Vágólapra másolva!
A Liverpool az Atalanata ellen az Európa-liga negyeddöntőjének első meccsén hazai pályán kapott ki 3-0-ra, ami után a csapat edzője, Jürgen Klopp elmondta, rá sem ismert a csapatára.

A csütörtök esti 0-3 után Jürgen Klopp a Liverpool szezonjának mélypontjáról beszélt, ami nem csoda, hiszen az Atalanta akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. A csereként beállt Szalah lőtt egy lesgólt, de a felforgatott csapat csak szenvedett, ahogy a csereként beállt Szoboszlai Dominik is.

776125037
Jürgen Klopp rá sem ismert a csapatára
Fotó: AFP

„Istenem, nagyon rossz meccs volt” – mondta Klopp, miután csapata több mint egy év után kapott ki hazai pályán. „Átjátszottak minket, gólt szereztek, utána pedig kicsit elveszítettük a fonalat. Összevissza voltunk a középpályán, rá sem ismertem a csapatra. Nagyon furcsa volt, de szaknyelven a taktikai fegyelem hiányzott. Gólt szereztek, mi pedig mindenben a kezükre játszottunk. Rossz meccset játszottunk és megérdemelten kaptunk ki, ezt is kell éreznünk, de csak ezen az estén szabad szomorkodnunk, mert fel kell készülni a Crystal Palace ellen" – mondta Klopp, aki hat helyen változtatott a csapatán a Manchester United elleni 2-2-es döntetlent követően.

Klopp még elmondta, nem hiszi, hogy most a továbbjutás lehetőségéről kellene bármit mondania,

„Nem vagyok abban a hangulatban, hogy a következő egy hétben a visszavágóval foglalkozzak.

 Természetesen meg kell majd próbálnunk, szeretnénk nyerni, de ez nem az a pillanat, amikor nagyszájúnak kell lenni, nagyon jó meccset kell játszanunk. Ami a teljesítményt illeti, mélyponton vagyunk, úgyhogy ennél csak jobbak lehetünk, sokkal jobbak, de most a legfontosabb, hogy nyerjünk vasárnap a bajnokságban.

 

 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.