Cikkünk folyamatosan frissül
A barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius pere a védelem tanúinak meghallgatásával folytatódik. Tegnap a lakóépület üzemeltetője, és a férfi lánya ült a tanúk padján, mindketten elmondták, a parasportoló rossz állapotban, őszintén összetörve fogadta őket, karjában a haldokló Reeve Steenkamppal. 
11:30
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a 27. nap

Állítólag még legalább 10 tanúja van a védelemnek, közülük most egy újabb szomszéd, Mr. Nhlengathwa áll először a bíróság elé. 

11:31
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

 Nhlengethwa kiment az utcára, amikor látta, hogy megjönnek a biztonságiak, és a tegnap kihallgatott tanuval, Mr. Standerrel együtt közelítették meg Pistorius lakását. Mikor odaértek, az atléta "egy hölgy fölött térdelt", és már akkor látszott, hogy "nagyon komoly a helyzet". 

11:34
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Barátságos szomszéd

Nhlengathwa nem volt baráti viszonyban Pistoriusszal, de ő üdvözölöte elsőnek, amikor a parasportoló beköltözött az épületbe. Közös érdeklődésük is volt, méghozzá az autók. A szomszéd találkozott Reevával is. 

11:40
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

"Őt tartsa meg!"

Pistorius a menyasszonyaként mutatta be Reevát, és amikor később beszélgetett a szomszéddal a lányról, Nhlengethwa azt mondta neki, "Őt tartsa meg". 

11:50
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Kétségbeesett hangok

Nhlengethwa kétségbeesett hangokat hallott, valaki nagyon magas hangon sikoltozott. Végül úgy döntött, nem megy át a szomszédhoz, de segítséget hívott. Nhlengethwa megerősítette, hogy hallotta a pisztoly dörrenését. 

11:58
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

"Ne, Istenem, ne..."

Nhlengethwa azt mondja, folyamatos nyöszörgést hallott a szomszéd lakásból, még akkor is, amikor a biztonságiak autója megérkezett a házhoz. Szerinte mély kétségbeesés hallatszott a hangokból, valaki nagyon-nagyon szomorú volt. 

12:08
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Bunkó rendőrök

Nhlengethwa nem akart az első hozzá küldött rendőrrel beszélni, mert nem tetszett neki, hogy csak úgy rátámadtak, majd a két hozzá küldött rendőrnőt is elküldte, de amikor Van Aardt kapitány megbeszélt időpontban kérte a vallomását, boldogan elmondott mindent. 

12:13
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Tudtam, hogy Reeve nincs többé

Amikor látta a mentőkocsi hordágyát kigurulni az atléta lakásából, biztosan tudta, hogy Reeve halott. 

12:20
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Az ügyvéd végzett

Barry Roux védőügyvéd végzett Nhlengethwa kihallgatásával, most következik Gerrie Nel államügyész, aki első kérdésében arra volt kíváncsi, mennyire szorosan követte az ügyet a szomszéd. Nhlengethwa azt válaszolta, hogy mindenről tud, ami az ügyész szerint a szavahihetőségét is megkérdőjelezheti, hiszen befolyásolják a tárgyaláson korábban elhangzott vélemények. 

12:25
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Nem hallotta az ütéseket

Nhlengethwa azt mondja, nem hallott olyan hangokat, amiket egy krikettütő és a vécéajtó összeverődésének vélhetett volna. 

12:31
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Sírt, nem sikoltott

Nhlengethwa többször is megismételte, hogy amit hallott, sírás volt, nem sikoltozás. Ez ellent mond több más tanú vallomásának. 

Rövid szünetet tartanak. Mi is. 

 

12:51
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

A tanú sikít

Folytatódik a tárgyalás.

Az ügyész kérésére Nhlengethwa megmutatja, milyen hangot hallott. Sajnos hangfelvételünk egyelőre nincs. 

12:57
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Biztosan nem nő sikított

Nhlengethwa a sokadik visszakérdezésre is ugyanazt válaszolja: nem női hangot hallott, hanem egy férfiét. 

