttest felett zokogott. Viszont csütörtökön sem sikerült közelebb kerülni az igazsághoz. Szerintünk legalábbis. Íme percről percre tudósításunk:
12:01
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Újult erővel

Tegnap szünnap volt a percben, a keddi események összefoglalója, angolul tudók előnyben:

12:02
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

A gyomor lesz a téma

A mai első tanú Christina Lundgren aneszteziológus, akit vélhetően arról fognak kérdezni, hogy a Reeva Steenkamp gyomrában talált ételmaradványok mire engednek következtetni.

12:02
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött

Kis késéssel, de elkezdődött a tárgyalás. Lundgren aneszteziológus azt mondja, sokáig tartott, hogy kiürítsék teljesen Reeva Steenkamp gyomrát, mivel a halála előtt evett.

12:03
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Itt nézheted

Élő videós közvetítés a tárgyalóteremből:

12:03
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Mit szedett?

Lundgren szerint számtalan tényezőtől függ az, hogy mennyi idő alatt ürül ki a gyomorból az étel, egyrészt attól, hogy mit evett, másrészt függhet attól, hogy menopauza előtt vagy után van az áldozat, hogy anorexiás vagy bulímiás volt-e, hogy szedett-e antidepresszánst vagy fogyást elősegítő készítményeket.

12:05
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Melyik oldalán aludt?

Az sem mindegy, hogy a bal vagy a jobb oldalán aludt, sőt, a dohányzás is késleltetheti az emésztést - mondja az aneszteziológus.

12:08
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Jógázott

Lundgren szerint legalább hat óra kell, hogy kiürüljön a gyomorból a csirke, amit állítólag Reeva evett aznap 19 és 21 óra között. Viszont lefekvés előtt jógázott, ez is késleltetheti az emésztést.

12:19
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Nyolc óra kevés volt?

Gerrie Nel ügyész faggatja az aneszteziológust, akit arról kérdez, hogy 8 órával az étkezés után hogy maradhatott még mindig étel Reeva gyomrában. Erre mondta Lundgren, hogy a jógázás is közrejátszhatott, illetve az, hogy az áldozat aludt, és ilyenkor jóval lassabb az emésztés.

12:23
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Mi van, ha lehűtik a testet?

Nel arról érdeklődik, hogy az emésztőenzimek hogyan dolgoznak, ha az áldaozat testét már lehűtik? Reeva Steenkamp hajnali 3 órakor halt meg, 11.45-kor került a hullaházba a teste.

12:23
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Időt kérek

Nel fél óra szünetet kér, hogy konzultálhasson egy korábbi tanúval, a patológus Gert Saymannel, aki szintén ott van a bíróságon.

12:35
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Így érkezett a vádlott

Forrás: AFP/Gianluigi Guercia

12:54
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Ezért fontos

Hogy miért olyan fontos, hogy mi volt Reeva Steenkamp gyomrában? Pistoriusék azt állítják, hogy 19 óra körül evett utoljára Reeva, majd 22 órakor ment aludni. A vád szerint ugyanakkor hajnali 2 óra körül, egy órával a halála előtt is ehetett a nő, és nem sokkal a lövöldözés előtt veszekedtek egymással.

12:59
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Nel megkérdőjelezi a hitelességet

Folytatódik a tárgyalás. Nel egyből támadja Lundgrent, mondván, hogy ő egy aneszteziológus, akinek főleg élő emberekkel volt eddig dolga, nem biztos, hogy ő a megfelelő ember arra, hogy elemezze a Reeva gyomrában talált ételmaradványokat.

13:02
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Hülyeséget mondott a patológus?

Nel szerint Saayman patológus azt vallotta, hogy két órával a halála előtt Reeva még ehetett. "Akkor azt mondja, hogy a patológus rosszul diagnosztizált?" - kérdezi Lundgrent. "Én csak azt mondom, hogy ez nem egy egzakt tudomány, nem lehet megállapítani, hogy pontosan mikor evett utoljára az áldozat" - jön a válasz.

