Cikkünk folyamatosan frissül
Kedd este újabb két nyolcaddöntő visszavágóját rendezték a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Barcelona ngyon magabiztos játékkal 3-1-re legyőzte az olasz bajnokságban címvédő Napolit, így negyeddöntőbe jutott, míg az Arsenal maratoni meccs végén, tizenegyesekkel győzte le a Porto csapatát, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

 

 

20:08
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Teljesen nyílt mindkét párharc

Az Arsenal-Porto és a Barcelona-Napoli párharc sem dőlt el az odavágón, a londoniak az utolsó pillanatban kapott góllal 1-0-ra alulmaradtak Portugáliában, míg Nápolyban 1-1-es döntetlen született. 

20:10
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Bombaformában az Arsenal

Az Ágyúsok remek hangulatban várhatják a visszavágót, hétvégén ugyanis az élre álltak az angol bajnokságban, s a vasárnapi Liverpool-Manchester City rangadó (1-1) után is ott maradtak. Az Arsenal tavaly hét év után tért vissza a BL-be, s Mikel Arteta vezetőedző irányításával csoportelsőként jutott tovább a 16 közé. A csapat az utóbbi hetekben is remek formát mutat, utóbbi kilenc meccséből nyolcat megnyert, a portói találkozó volt az egyetlen kivétel. Ebben az időszakban öt mérkőzésen is négy vagy több gólt szereztek a londoniak, s most is legalább kettőt kell lőniük ahhoz, hogy a rendes játékidőben kiharcolják a továbbjutást. A portugáliai első meccsen nem volt kaput eltaláló kísérletük.

20:13
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

A Barcelona és a Napoli is a szezonját mentené

Hazai pályán mindkét csapat csalódást keltően szerepel, a nápolyiak ráadásul BL-indulást jelentő helyen sem állnak a Serie A-ban, és már a harmadik vezetőedzőt "fogyasztják" az idényben. A katalánok a harmadik helyen állnak a spanyol pontvadászatban, de már biztos, hogy Xavi Hernández a szezon végén távozik posztjáról. A BL tehát mindkét együttes számára jó lehetőséget kínál, hogy "megmentsék" az idényt.

20:15
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

A Portón át vezet az út az döntőig?

Az Arsenal az utóbbi hét BL-szereplése során - a 2010/11-es szezontól 2017-ig - rendre a 16 között búcsúzott, az utolsó kieséses párharcot pedig, amelyet megnyert, mégpedig összesítésben 6-2-re, éppen a Porto ellen vívta a 2009/10-es idényben, ugyanebben a szakaszban. És még egy figyelemre méltó statisztika: a Portót búcsúztató utóbbi öt csapat egyaránt eljutott a fináléig abban a szezonban - a Juventus 2017-ben, a Liverpool 2018-ban és 2019-ben, a Chelsea 2021-ben és az Inter tavaly.

20:20
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Barcelona-Napoli: múltidéző

A Barcelona eddig tíz párharcot vívott olasz ellenféllel szemben a BL kieséses szakaszában, a mérleg azonban meglehetősen felemás: öt továbbjutás és öt kiesés. Ezzel szemben a Napoli kilencszer játszott spanyol csapattal az európai porondon, ebből nyolcszor búcsúzott: az egyetlen siker akkor született, amikor az UEFA Kupa 1992/93-as kiírásának első fordulójában összesítésben 6-1-re legyőzte a Valenciát. Mind a hat nápolyi gólt Daniel Fonseca lőtte.

20:26
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Negatív rekordot dönthet a Barca

A Barcelona a legutóbbi hat BL-nyolcaddöntős parharcából egyszer sem tudott előnybe kerülni az első mérkőzés után. Ráadásul a spanyol óriás négy meccs óta nyeretlen a kieséses szakaszban (2 döntetlen, 2 vereség), azonban legutóbb épp a Napolit sikerült legyőznie 3-1-re a 2019/20-as idény nyolcaddöntőjének visszavágóján. Amennyiben Xavi csapatának nem sikerülni nyernie, azzal negatív rekordot állítana fel, ugyanis a sorozat történetében még soha nem volt ötmeccses nyeretlenségi sorozata a BL-kieséses szakaszában.

