Cikkünk folyamatosan frissül
Két hét szünet után folytatódik a barátnője meggyilkolásával vádolt paralimpiai bajnok futó, Oscar Pistorius pere. Kövesse a tárgyalást élőben!
11:55
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Őt hívta, miután lelőtte a nőt

A nap első tanúja Johan Stander, ő volt az első, akit Pistorius felhívott, miután lelőtte Reeva Steenkampot. Stander annak az ingatlannak a kezelési vezetője, ahol Pistorius lakik.

11:58
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Messze még a vége

Standeren kívül még 11 tanút fog meghallgatni a védelem, úgyhogy egyelőre nehéz megmondani, mikor lesz vége a pernek.

12:00
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Rengeteg levelet kapott

Pistorius úgy érkezett a bíróságra, hogy magával hozta a támogató és rajongói leveleket, amiket az elmúlt hetekben kapott.

12:02
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

A kutyák miatt járt Pistoriushoz

Stander 2009-ben találkozott először Pistoriusszal, és rendszeresen járt a futóhoz, a kutyákat megetetni, amikor a sportoló épp külföldön versenyzett.

12:10
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

3 óra 19 perckor jött a hívás

Barry Roux helyett ezúttal Kenny Oldwadge képviseli a védelmet, és arra kérte Standert, mondja el részletesen, pontosan mi történt 2013. február 14-én a hajnali órákban. Stander azt mondta, éjjel 3 óra 19 perckor hívta őt Pistorius, aki azt mondta neki, hogy gyorsan jöjjön át hozzá, mert lelőtte Reevát, akire azt hitte, hogy betörő.

12:16
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

A lánya hallotta a segélykiáltásokat

Amikor Stander elindult Pistoriushoz, a lánya előjött a szobájából, és azt mondta, úgy hallotta, valaki segítségért kiáltozott. Végül ketten mentek át a futóhoz, aki a lépcsőn jött lefelé, amikor megérkeztek, és a karjában tartotta a barátnőjét. "Láttam a fejsebét" - mondta Stander.

12:20
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Megkönnyebbült, mikor meglátta őket

Stander azt mondta, amikor Pistorius meglátta őket, az arcán az tükrözödött, hogy megkönnyebbült. "Folyamatosan zokogott, és arra kért minket, segítsünk neki betenni Reevát az autóba, és kórházba szállítani" - mondta Stander.

12:25
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Zokogott, imádkozott, üvöltözött

Stander és a lánya megpróbálták nyugtatgatni Pistoriust, aki teljesen össze volt törve, hol üvöltözött, hol zokogott, hol imádkozott. Stander kihívta a mentőket, és ekkor egy másik férfi ért a helyszínre, a futó Stipp nevű szomszédja.

12:30
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Kétszer négy lövést hallott a szomszéd

A mentő gyorsan kiért a helyszínre, és megállapították, hogy a nő meghalt. Stender azt mondja, Stipp, Pistorius szomszédja először négy lövést hallott, majd kiabálást, aztán újabb négy lövést. Pár perc alatt rengetegen lettek a helyszínen, sokan közülök rendőri egyenruhában voltak, és elkezdődött a helyszínelés.

12:35
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Reménytelenség és tehetetlenség

Stander azt mondta, a házban és azon kívül is volt alkalma megfigyelni Pistoriust. "Az arcán a fájdalom és szomorúság látszódott. Zokogott és az Isten segítségét kérte. Teljesen maga alatt volt, a reménytelenség érződött rajta, és a tehetetlenség. Meg akarta menteni a barátnőjét, és könyörgött az Istenhez, hogy tartsa őt életben" - magyarázta Stander.

12:42
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

212 méterre laktak egymástól

Stander azt mondta, mióta az ingatlan kezelőjeként dolgozik, azóta háromszor történt betörés a környéken. Azt is elárulta, hogy a háza 212 méterre van Pistoriusétól.

12:48
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Az ügyészen a sor

A védelem befejezte Standerrel, most Gerrie Nel ügyészen a sor. Nel a korábbi három betörésről faggatja Standert, majd megkérdezte, 2013 év elején biztonságosnak számított-e a környék. A válasz: Amennyire csak lehet. 