13:11
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

2 liter kaja elég sok

Lundgren azt mondja, a halála előtt megevett étel 10 százaléka maradt Reeva gyomrában. Nel szerint 200 ml maradékot találtak a gyomorban, és ha igaz Lundgren állítása, akkor 2 liternyi ételt ehetett utoljára az áldozat. "Nem sok az egy kicsit?" - teszi fel a költői kérdést Nel.

13:21
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Egy normál világban...

Nel: Reeva nem ivott alkoholt, nem drogozott, amelyek késleltették volna az emésztést. Egy normál világban a gyomrának üresnek kellett volna lennie a halál beálltakor.
Lundgren: Egyetértek.
Nel: Ez azt jelenti, hogy Saayman professzor vallomása áll közelebb az igazsághoz.
Lundgren: Nem fogom kritizálni a szakértelmét.
Nel: Nem is akartam, hogy ezt tegye.

13:24
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Lundgren nevetve válaszol

Nel befejezi a kérdezősködést, Barry Roux, Pistorius ügyvédje következik.
- Órára pontosan meg lehet mondani, hogy a halál előtt mikor evett?
- Dehogy lehet - mondja nevetve Lundgren. - Saayman professzor is csak körülbelüli időpontot tudott mondani.

13:37
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Ne erre alapozzunk!

Roux azt próbálja elérni, hogy ne arra alapozzák az ügyet, hogy mennyi ételmaradékot találtak Reeva gyomrában, hiszen ez nem egy egzakt dolog, egyénfüggő és rengeteg tényező befolyásolja. Közben a bírónő teaszünetet rendel el.

13:58
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Új tanú

Folytatódik a tárgyalás, új tanút hívnak. Yvette van Schalkwyk Pistorius pártfogója volt, tavaly februárban arra kérték, hogy figyelje a sportoló viselkedését, próbálja érzemileg és pszichésen támogatni őt.

14:01
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Pistorius nem színészkedett

Pistoriust azzal gyanúsítják, hogy csak színészkedett a gyilkosság hajnalán, amikor összetörten zokogott Reeva Steenkamp holtteste felett, Schalkwyk ezt kikéri, szerinte a sportoló összeomlása teljesen őszinte volt.

14:06
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Csak sírt és sírt

"Egy olyan embert láttam, akinek teljesen összetört a szíve. Érzemileg szenvedett, és az ideje 80 százalékában csak sírt" - mondja Van Schalkwyk.

14:10
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Kétszer hányt

Közben Nel kérdezgeti a tanút.

Van Schalkwyk: Kétszer hányt a helyszínen, miközben folyamatosan sírt.

Nel: Mégis mit várunk valakitől, aki előtte néhány órával lelőtt egy embert?

14:14
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Az anya rezzenéstelen arccal hallgat

Reeva Steenkamp édesanyja ma a bíróságon:

Forrás: AFP/Werner Beukes

14:18
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Csak saját magát sajnálja

Nel: Pistorius mondta, hogy lelőtte Reevát?

Van Schalkwyk: Nem.

Nel: És azt mondta, hogy sajnálja, amit tett?

Van Schalkwyk: Azt sajnálta, hogy elveszítette a szerelmét, a szüleit sajnálta.

Nel: Szerintem csak csaját magát sajnálta. Soha nem mondta, hogy sajnálja, amit tett. Minden csak róla szól.

Van Schalkwyk: Ez nem így van. Maga nem volt ott a helyszínen, nem tudhatja, hogy Pistorius hogyan viselkedett.

Nel: Nem is volt a feladatom, hogy ott legyek.

14:35
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

24 éve ezt csinálom

Egy tízperces szünet után folytatódik a tárgyalás. Nel azt kérdezi a tanútól, hogy sajnálta-e Pistoriust, amikor kiérkezett a helyszínre, és meglátta őt zokogni.

"24 éve ez a szakmám, ki tudom zárni az érzéseimet" - jön a válasz.

14:39
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Új tanú

Új tanút hívnak, a védelem tanúja, Wollie Wolmarans ballisztikai szakértő a tárgyalóteremben.

14:45
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Mutathatják az arcomat

Wolmaransnak nincs kifogása az ellen, hogy mutassák az arcát az élő közvetítésben. Megpróbál angolul beszélni, de kéri, hogy egy tolmács legyen jelen arra az esetre, ha nem tudná megfelelően kifejezni magát.

