Pulainak még nincsen szánkóengedélye

Vágólapra másolva!
A torinói téli olimpiára készülő Pulai Imrének nem sikerült megszereznie a szükséges versenyzési engedélyeket a litvániai Pariolban, így a korábbi ötkarikás aranyérmes kenus legközelebb csak Lillehammerben ülhet szánkóba a licencért.
Vágólapra másolva!

"Remélem, edzőnk, a Németországban élő, román szánkós olimpikon, Jozeph Apostol irányításával sikerül társammal, Seregi Gergellyel megszereznünk az engedélyt, s utána következik a kvalifikáció. Még nem adtuk fel a reményt, szeretnénk ott lenni Torinóban" - nyilatkozta Pulai, aki hozzátette: tulajdonképpen 2010-re, Vancouverre készül, ahol fiával szeretne rajthoz állni a téli olimpia szánkóversenyein.