Vágólapra másolva!
Újabb részletek derültek ki a Liverpool és a Bayern München korábbi focistájának házasságáról. A ma már a szaúdi ligában, Cristiano Ronaldo csapattársaként focizó Sadio Mané 18 éves lányt vett feleségül.

Sadio Mané apósa elárulta, hogy megszervezett esküvőről volt szó, ugyanis Mané korábban soha sem randevúzott a mindössze 18 éves lánnyal. A 31 éves Mané és Aisha Tamba titkos esküvőn kelt egybe Dakarban, napokkal az Afrika-kupa kezdete előtt.

Sadio Mané és ifjú felesége Forrás: twitter.com/GistReel

A párról több kép is nyilvánosságra került a ceremónia után, amelyen csak a család és a szűk baráti kör vehetett részt. Mané és Aisha a focista ügynökén keresztül találkozott először, ugyanis a menedzser és a lány apja ismerték egymást.

Mané apósa szerint először akkor látták egymást, amikor a lány csak 16 éves volt.

„A feleségem és Aisha meglátogatta Mané családját, ekkor találkoztak először. Minden bizonnyal látott benne valami különlegeset, hiszen később találkozni akartak velem. A hagyományoknak megfelelően megbeszéltük a dolgokat, és vártunk a nagy napig. Nem randiztak, mert Aisha még túl fiatal volt" – nyilatkozta a lány apja egy helyi lapnak.

A hírek szerint a hivatalos lánykérést Mané nagybátyja adta át Aisha apjának, aki építési vállalkozó.

Mané egyébként nagyon sokat jótékonykodik. Szülővárosában építtetett már iskolát, kórházat, postát, stadiont, laptopokat osztott iskolákban, 4G hozzáférést biztosított a környéken és havi fix összeget ad a helyi családoknak.

Aisha a terveknek megfelelően még iskolába jár, és nem is tervez nyilvános életet élni vagy a közösségi oldalakon szerepelni.