Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, a Premier League-ben az előrehozott bajnoki döntőn a Manchester City ugyan többet birtokolta a labdát mint az Arsenal, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani az észak-londoni csapat kapuja előtt. A manchesteri együttes gyenge játékában óriási szerepe van a norvég Erling Haalandnak is, aki a találkozó után kemény kritikát kapott Roy Keane-től. A Manchester United legendája azt mondta a norvégra, hogy úgy nézett ki a pályán, mint a negyedosztályú játékos. Keane véleményéről megkérdezték Pep Guardiolát, a Manchester United edzőjét, aki keményen visszaszólt az egykori ír klasszisnak.

A norvég támadó az Arsenal elleni rangadón észrevétlenül futballozott, a francia válogatott William Saliba szó szerint leradírozta a pályáról. Haalandnak a 84. percben volt egy helyzetecskéje, de lyukat rúgott a kapu előtt, csapata pedig fontos pontokat veszített és 57 mérkőzés után először nem tudott gólt szerezni hazai pályán. 

A kapu előtt a világ egyik legjobbja, de a mezőnyjátéka gyenge - és nem csak most volt az. Javulnia kell, mert majdnem olyan volt, mint egy negyedosztályú játékos 

mondta a találkozót követően a Sky Sportson Roy Keane, a Manchester United korábbi csapatkapitánya, aki hangsúlyozta, hogy Haaland problémái nem csak erre az egy mérkőzésre korlátozódtak.

Keane kritikájáról megkérdezték Pep Guardiolát, a Manchester City edzőjét is, aki nem fogta vissza magát, kőkeményen visszaszólt az ír legendának. 

Nem értek vele egyet, egyáltalán nem. Ő a másod- vagy a harmadosztályban menedzser? Ő a világ legjobb csatára, és ő tett azért, hogy az előző szezonban mindent megnyerünk. Nem Erling volt az oka annak, hogy az Arsenal ellen kevés helyeztet alakítottunk ki, hanem az, hogy több emberrel több jelenlétre van szükségünk az utolsó harmadban. 

Kivételes meccset játszottunk, visszanéztem az Arsenal elleni meccset, de több ember hiányzott az utolsó harmadban, talán a minőséghez és a képességekhez képest, amivel rendelkezünk” – kezdte a katalán szakember, aki hangsúlyozta, hogy Haaland kivételes játékos, mellette pedig Roy Keane-nek is odaszúrt egyet.

A brazil Gabriel Magalhães leradírozta a pályáról a norvég támadót
Fotó: AFP

„Meglep, hogy ez egy korábbi játékostól jött. Az újságíróktól meg tudom érteni, hiszen soha nem voltak a pályán, de a volt játékosoktól mindig meglepetésként ér. 

Ez olyan, mint a játékvezetők, amikor visszavonulnak, majd elkezdik kritizálni a bírókat. Nem tudom, mi fog történni a jövőben, de én nem fogom kritizálni a kollégáimat, amikor visszavonulok. Ezt kellene, akár most is megtehetném, de nem teszem. De mindenkinek élnie kell valamiből.

 A játékosoknak pedig el kell fogadniuk, mert ez a munkájuk. Ha nem akarod elfogadni, akkor más munkát kell keresned. Ha közszereplő vagy, el kell fogadnod” – folytatta Guardiola, aki azok után is megvédte Haalandot, hogy az idei szezonban lőtt 18 bajnoki góljából csak egyet lőtt olyan csapat ellen, amely ott van a tabellán az első ötben. 

Pep Guardiola kivételes játékosnak tartja Erling Haalandot
Fotó: AFP/Gabriel Monnet

„Néha ő hibázik, néha nem kap kellő támogatást, néha a vezetők utasításaival van a probléma, néha meg az ellenfél nagyon jó. 

A futballban nem csak egy ok van, hanem sok. A futball csapatsport, nem egyéni, mint a golf vagy a tenisz”

 – tette hozzá a katalán szakember, akinek a csapata kilenc meccsel a vége előtt a harmadik helyen áll a Premier League-ben, három pontra lemaradva a listavezető Liverpool, és eggyel a második Arsenal mögött. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.