Lazán továbbment a női négyes, Kozákék sorozatban harmadszor lehetnek olimpiai bajnokok

KOZÁK Danuta; CSIPES Ferenc; KÁRÁSZ Anna; CSIPES Tamara; BODONYI Dóra
A női kajaknégyest felkészítő Csipes Ferenc elégedett lehetett a lányok szombat reggeli produkciójával
Vágólapra másolva!
Szombat délelőtt középfutamokkal folytatódott a kajak-kenu program zárónapja a tokiói olimpián. A vb-ezüstérmes Balla Virág, Takács Kincső kenupáros magabiztosan jutott be a női C-2 500 méteres döntőbe. A 21 éves Adolf Balázs elképesztően nagyot hajrázott, végül 38 ezreddel maradt le a férfi kenusok 1000 méteres döntőjéről. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes hihetetlen lazasággal jutott be a női K-4 500 méteres döntőbe, míg a férfi négyes a harmadik helyen végzett a középfutamában, így szintén éremért mehet.
Vágólapra másolva!

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

A magyar kajak-kenu csapat tagjainak elképesztően embert próbáló feladatot kell megoldaniuk a döntőbe vezető úton. Egy átlagos világ- vagy Európa-bajnokságon az előfutamok és a középfutamok többnyire egy napon vannak, másnap pedig frissen, kipihenten lehet belevágni a döntőkbe. A tokiói olimpián azonban csavartak egy programom, és most úgy néz ki a lebonyolítás, hogy az egyik nap van az előfutam, másnap középfutam, és ha abból továbbjut az adott versenyző, akkor két óra múlva jöhet a döntő – mindezt 40 fokban egy olyan helyen, ahol szó szerint vadászni kell az árnyékos helyeket.

A magyar csapat tagjai azonban remekül alkalmazkodtak a körülményekhez, a K-1 200 méteren aranyérmet nyerő Tótka Sándor még ki is hangsúlyozta, hogy ezt a fajta lebonyolítás neki találták ki, hiszen nyári gyerekként imádja a meleget, és felőle akár még lehetne tíz fokkal melegebb is. Erre most viszonylag kevesebb volt az esély, mert szombat délelőttre esős időt jósoltak.

Az első délelőtti középfutamban a vb-ezüstérmes Balla Virág, Takács Kincső párosért szoríthattunk. A győri kenus lányok az első középfutamba kerültek, ahol mellettük volt az aranyesélyes kínai Shixiao Xu, Mengya Sun egység, amely az előfutamot olimpiai rekorddal nyerte meg, és kettes pályán rajtoló fehérorosz párost sem lehetett egy kézlegyintéssel letudni. Ennek ellenére a feladat nem tűnt megoldhatatlannak, ugyanis a döntőbe a futam első négy helyezettje került be. A magyar lányok péntek délelőtt egyből továbbjutottak, a nap hátra lévő részében tudtak pihenni, így feltöltődve érkeztek a Sea Forest Waterway elnevezésű kajak-kenu pályára.

A Balla Virág, Takács Kincső kettősnek nem kellett mindent beleadnia Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar páros a szombat reggeli középfutamban is összekerült a verhetetlennek tűnő kínai és a szintén erős fehérorosz egységgel, azonban sok izgulnivaló nem akadt, ugyanis az öt egységet felvonultató futamból az első négy jutott be a döntőbe.

A Balla, Takács kettős a rajt után a harmadik helyre került a kínai és a kubai páros mögött, és egy nagyon jó utazó sebességet hozva a célig megtartotta a pozícióját, ezzel pedig simán jutott be a döntőbe.

Némi meglepetésre viszont a fehérorosz egység az utolsó helyen végzett.

Tíz perccel később jött az 5000 méteren világbajnoki ezüstérmes Adolf Balázs, aki pénteken hatalmasat ment a C-1 1000 méteres előfutamban. A 21 éves kenus a második helyen jutott tovább az előfutamából úgy, hogy öt ezreddel maradt le a világ-és Európa-bajnok Martin Fuksa mögött, a háromszoros olimpiai bajnok Sebastian Brendelt azonban maga mögé utasította. Adolf elmondta, hogy óriási önbizalmat adott neki, hogy végig bírta a tempót a cseh és a német klasszissal, a középfutamról és a későbbi lehetséges döntőről pedig úgy vélekedett, hogy a mezőnyben ő az egyik, aki a legjobban bírja a sorozatterhelést, mert korábban maratoni versenyző volt, ezért nem jelent számára gondot, hogy egymás után vannak pakolva a futamok.