12:51
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Pistorius megölelte, és köszönetet mondott

Stander azt mondta Nelnek, nem hallotta a lövéseket a végzetes éjszakán. Abban viszont száz százalékig biztos, hogy a telefonhívás Pistoriustól érkezett, és hogy a futóval inkább a lánya beszélgetett, amikor megérkeztek. Pistorius megölelte Standert, és megköszönte, hogy segít neki.

12:59
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Nem beszéltek a halálos lövésekről

Stander azt mondta, barátjának mondhatta Pistoriust, és néha meglátogatták egymást, de vacsorára nem hívta át magához, és sosem voltak hosszú, mély beszélgetéseik. Így a halálos lövésekről sem beszéltek soha. 

13:04
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Nel gyorsan formába lendült

Nel megkérdezte Standert, mondta-e neki Pistorius, hogy baleset volt a barátnője lelövése. A válasz: Akkor mondta, amikor a lövések után telefonált. Nel ezen fennakadt, és nem értette, Stander miért mondta azt, hogy Pistorius hibát követett el. Stander: Azért, mert Pistorius azt hitte a nőről, hogy egy betörő.

13:10
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Követte eddig a tárgyalást?

Stander azt mondta, a villany fel volt kapcsolva Pistorius házában, amikor megérkeztek, a telefon pedig a töltőn volt, és a lánya felhívta Divarist, Pistorius legjobb barátját a futó telefonjáról. Nel megkérdezte Standert, ismerte-e Stippet korábbról, de azt felelte, hogy nem, akkor találkoztak először. Nel arról érdeklődött, Stander követte-e a tárgyalást, aki azt válaszolta, hogy az újságokban olvasott róla, és a tévében is látta a híreket.

13:17
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Egyszer találkozott a futó barátnőjével

Stander azt mondta, Stipp meg volt győzödve arról, hogy hallotta a lövéseket. De erről nem beszéltek többet, a számát azonban elkérte. Stander később felhívta Stippet, és azt mondta neki, hogy a rendőrség keresni fogja, majd megadta a számát Oldwadge-nek is, Pistorius ügyvédjének. Stander annyit mondott még, hogy 2012 decemberében találkozott Reeva Steenkamppal.

13:29
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Pistorius barátnője tudta kezelni a riasztót

Nel végzett Standerrel, akit újra Oldwadge kezdett kérdezni. Arról faggatta Standert, ki érkezett meg utánuk a házba, mire mondta, hogy egy biztonsági őrt látott még az utcán. A törvényszéki szakértő vette át a szót, és arról érdeklődött, Pistorius barátnője tudta-e, hogy kell a riasztót aktiválni és kikapcsolni. A válasz az volt, igen, ismerte, hogyan működik.

13:31
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Jön a következő tanú

A védelem szólítja a következő tanút, Carice Beatrice Stander, az ingatlan kezelő lányát.

13:35
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Nyugtalanok voltak a kutyák

Clarice Beatrice Stander is barátjaként beszélt Pistoriusról, akivel néha kávézott a futó házában. Az incidens éjszakáján a nő a szülei házában volt. Azt mondta, elég korán, este kilenc óra körül aludt el, és a kutyája ugatására ébredt fel, és úgy hallotta, a környék többi kutyája is nyugtalan volt. 

13:38
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Nagyon megijedtem

Carice Beatrice Stander nem tudta beazonosítani, honnan jön a kiabálás, de azt érzékelte, hogy valakinek segítségre volt szüksége. Ezután becsukta az erkélyajtót, majd visszabújt az ágyba, de a kutyák még mindig nyugtalanok voltak. "Nagyon megijedtem, a szívem nagyon gyorsan vert" - mondta a nő.

13:45
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Három perc alatt értek Pistoriushoz

A nő azt mondja, érzékelte, hogy a szülei ébren vannak, és megkérdezte, hallották-e, hogy valaki segítségért kiabált. Az anyja elmondta neki, hogy Pistorius hívta őket, ő pedig az apjával átment a futóhoz. Egy biztonsági őr és egy Frank nevű férfi, aki Pistoriusnak dolgozott, volt a háznál, amikor odaértek. Három percig tartott, mire odaértek.