20:33
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Arsenal-Porto: kezdőcsapatok

Arsenal: Raya - White, Saliba, Gabriel, Kiwior - Ödegaard, Rice, Jorginho - Saka, Havertz, Trossard

Porto: Diego Costa - Joao Mario, Pepe, Otávio, Wendell - González, Varela - Conceicao, Pepé, Galeno - Evanilson

20:40
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Barcelona-Napoli: kezdőcsapatok

Barcelona: Ter Stegen - Koundé, Araújo, Cubarsí, Joao Cancelo - López, Christensen, Gündogan - Yamal, Lewandowski, Raphinha
Napoli: Meret - Di Lorenzo, Rahmani, Juan Jesus, Mário Rui - Anguissa, Lobotka, Traore - Politano, Osimhen, Kvarachelia

20:44
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Sok a sérült a Barcelonánál

Xavinak nincs könnyű dolga, ugyanis Ferran Torres, Frenkie de Jong, Pedri, Alejandro Balde és Gavi játékára sem számíthat sérülés miatt

21:00
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Felcsendült a BL-himnusz

A játékosok már a pályán. Hamarosan kezdődik a mérkőzés.

21:01
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a mérkőzés

Londonban és Barcelonában is elkezdődődött a mérkőzés.

21:04
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Itt az első helyzet!

Nagy iramban kezdett a Barcelona, rögtön az első percben Lamine Yamal került helyzetbe, a fiatal támadó a tizenhatosról lőtt, de felpattant előtte a labda, így jócskán kapu fölé szállt a labda.

21:06
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

A Napoli sincs megilletődve

A 4. percben Osimhen került ordító ziccerbe, végül a kapusba lőtt, de a partjelző már jelezte, hogy lesen volt a nigériai.

21:08
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nyom az Arsenal

A nyolcadik percben járunk. Ahogy az várható, egyelőre többet van a labda az Arsenalnál, de komoly helyzete még nem volt az észak-londoni csapatnak, ellenben a Porto folyamatosan próbálja húzni az idő már a meccs elején. 

21:13
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Óriási az iram Barcelonában

Lewandowski egy csel után bombázott a jobb alsó mellé mintegy 18 méterről.

21:15
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nagy helyzet a Barca előtt

Cubarsi zseniális passza után López lőhetett, de jócskán kapu fölé vágta a labdát 17 méterről.

21:17
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Vezet a Barcelona!

A 15. percben a 20 éves Fermin Lopez révén megszerezte a vezetést a Barcelona. Caneclo passza után állítgatás nélkül visszarúgta a bal alsóba.

21:20
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Kettővel vezet a Barcelona

Alig telt el egy perc a Barca vezetőgólja után, Yamal labdaszerzése után Joao Cancelo lőtt be egy kipattanót a tizenegyespont magasságáról. Ezzel összesítésben már 3-1-re vezet a spanyol sztárcsapat.

21:23
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Ápolás miatt áll a játék

Christensen állította meg szabálytalanul Stanislav Lobotkát, akit ápolni kellett, azonban tudta folytatni a meccset. A Barcelona játékosa sárga lapot kapott.

21:25
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Lopez gólját ünneplik a katalánok

FC Barcelona
A Barcelona játékosai ünneplik a Lopez gólját
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

 

21:31
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

A semmiből szépít a Napoli!

A 30. percben először tudott a Barcelona védelme mögé kerülni a Napoli, és a második hullámban érkező Rahmani góljával visszajött a meccsbe. 

21:35
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Óriási a harc Londonban

A 35. percben jár az Arsenal-Porto meccs. Az észak-londoni csapat folyamatosan támadásban van, de a Porto nagyon masszívan védekezik. Mellette a portugál csapat egyfolytában húzza az időt és tördeli a játékot. Három percenként lent marad a földön egy portugál játékos. 

