Vágólapra másolva!
A sportolók legtöbbjének élete ma már nyomon követhető a közösségi médiában. Ennek apropóján a Sportmarketing évről évre bemutatja és összegzi az ország legértékesebb sportolóinak, legnagyobb sportszervezeteinek listáját. A Top 10-ben vannak érdekességek, bár nagy meglepetések nem igazán.

Szoboszlai Dominik a 2,2 milliós Insta-követőjének számát az évek során megsokszorozhatja

A tavalyi év szenzációja volt, hogy a nyáron Lipcséből az angol Liverpool labdarúgócsapatához szerződött Szoboszlai Dominik, aki időközben átvette a vezetést a magyarok között az Instagramon a debreceni Dzsudzsák Balázstól.

Szoboszlai Dominik a közösségi médiában is tarol Forrás: liverpoolfc.com

Az átigazolás bejelentése után Szoboszlai röpke egy hónap alatt az akkori

435 ezer követőjéhez több mint 500 ezer újabb csatlakozott, majd ez a szám még közel 1,3 millióval nőtt alig fél év alatt, s a közelmúltban pedig átlépte a kétmilliós álomhatárt is.

Ez eddig még egyetlen magyar sportlónak sem sikerült! Ma már több mint 2,2 millióan követik Szoboszlai Dominikot - aki a hírek szerint vasárnap nem lép pályára az Arsenal elleni rangadón - , ami persze leginkább a Liverpoolhoz szerződésének köszönhető.

Dominik nagyon jól mozog ebben a világban is. Liverpoolba kerülése és a magyar válogatottnál kapott bizalom, hogy ő lett a csapatkapitány, sokat lendített a népszerűségén. Gyorsan és nagyon jól felvette a ritmust, így hamar a szurkolók és a média kedvencévé vált. A pontos adatokat nem ismerem, de meggyőződésem, hogy a követők többsége nem is magyar, hanem külföldi már" – mondta a Mandinernek Szabados Gábor sportközgazdász.

Szoboszlai Dominik az élen az Instagramon Forrás: Sportmarketing

A dobogóra másik két focista, a magyar válogatottsági rekorder, Dzsudzsá Balázs és a téli átigazolási szezonban a Freiburghoz igazoló Szalai Attila fért fel.

A negyedik helyen álló Horváth Laura több szempontból is érdekes. Egyrészt ő a legnagyobb Instagram-táborral rendelkező női sportoló,

másrészt annak köszönheti a listán való előkelő helyét, hogy tavaly súlyemelésben országos bajnoki címet nyert. Egyébként ő elsősorban a crossfit világából ismert, 2023-ban megnyerte a sportág nem hivatalos világbajnokságának számító Crossfit Games-t, és ezzel kiérdemelte a „Legfittebb nő a világon" címet.

A Facebookon még mindig Hosszú Katinka a királynő

A Facebookon kicsit másabb az állás, mint az Instán. Tavaly július óta Szoboszlai Dominik ugyan a tizedik helyről a dobogó harmadik fokára ugrott, de itt még várat magára az elsősége.

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának követőtábora 127 ezerrel nőtt, ám még így is csupán 193 ezres.

Noha az első két helyen nem történt változás, az élen továbbra is Hosszú Katinka található (469 ezer), akit 385 ezres táborral az autóversenyző Keszthelyi Vivien követ. Azt meg kell jegyezni, hogy egy ideje egyik sportolónő sem versenyez aktívan.

A Facebookon még mindig Hosszú Katinka vezet Forrás: Sportmarketing

– jegyezte meg a sportközgazdász. Szabados szerint a közösségi oldalaknak a marketingértéke óriási.

Szoboszlai már ott tart, hogy akár hirdethetne is az Instáján, de a látottak alapján még nem teszi.

A Mandiner teljes cikke ITT érhető el.