13:48
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Sírva mesél a tanú

Stander elsírta magát, ahogy elmesélte, hogy Pistorius könyörgött neki, hogy vigye Reevát a kórházba. A bírónő azt mondta neki, vegyen egy nagy levegőt, mielőtt folytatja.

13:52
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Mindenhol vér volt

"Pistorius letette a nőt, mindenhol vér volt" - hadarta Stander, a bírónő pedig szólt neki, hogy lassabban beszéljen. Stander elmesélte, hogy szólt Pistoriusnak, hogy szerezzen műanyag zacskókat, hogy azzal kössék el Reeva vérző kézsebét. Stander felment az emeletre törülközőkért, közben Pistorius próbálta lélegeztetni a barátnőjét.

13:56
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Maradj velem, szerelmem

"Mindent megpróbáltunk, Pistorius pedig folyamatosan azt kérdezgette, mikor ér már oda a mentő. Maradj velem, szerelmem, ezt mondta, miközben kérte az Istent, hogy tartsa őt életben" - hangzott Stander vallomása.

14:00
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Attól félt, hogy öngyilkos lesz

"Megkérdeztem tőle, mi történt, mire azt felelte, betörőnek hitte a barátnőjét, és lelőtte" - mondta Stander. Amikor a mentők megjöttek, a nő és Pistorius félre álltak, hogy az orvosok odaférjenek Reevához, majd a nő azt vette észre, hogy a Mike nevű szomszéd is belépett a házba. A mentős azt mondta Pistoriusnak, hozza oda Reeva személyijét, mire a futó felment az emeletre, Stander pedig attól félt, le fogja lőni magát, mivel a pisztoly is az emeleten volt.

14:02
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Pistorius a fejét fogja

Pistorius a fejét a két keze közé szorítva hallgatta Stander vallomását, miközben Reeva Steenkamp édesanyja, June üveges tekintettel meredt maga elé.

14:08
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Ki-be mászkálhattak

Stander Pistorius telefonján felhívta a futó legjobb barátját, és elmondta neki, hogy a férfi lelőtte Steenkampot. Az ügyvéd azt kérdezte, mikor érkezett meg a rendőrség, mire Stander azt felelte, közvetlenül a telefonhívás után. Az első rendőr, akivel a nő találkozott, Van Rensburg ezredes volt. Nem volt semmilyen kontroll, az emberek ki-be mászkáltak.

14:14
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Nem fog sírni a kép láttán?

Az ügyész, Nel vette át Stander kérdezését, és elsőnek a telefonhívásról érdeklődött nála. Stander a konyhából hívta fel Divarist, és azt mondta, úgy emlékszik, a konyhában fel volt kapcsolva a villany. Nel egy fotót akart mutatni a nőnek, de előtte megkérdezte, nem fogja-e elsírni magát. A válasz: nem. A képen Pistorius házának az emeletre vezető lépcsője látható.

14:23
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

A fegyver a fürdőben maradt

Stander azt mondta, miközben összedték Pistorius testvérével a holmikat, nem mentek be a fürdőszobába, ahol a lövések Reevát érték. Nel kérdésére a nő azt válaszolta, amikor később beszélt Pistororiusszal, nem került szóba köztük az este. Arra viszont emlékezett, hogy Pistorius azt mondta a mentősöknek, hogy a fegyvert a fürdőszobában hagyta.

14:33
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Nem ismerte fel Steenkamp mamáját

Kisebb szünetet tartottak, a zavartnak tűnő Pistorius elhagyta a termet, elment Reeva édesanyja mellett, akit nem ismert fel.

14:44
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Befejezte a tanú

Az ügyész, Nel folytatja Stander kérdezgetését. Előbb a telefonhívások kerültek szóba, majd az, hogy kinek az ötlete volt, hogy törülközővel szorítsák el Reeva sebeit. Azt mondta, nem Pistorius ötlete volt, hanem az övé, és amíg Pistorius elment a törülközőkért, addig ő lélegeztette Reevát. Ezzel véget ért Stander kikérdezése.

14:46
2014. május 5.
Vágólapra másolva!

Vége mára

Roux, Pistorius ügyvédje azt mondta, ma már nem akarnak több tanút beidézni. Folytatás kedd délelőtt.