Adolf Balázs elképesztően nagyot hajrázott Forrás: MTI/Kovács Tamás

Adolf a szombat délelőtti előfutamban is összekerült Sebastian Brendellel, a futamot azonban a brazil Isaquias Queiroz Santos kezdte remekül, aki 250 méter után már több mint egy másodperces előnyre tett szert, miközben Adolf Balázs a hetedik helyen, Brendel pedig az ötödik helyen lapátolt. 500 méter után még mindig a brazil állt az élen, mögötte a moldovai Szergej Tarnovszki, harmadik volt a német Conrad Scheibner, negyedik pedig a kubai José Ramon Cordova volt. Azonban Adolf folyamatosan jött fel, és a féltávnál már az ötödik helyen állt. A folytatásban

a 21 éves kenus elképesztően nagyot hajrázott, a beérkezés után nem lehetett azonnal eldönteni, hogy bejutott-e a döntőbe, azonban a célfotó után kiderült, hogy 38 ezreddel lemaradt a kínai Pengfei Zheng mögött, így Adolf Balázs a B döntőbe került.

Ezt követően az aranyesélyes női kajaknégyesért szurkolhattunk. A magyarok az előző két olimpián megnyerték az aranyérmet ebben a számban, így előzetesen a mostani egységnek sem lehet más a célja, mint a győzelem. Sokan féltették a magyar lányokat, ugyanis a csütörtöki K-1 500 méteren elért negyedik helye után Kozák Danuta teljesen összetört, azonban az ötszörös olimpiai bajnok új impulzusokat kapott a csapattársaitól, ami meglátszódott a női négyes teljesítményén. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység az előfutamban úgy tűnt, második lesz az új-zélandi négyes mögött, háromszáz méter után azonban akkorát robbantottak a magyarok, hogy szabályosan állva hagyták Liza Carringtonékat, és magabiztosan nyerték meg a futamukat.

A női kajaknégyes elképesztő magabiztossággal jutott tovább Forrás: AFP/Luis Acosta

A futam után a K-1 500 méteren ezüstérmet nyerő Csipes Tamara azt mondta, tudják, hogy az új-zélandiak gyorsak, de ez nem kétszáz méter. Lisa Carringtonon kívül a másik három lány nem nagyon bírja végig az ötszáz métert, a magyarok viszont mind a négyen bírják, úgyhogy az utolsó kétszáz méteren szeretnék eldönteni ezt a versenyt.

Hogy a végére maradjanak izgalmak is, a szombat reggeli középfutamban a női négyes elkerülte a szintén aranyesélyes új-zélandi egységet, így a körmünket nem kellett lerágni a döntős szereplés kiharcolása közben, különösen annak tükrében, hogy az öt egységet felvonultató futamból négy hajó továbbjutott. A magyar lányok - akárcsak az előfutamban – lassan kezdtek, 250 méter után a kieső, ötödik helyen álltak.

Ezt követően ritmust váltottak, folyamatosan előzték meg az ellenfeleket, az utolsó métereken pedig már evezniük sem kellett, annyira magabiztosan lettek elsők, ez pedig erődemonstráció volt az új-zélandi egység felé, amely szintén megnyerte a középfutamát.

Az utolsó szombati középfutamban a férfi kajaknégyes szállt vízre, amelynek kalandosra sikeredett a pénteki napja. A Tótka Sándor, Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos összetételű egység remekül kezdett, végig versenyben volt az első helyért a spanyol és a szlovák hajóval, azonban féltávnál tudatosan leálltak, ezért az utolsó helyen végeztek. Sokan nem tudták mi történhetett, azonban a nézők között helyet foglaló olimpiai ezüstérmes Varga Ádám elmondta, hogy a férfi négyes nem akart továbbjutni az első előfutamból, hanem edzésként tekintettek erre a futamra, ami a jelek szerint jól sikerült, ugyanis a reményfutamból első helyen jutott tovább a magyar egység. A futam után Nádas Bence, az egység vezérevezőse elmondta, hogy a férfi négyes remekül összeállt, és az egység többet fejlődött ezen a két futamon, mint az otthoni hat edzés alatt.

A férfi kajaknégyes is simán bejutott a döntőbe Forrás: AFP/Luis Acosta

Az utolsó szombat délelőtti középfutam előtt már megérkeztek a viharfelhők a pálya fölé. Azonban a komoly szélvihar nem zavarta meg a magyar egységet, amely remekül kapta el a rajtot, folyamatosan tartotta a harmadik helyet, végül fél másodperc hátránnyal a harmadik helyet szerezte meg, ezzel bejutott a két óra múlva kezdődő döntőbe.

Amint a férfi kajakosok kiszálltak a hajóból, azonnal leszakadt az ég a Sea Forest Waterwayen. Azonban a sajtóközpontban Tihany Viktor, az M4 Sport riportere azt mondta, hogy korántsem vészes a vihar, az előrejelzések szerint pedig hamarosan el fog állni az eső, így a magyar idő szerint hajnali 4 óra 37-kor kezdődő döntők nincsenek veszélyben.