Vágólapra másolva!
Kieshet-e az NB III-ba a magyar foci ikonikus csapata, a Budapest Honvéd? Ha egy éve ilyenkor a szurkolókat kérdezzük, kinevettek volna bennünket. Most viszont tényleg valós a zuhanás veszélye. Ha nem figyelnek oda Kispesten, Puskás Ferenc, Détári Lajos és Bozsik József egykori csapata könnyen eltűnhet a süllyesztőben.

A labdarúgó NB II 2023-24-es szezonjának végén nem kettő, hanem négy csapat esik ki az NB III-ba. Pontosan ez adja az amúgy sem könnyű másodosztályú bajnokság idei brutalitását.

A Budapest Honvéd csapata vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott a Szegedtől.

A Szeged az NB II egyik élcsapata, a feljutásért küzd. A Honvéd pedig a kiesés ellen. Tudjuk, mindezt furcsa leírni és borzalmas olvasni. Főleg azoknak, akiknek még jelent valamit a kispesti csapat.

Budapest Honvéd, Holman Dávid
Az NB II-ből is kieshet a Honvéd?
Fotó: Budapest Honvéd

A tabellára nézve látható, hogy a Honvéd a 12.helyen áll 33 ponttal. A legjobb kieső helyen jelen pillanatban a Pécs van - a baranyai csapatnak 28 pontja van. A Pécs hétfőn este a Nyíregyháza ellen játszik Balmazújvárosban - a papírforma nem azt ígéri, hogy Mátyus János csapata pontot szerez, de ki tudja.

Ha már Mátyus János neve szóba került. Amikor az egykori Honvéd-játékos 2023 tavaszán a Budafokkal ezüstérmes lett a Magyar Kupában, a budafoki csapat vezetősége nem hosszabbította meg a szerződését. Ekkor nagyon sokan abban reménykedtek, hogy az NB II-be kieső Honvéd tulajdonosai Mátyust kérik fel edzőnek Kispesten. Nem így történt. Így aztán most az a helyzet, hogy Mátyus a Pécset próbálja benntartani - arról nem is beszélve, hogy április 21-én a Bozsik Arénában Honvéd-Pécs kiesési rangadó lesz. 

Lehet, hogy az egykori Honvéd-kedvenc, Mátyus János ver be egy újabb szöget a Honvéd koporsójába?

Azért ez sem lenne mindennapos történet.

MÁTYUS János
Mátyus János a Pécs edzőjeként verheti e a szöget a Honvéd koporsójába?
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ami a Honvéd hátralévő meccseit - szám szerint hetet - illeti, ez a következőképpen fest:

Mosonmagyaróvár (idegenben), PMFC (otthon), Kazincbarcika (i), Vasas (o), Ajka (i), Gyirmót (o), BVSC (i).

Három olyan csapattal - Mosonmagyaróvár, Pécs, BVSC - játszanak, amelyek jelenleg a tabellán mögöttük helyezkednek el. Ha ezeket a meccseket a Honvéd megnyeri, akkor nem kell félnie a kieséstől. Ha viszont nem, akkor könnyen folytatódhat a zuhanás és Puskás Ferenc egykori csapata az NB III-ban találja agát. 

Ezért írtuk azt, hogy jelen pillanatban a tűzzel játszanak Kispesten.

A Honvéd-szurkolók amúgy nagyon borúsan látják a jövőt. Nem véletlen az sem, hogy a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt a hazai drukkerek tüntettek a jelenlegi tulajdonosok ellen. A szurkolók azt mondják, hogy a vezetőség az ebek harmincadjára juttatja az egykor szebb napokat látott klubot. Miközben folyamatosan arról hallani, hogy a jelenlegi vezetőség el akarja adni a csapatot - titokzatos hazai és külföldi befektetőkről beszélnek.

Csertői Aurél csapatának harcolnia kell a bennmaradásért
Fotó: honvedfc.hu

A Budapest Honvéd 2017-ben Marco Rossi vezetésével az NB I bajnoka lett. Most azért kell reszketnie, nehogy NB III legyen a dologból. Akik azt hitték, hogy a csapat 2023-as, NB I-es kiesése után díszlépésben menetelnek vissza az NB I-be, súlyosan tévedtek.