13:02
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Jön az asszony

Nhlengethwa felesége a következő tanú. 

13:09
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Újabb tanú sikoltozik

Nhlengethwa asszony nagyjából ugyanazt mondja el, amit a férje, és ő is megerősíti, hogy férfi hangját hallották, nem voltak női sikolyok. A férfi hangos sírását és kiáltozását ő is eljátssza. 

13:14
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Az ügyészen a sor

Nel államügyész szerint furcsa, hogy a nő nem hallott segélykiáltásokat (a vád tanúi mind hallottak), mire Nhlengethwa asszony megismétli, hogy csak egy dörrenést hallott, és női hangot sem előtte, sem utána nem vélt hallani. 

13:20
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Megint teáznak

Újabb rövid szünet. 

13:30
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

"Segítség! Segítség! Segítség!"

Nhlengethwa asszony szerint a férje már nem volt a szobában, amikor a segélykéréseket hallotta a szomszédból. Az ügyész nem hagyja annyiban, arra kíváncsi, hogy lehet, hogy csak egy lövést hallott a tanú. 

13:40
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Kérik a következőt

Mivel a tanúk meghallgatása gyorsabban megy, mint várták, most éppen azért áll a tárgyalás, mert a következő tanút próbálják előkeríteni. Nhlengethwáékkal végzett a védelem és a vád is. 

13:44
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Keddre végez a védelem

Roux védőügyvéd azt mondja, számításai szerint a védelem keddre végez az általa felvonultatott tanúkkal. A bírónő "magabiztosnak" tartja a kijelentést. 

Roux azt mondja, fél órán belül megérkezik a harmadik tanúja. A bírónő a szobájába vonul. Nem mondták, de biztosan fognak teázni is. 

14:25
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Végre megjött a tanú

Rika Motshuanét gyorsan megesketik, nem járul hozzá, hogy mutassák az arcát. A hölgy 2008 óta Pistorius szomszédja. 

14:30
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Pánikban ültek az ágyon

Rika Motshuane pszichológusként dolgozik, aznap későn ért haza, és férjével már 10 körül elmentek aludni. Amikor a lövéseket hallották, felriadtak, és hallották egy férfi sírását (olyannak írta le, mintha nagy fájdalmai lettek volna a hang gazdájának), de pánikba estek, mert nem tudták, mi történt. Csak ültek az ágyon, még a villanyt sem merték felkapcsolni. 

14:37
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Megint sikoltoznak a teremben

Rika Motshuane az ügyvéd kérésének megfelelően megmutatja, milyen hangot hallottak a szomszédból a lövések után, és elismétli, hogy nem hallottak női hangot. Az ügyvéd ezzel végzett is. 

14:40
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

A vádé a tanú

Nel Rika Motshuanéval is azzal indít, hogy követte-e a pert, a tanú megerősíti, hogy figyelte az eseményeket, mert azt mondták neki, nem kell a bíróságon tanúskodnia. 

14:43
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Semmi újdonság

Rika Motshuane elismétli nagyjából ugyanazt, amit a másik szomszéd, és ezzel vége is, ezért a nagyjából 10 mondatért vártunk rá bő egy órát. 

Közben a helyi televíziók kitettek egy szavazást, hogy a túl hosszúra nyúló per nem kerül-e túlságosan sok pénzébe az adófizetőknek. Az eredményekről nincs információnk, de elnézve az utóbbi napok eseményeit, a felvetés jogosnak tűnik. 

16:44
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

Ennyi volt mára

Csütörtök reggel folytatódik a tárgyalás. Köszönjük a mai figyelmet!

21:44
2014. május 6.
Vágólapra másolva!

10 méterre az ablaktól

Roux ügyész megkérte Nhlengethwát, hogy mutassa meg egy légifelvételen, hol lakik a lakótömbbön belül. A szomszéd ablaka és Pistorius hálószobájának ablaka között nem egészen 10 méter a távolság. Nhlengethwa azt mondja, este 10-kor mentek aludni a feleségével és a lányával, éjszaka a felesége ébresztette fel azzal, hogy egy durranást hallott.