21:37
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Feltámadt a Napoli

A 35. percben Di Lorenzo fejelhetett öt méterről, de Ter Stegen vetődve lehúzta a léc alól a labdát. Nagy helyzet volt!

21:42
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Lewandowski helyzetben

Politano került földre, majd Lewandowski bombázott a tizenhatoson belülről, azonban 14 méterről a kapu mellé lőtt.

21:43
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Vezet az Arsenal!

Martin Ødegaard csodálatos labdát adott három ember között a kiugró Leandro Trossardnak, a belga támadó pedig nyolc méterről kilőtte a bal alsó sarkot, ezzel pedig az Arsenal egalizált a párharcban.

21:45
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Így ünnepelte első BL-gólját a Napoli sztárja

Napoli, RRAHMANi
Amir Rrahmani góljával szépített a Napoli Barcelonában
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

 

21:47
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Barcelonai sárga lap

Lamine Yamal lekönyökölte Ruit, a Barcelona tehetsége azonban megúszta sárga lappal.

21:49
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Újabb sárga lap

Juan Jesus becsúszva felrúgta Cancelót, sárga lapot kapott a Napli védője.

21:52
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Vége az első félidőnek!

Eseménydús 45 perc után a játékvezető véget vetett az első félidőnek. A magabiztosan játszó Barcelona két perc alatt kétgólos előnyre tett szert, azonban a Napoli egy szépítő góllal visszajött a meccsbe, így továbbra is teljesen nyílt minden. A másik meccsen az Arsenal 1-0-ra vezet a Porto ellen, így az a párharc jelenleg hosszabbításra áll.

21:59
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Egy kis statisztika

Rendkívül eseménydús volt az első félidő, összesen 18 kapura lövéssel próbálkoztak a csapatok. A Barcelona 12 lövést eresztett meg a vendégek kapujára, azonban ebből csak kettő talált kaput. A Napolinál ez az arány 6/4. A kiegyenlített első játékrészben 54%-ban volt a labda az olaszoknál.

22:02
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Máris történelmet írt a Barcelona

A Barcelona az első csapat a Bajnokok Ligája történetében, amelynek kezdőjében két 17 éves, vagy annál fiatalabb játékos lépett pályára a kieséses szakaszban. Lamine Yamal 16 éves és 243 naposan, míg Pau Cubarsí 17 évesen és 50 naposan kezdett a Napoli ellen.

 

22:06
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a második félidő

A Barcelona kezdte a második játékrészt. Egyik csapat sem cserélt.

22:10
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Az olaszoké az első helyzet a fordulás után

Kvaratskheliát nem vették túl komolyan a hazai védők, a grúz nagyjából 18 méterről lőtt nem sokkal a bal alsó mellé.

22:13
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Tizenegyest reklamálnák az olaszok

Osimhen esett el a tizenhatoson belül Cubarsí mellett, hiába reklamáltak az olaszok, a játékvezető  jelezte, hogy tovább.

22:14
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nincs büntető, megúszta a Barcelona

A VAR-szobában vizsgálták Osimhen és Cubarsí esetét, de végül úgy döntöttek, hogy nem történt semmi.

22:15
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nagyon nyom az Arsenal

Az 55. percben járunk az Arsenal-Porto mérkőzésen. A játék képe változatlan. Az Ágyúsok folyamatosan támadnak, míg a portugálok védekeznek, mellette pedig kemény belépőkkel és rengeteg színészkedéssel tördelik a játékot. 

22:17
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Hatalmas Barca-helyzet

Raphinha lőtt a tizenhatoson belülről, de a kapu bal oldalába tartó lövést Alex Meret vetődve, hatalmas bravúrral védte.

22:22
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Csere a Barcelonánál

Sergi Roberto és Oriol Romeu áll be a sárga lapos Christensen, valamint az első katalán gólt szerző Fermín López helyére.

22:25
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nem adja fel a Napoli

Egy szép támadás után Ter Stegen mentett Victor Osimhen, majd Frank Anguissa lőtt kapura a tizenhatosról, de egy bevetődő védő blokkolni tudta a próbálkozását.