Wollie Wolmarans Forrás: Origo

14:52
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Azt akarom tudni, hogy...

Barry Roux, Pistorius ügyvédje azt mondja, két dolgot szeretne kideríteni Wolmarans segítségével: hogy a sportolónak fel voltak-e csatolva a protézisei, amikor leadta a lövéseket, és milyen messze volt a vécéajtótól.

14:58
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

A zimbabwei háborúban is volt

Roux elmondja, hogy az eddigi vizsgálatok szerint nem voltak felcsatolva a protézisek és másfél méterre volt a sportoló az ajtótól. Közben arra kéri Wolmaranst, hogy a pályafutásáról mondjon néhány szót. Wolmarans évtizedekig dolgozott a rendőrségen ballisztikai szakértőként, de már visszavonult. A zimbabwei háborús övezetben is dolgozott.

15:05
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Olyat talált, amit a rendőrök nem

Wolmarans azután érkezett a gyilkosság helyszínére az ominózus éjszakán, amikor a rendőrök elmentek a házból. Átvizsgálta a helyszínt, és talált egy golyódarabot a vécékagylóban, amit a rendőrök valószínűleg nem vettek észre, ezt később átadta nekik.

15:08
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Ebédszünet

Wolmarans jön a bizonyítékokkal. De csak az ebéd után.

16:06
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Nézz be a tárgyalóterembe!

Folytatódik a per, élő képes közvetítés itt:

16:14
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Olyan, mint egy gomba

Wolmarans ballisztikai szakértőt Roux arról kérdezi, hogy milyen fegyverrel lőtt Pistorius, Wolmarans elmondja a pisztoly paramétereit, majd elmagyarázza, hogy hogyan működik egy fegyver, amikor elsütik. Aztán arról a fajta töltényről beszél, amellyel Pistorius megölte Reevát. "Olyan a formája, mintha egy gomba lenne, és amint becsapódik, még szélesebb sebet ejt a testen belül" - fogalmaz Wolmarans.

16:24
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

A lövések

Wolmarans egyetért egy korábbi tanú, Christian Mangena rendőrkapitány véleményével, amely szerint a vécéajtón látható nyomokból nagyon nehéz megállapítani, hogy pontosan honnan érkeztek a lövések. Szerinte az ajtó néhány centivel változtathatott a golyó röppályáján.

Az ajtó Forrás: AFP/ /Antoine De Ras
16:35
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Sebek a testen

Wolmarans azt mutatja a Reeva testét ábrázoló képeken, hogy melyik az a seb, amit a golyók és melyik az, amit az ajtóból kiszakadó fadarabok okoztak.

16:43
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Megtört a csinos barátnő

Reeva Steenkamp egyik legjobb barátnője, Kim Myers megtörten hallgatja a ballisztikai szakértőt.

Forrás: AFP/Werner Beukes

17:00
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Közel volt az ajtóhoz, nagyon

Wolmarans a Reeva karján látható sebekből arra következtet, hogy a nő 6-20 centiméterre volt az ajtótól, amikor a lövések érték.

17:09
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Honnan került ez Reeva fenekére?

Wolmaranst arról kérdezik, hogy a Reeva jobb fenekén talált seb mitől alakulhatott ki. Volt olyan szakértő, aki azt mondta, hogy a golyó gellert kapott és oda csapódott, de volt olyan, aki szerint ráesett az újságtartóra, és ott ütötte meg. Wolmarans szerint nem lehet pontosan megállapítani, hogy  milyen testhelyzetben volt, amikor a lövések érték, de szinte biztos, hogy - ahogy ő fogalmaz - függőleges helyzetben volt, és a lövések után előre dőlt.

17:16
2014. május 8.
Vágólapra másolva!

Felkavaró lehet, ennyi

A bírónő megkéri, hogy ne vetítsék ki a kivetítőre a nő testén látható sebeket, mert felkavaró lehet a család számára. Ezzel egyidejűleg mára befejezik a napot. Folytatás pénteken, amikor Wolmarans ballisztikai szakértő tovább folytatja a vallomását.