Vágólapra másolva!
A háromszoros olimpiai bajnok úszóval, Hosszú Katinkával elért eredményeinek köszönhetően még mindig komoly összeget kap havonta Shane Tusup - írta a Blikk.

Az amerikai edző a Kiemelt Edzői Programon (KEP) keresztül havi 800 ezer forintra jogosult korábbi tanítványa és felesége eredményei után, holott már 2018 májusa óta különváltak az útjaik a sportban.

Shane Tusup 2019 óta Szilágyi Liliána és néhány hónapja Holoda Péter trénere.

A két fiatal válogatott úszónak nincsenek még olyan eredményei, amelyek beleszámítanának a KEP rendszerébe, így még mindig Hosszú 2017-ben elért budapesti világbajnoki aranya az, amely Tusupot a programban tartja – még több mint egy évig. És ezen az sem változtat, hogy Szilágyi nemrég bejelentette, nyárig pihenni akar, így az olimpiai felkészülése is véget ért.

Szilágyi és Holoda a nemzeti csapat keretének tagja, azaz ennek a feltételnek megfelel. A korábbi és jelenlegi tanítványa legjobb eredménye számít, de több dobogós helyezést is mérlegelnek az elbírálásnál, mivel minden kategóriában van minimum- és maximumfizetés" – mondta Molnár Zoltán a Magyar Edzők Társaságának elnöke.

Shane Tusup továbbra is komoly összeget tehet zsebre Hosszú Katinka után Forrás: AFP/Christophe Simon

"Hosszú Katinka világbajnoki aranya után Shane Tusup 800 ezer forintot kap, vagyis az adható legmagasabb összeget, egészen 2022 januárjáig.

A koronavírus-járvány miatt ugyanis beiktatásra került egy türelmi időszak, mivel az utóbbi időben nem voltak versenyek. Ha a sportolói addig értékelhető eredményt érnek el, akkor maradhat továbbra is a KEP-ben" - tette hozzá Molnár Zoltán.

Hogy a többségében most már labdarúgók felkészítésével foglalkozó Tusup milyen munkát végez az úszóival, az a decemberi országos bajnokságon derülhet ki Kaposváron. Igaz, Szilágyi végül nem indul, viszont Holoda bizonyíthat.