22:26
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Kettős csere a Napolinál is

Politano és Mario Rui hagyta el a pályát, a helyükre Mathias Olivera és Jesper Lindstrom állt be.

22:30
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Raphinha veszélyes szabadrúgása

A 67. percben veszélyes helyről lőhetett szabadrúgást a Barcelona, Raphinha célba vette a bal alsó sarkot, Alex Meret viszont bravúrral védett.

22:32
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Yamal lőtt gólt lesről

Egy szöglet után Lewandowski fejesét védte Meret, majd egy kis kavarodás után Yamal közelről lőtt a jobb alsó sarokba, azonban lesről, így a játékvezető nem adta meg a Barcelona találatát.

22:33
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Elvették az Arsenal gólját!

A 68. percben érvénytelen gólt lőtt az Arsenal. Egy előrevágott labdára Havertz startolt rá, Pepe pedig próbálta lefedezni a labdát, közben pedig összeütközött a kapusával, Diogo Costával, a labda pedig Martin Ødegaard elé került, aki 17 méterről az üres kapuba passzolt. A játékvezető azonban nem adta meg a gólt, mert úgy ítélte meg, hogy az ütközés előtt Havertz rángatta Pepét. 

22:36
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Közel az újabb gólhoz a Barcelona

Gündogan lövését védte Meret, majd a kipattanó után Lewandowski próbálkozását ütötte szögletre a kapus.

22:40
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Fejüket fogják a Barcelona játékosai

Előbb Raphinha lövését védte Meret, majd Yamal került helyzetbe egy parádés labdaátvétel után, ám pechjére a befejzés nem sikerült: a kapu jobb oldala mellé lőtt. 

22:42
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Mi maradt ki? Kis híján egyenlített a Napoli

Oliveira bal oldali beadására középen Lindström érkezett, ám öt méterről kicsivel a bal alsó mellé fejelt. Hatalmas egyenlítési lehetőség volt.

22:43
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Csere itt is, ott is

A Barcelonánál Raphinha helyett Joao Felix állt be, míg a Napolinál Raspadori váltotta Traorét.

22:47
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Lewandowski góóóóól!

Egy gyönyörű támadás után Lewandowski került ziccerbe, majd hat méterről laposan a kapu közepébe lőtt. A lengyel klasszis 94. BL-gólját szerezte. Ezzel már összesítésben 4-2-e vezet a Barcelona.

 

22:48
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Rohamoz az Arsenal

Gólt szerezhetett volna az Arsenal. A 83. percben az imént becserélt Gabriel Jesus elé került a labda egy kapu előtti kavarodás után, a brazil támadó az első labdaérintéséből gólt lőhetett volna, de a kapujából remek ütemben kivetődő Diogo Costa bravúrral védte a ziccert. 

22:52
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nápolyi kapufa!

A 90. percben Olivera érkezett remek ütemben középen, de lövése a keresztlécen csattant.

22:54
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Még egy Napoli helyzet

A 92. percben járunk. Kvaratskhelia eresztett meg egy bombát a tizenhatosról, de centikkel elsuhant a labda a kapu mellett.

22:57
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Itt a vége: Barcelona a nyolc között

Álomszerűen kezdte a meccset a Barcelona, amely két percen belül kétgólos előnybe került, majd a Napoli szépített a szünet előtt, és ezzel visszajöttek az olaszok reményei. Azonban Robert Lewandowski a hajrában eldöntötte a meccset és a továbbjutást, így a Barca 3-1-re nyert, összesítésben pedig 4-2-vel továbbjutott. A spanyol sztárcsapat ezzel négy év után ismét bejutott a BL legjobb nyolc csapata közé.

23:01
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Hosszabbításra kényszerült az Arsenal

8 perces ráadást követően a játékvezető lefújta az Arsenal-Porto meccset, így következhet a 2x 15 perces hosszabbítás.

 

23:04
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a maratoni éjszaka Londonban

Clement Turpin játékvezető a sípjába fújt, kezdődik a hosszabbítás első 15 perce.

