Vágólapra másolva!
Sven Botman, a Premier League-ben szereplő Newcastle United holland focistája elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, így egész biztosan lemarad a nyári Európa-bajnokságról.

A 24 éves holland játékosnak már szeptemberben, a Brentford elleni meccs után is akadtak gondok a térdével, akkor két hónapot kellett kihagynia, hogy elkerülje a műtétet. Botman múlt hétvégén 83 percet játszott a Manchester City ellen 2-0-ra elveszített FA-kupa negyeddöntőben, a találkozó után pedig a Newcastle United közleményben tudatta, hogy a holland focista újabb térdsérülést szenvedett. 

„A Brentford elleni meccsen megütöttem a térdemet, de utána két meccset játszottam anélkül, hogy észrevettem volna a problémát. 

A Sheffield United elleni meccs utáni napon durrant be a térdem, a vizsgálat pedig komoly sérülést mutatott ki. Néhány szakember azt mondta, teljesen elszakadt. Mások azt mondták, hogy nincs szakadás. Szóval mindent megtettem, hogy pihenjek és elkerüljem a műtétet

 - mondta a Sky Sportsnak Botman, aki a sérülése miatt biztosan lemarad a nyári Európa-bajnokságról. 

Sven Botman a Newcastle United egyik legfontosabb játékosa
Fotó: AFP

A holland focista megjegyezte, hogy korábban azért döntött a műtét elkerülése mellett, hogy kilenc hónapig tartott volna a rehabilitációja. Botman azt is mondta, hogy a döntése jónak tűnt, ugyanis a két hónapos kihagyást követően újra a réginek érezte magát. 

A holland védő 2022 nyarán a Lille csapatától érkezett a Newcastle Unitedhoz. A Szarkák 37 millió eurót fizettek érte a francia csapatnak. Sven Botman folyamatosan tagja a holland válogatott keretnek, eddig azonban még nem mutatkozott be az Oranjében.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.