Vágólapra másolva!
A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja a távozó Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.

Arne Slot lesz a Liverpool új edzője

A holland vezetőedző maga jelentette be a hírt a pénteki sajtótájékoztatón - írta meg az MTI. 

A 45 éves Slot 2016-ban a Cambuurnál kezdte edzői pályafutását, 2017-ben az AZ Alkmaar másodedzője, majd 2019 nyarától vezetőedzője lett, a Feyenoord innen vásárolta ki, és került a rotterdamiak élére 2021 nyarán.

Arne Slot az idén a holland élvonalban biztosan a második helyen záró együttest mostanáig 149 mérkőzésen vezette, amelyek közül 23 vereség és 29 döntetlen mellett 97-et megnyert, és amellyel tavaly holland bajnok lett, idén pedig megnyerte a Holland Kupát.

Az 56 éves Jürgen Klopp januárban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Liverpooltól, amelyet 2015 októbere óta irányított, s amellyel a többi között Bajnokok Ligáját, Premier League-et, FA-kupát és Angol Ligakupát is nyert.

Szoboszlai Dominik teljesítményére is jó hatással lehet majd Slot érkezése, ugyanis a holland edző alatt korábban is nagyon jól fejlődtek tovább a játékosok. A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon elején valósággal berobbant a Liverpoolba, ám az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kapott Klopptól. A 23 éves középpályásra vezérszerep várhat a minden bizonnyal jelentős megújuláson áteső angol sztárcsapatban.

Atalanta v Liverpool FC: Quarter-Final Second Leg - UEFA Europa League 2023/24, Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominikre vezérszerep várhat az új edzőnél
Fotó: NurPhoto via AFP/Tiziano Ballabio/NurPhoto

A Liverpool a 2023/2024-es szezonban megnyerte az Angol Ligakupát, és a Premier League-ben is sokáig versenyben volt a végső győzelemért, ám már biztossá vált, hogy a harmadik helyen zárja az idényt. Az Európa-ligában az együttes a negyeddöntőig jutott, ahol nagy meglepetésre az olasz Atalanta 3-1-es összesítéssel búcsúztatta. A Liverpoolnak már csak egy mérkőzése van hátra a szezonból, az utolsó találkozón az Anfield Roadon lép pályára a Wolverhampton ellen a PL-ben.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30