23:07
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Foggal-körömmel küzdenek a portugálok az Arsenal ellen

Arsenal, Porto, Jorginho
Wendell próbálta minden áron megállítani honfitársát, Jorginhót
Fotó: AFP

 

23:15
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Másodszor túlórázik az Arsenal

Az Arsenal története során mindössze másodszor kényszerült hosszabbításra a Bajnokok Ligájában. Először a Roma elleni BL-nyolcaddöntőben túlóráztak a londoniak a 2008/2009-es idényben. Akkor végül tizenegyesekkel jutott tovább az Arsenal.

23:17
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Nincs még helyzet a hosszabbításban

12 perc eltelt a hosszabbításból, de egyelőre egyik oldalon sem alakult ki helyzet.

23:20
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Vége a hosszabbítás első felének

Egy perc szünet, továbbra sincs döntés.

23:23
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Kettős csere az Arsenalnál

Zincsenko és Nketiah állt be Trossard és Kiwior helyére.

23:24
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a hosszabbítás második félideje

Már csak 15 perce maradt az Arsenalnak és a Portónak, hogy tizenegyespárbaj nélkül döntse el a párharcot. 

23:25
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

108 percet kellett várni az első portugál szögletre

Wendell ívelte be a szögletet, de Raya könnyedén lehúzta a labdát.

23:28
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Óriásit mentett a portói védő

A 110. percben egy szép támadás után Bukayo Saka került ígéretes helyzetbe a tizenhatoson belül, de Otávio blokkolni tudta a lövést. 

23:31
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Közelednek a tizenegyesek

Valamivel több mint öt perce maradt a két csapatnak, hogy dűlőre vigye a dolgot.

23:33
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Távoli portói bomba

Galeno lőtt nagyjából 30 méterről kapura, a labda megpattant egy védőn, de Rayának nem okozott gondot.

23:37
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Mindenki óvatos Londonban

A hosszabbításban a Premier League listavezetője játszik aktívabban, de már egyik csapat sem akar túl nagy kockázatot vállalni.

23:38
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Jöhetnek a 11-esek!

A kétszer 15 perces hosszabbításban sem sikerült eldönteni a továbbjutást, így hamarosan következnek a tizenegyesek.

23:41
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Jó előjel a Portó számára?

A portugál csapat kapusa, Diogo Costa három tizenegyest is kivédett az előző BL-szezon csoportkörében.

23:43
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Előnyben az Arsenal

Az Arsenal kezdte a tizenegyespárbajt: a gólpasszt jegyző Odegaard a kapu jobb oldalába lőtt, a kapus a másik irányba mozdult.

23:45
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Arsenal-Porto tizenegyespárbaj: 1-1

Pepé kis toporgás után nagyon magabiztosan, a kapu bal alsó sarkába lőtt, Raya jobbra vetődött.

23:46
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Havertz is betalált, előny az Arsenalnál

Havertz nagyon higgadtan értékesítette a büntetőt, pontosan lő a jobb kapufa mellé.

23:47
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Raya tizenegyest védett, lépéselőnyben az Arsenal!

Wendell érkezett második rúgónak a portugáloknál, azonban Raya érezte az irányt és a kapufára tolta a labdát.

23:48
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Saka sem hibázik

Bukayo Saka nyerte az idegek csatáját, védhetetlenül lőtt a kapu bal oldalába. 3-1

23:50
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Rya megint érezte

Raya ismét megérezte az irányt, azonban Grujics lövését nem tudta hárítani. 3-2

23:51
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Rice is belövi a tizenegyest

Rice következett az Arsenalnál, az angol a kapu közepébe bombázott az elmozduló Diego Costa mellett. 4-2!

23:53
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Raya megint megfogta a tizenegyest!

Galeno a kapu jobb oldalának irányába lőtt, de David Raya megint megérezte az irányt és bravúrral védeni tudott. 

23:55
2024. március 12.
Vágólapra másolva!

Drámai csatában nyolc közé jutott az Arsenal

Az Arsenal 1-0-s rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel 4-2-re legyőzte a Porto csapatát, ezzel bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.